Gönyőről tegnap következő levelet vettünk:

Teljes szövegű keresés

Gönyőről tegnap következő levelet vettünk:
Sietve és röviden irok önnek. E sorokból körülményesen látandja, mi csellel akarta Latour elfoglaltatni a komáromi várat, és mi véletlenség mentette meg.
A Wilhelm gyalogságnak egy osztálya, mintegy hatszáz főből álló, Győrből kiindíttaték f. hó 10-én Hédervárra, honnan egy sebes oldalmenettel Gönyőre jött, innen pedig gőzösön Pestre szállíttatott. E mozgásokat igen sűrű futározás előzte meg. – A katonaságnak mi czélja volt Pesttel, önök tudják, de ez nem érvén kivánt sikert, a Wilhelm gyalogság ismét visszaparancsoltaték Pestről Bécsbe, már most ministeriumunk által. Ez alatt a sűrű futározás Bécs és Pest között folytattaték. – A Wilhelm gyalogság Pestről Komáromba ér, hol ki akar szállni, és csak a gőzös kapitányának erélyessége s azon körülmény által akadályoztaték, miszerint a komáromiak a kiszállást szinte ellenzették.
Elhozatnak tehát Gönyőig, itt pénteken este kiszállittatnak, beszállásoltatnak, és sötét éjig csendesen maradnak. Éjjel rögtön, nem dob szó, sem egyéb nyilvános jeladás, de altisztek személyes és óvatos látogatása által talpra állíttatnak, és utra indíttatnak. Az osztály parancsnoksága három fuvart kiparancsol, azokat őrizet alá veszi, s minden zajgástól el annyira tiltja, hogy még lovaikat sem szabad hanggal, vagy ostorszóval nógatniok. – Indulnak pedig lefelé, kerülvén még mennyire lehet, az ország utat is.
Szerencsére a komáromi mozgó nemzetőrségnek egy csapata, mellyet Kosztolányi Mór őrnagyunk ébersége vezényletem alá s a végett küldött Gönyőre, hogy az általam táborába szállítandó ágyúk födözetére szolgáljanak, férfiakkal bir, kik nyelveket értenek, s igy hallaniok lehete, mikép morog a kiindúlandó legénység az éjszakai dupla statió ellen, s mikép vigasztaltaték ugyanez reménynyel, jó szállások iránt Komáromban.
Hiú remény! Mert csapatunk részéről három megbizható legény gyors lovakkal Komáromba lódíttaték idejében hirt adni: az osztály pedig távolról őrszemekkel kisérteték. E czélszerű rendelkezések sikere az lett, hogy a komáromi helyhatóság éjjel rögtön gyülést tartott, s a hidat felszedette.
Mit tehetének már most a Wilhelm féle pollyákok? Behuzódtak a szőnyi sánczokba és éjjel ott dideregtek. Kenyérnélkül levén másnap reggel a szomszéd szőlőket mind lepusztitották. – Ma itt vonulnak vissza ismét hosszú orrokkal, és a nép által olly ellenszenv kiséretében, millyet illy tett által érdemelnek.
Ajánlom önöknek Kollár tizedes polgártársunk nevét, kinek vigyázósága és polgári szerény érdeme által e mozgalmak felfedeztettek.
A tisztek nem tagadják: hogy Bécsbe menendőket Latour parancsa lódította Gönyőről Komáromba.
Ugyan ez éjjel, mellyen ez orosz támadás bujdoklott a vidéken, Komáromban három helyen tűz volt.
Wie gefallen euch die Mordbrenner, und das sind deutsche Waffenbrüder.
Fel nemzet fel, ugy kell állnod, hogy az árulás se birjon veled. – Jablanczy, budai önkénytes számadó tiszt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem