A franczia köztársaság külpolitikája.
A franczia köztársaság külpolitikája.
Páris, sept. 9. Szerkesztő úr! Ujolag is csak az olasz kérdésről kivánok szólani, mert ebben rejlik politicánk jövője: fog-e Francziaország interveniálni?
Bizonyára nincs kérdés, melly Magyarországot mélyebben érdekelné, engedje tehát ön megirnom történetét azon diplomatiai alkudozásoknak, mellyek utósó levelem óta, Austria és Francziaország közt folynak.
Azon időben, mikor Austria Károly Albert által megveretett, két izben is felkérte Francziaországot, a közte és a fellázadt Olaszország közti interventióra, maga adván basisúl Lombardia függetlenségét, azt nyilvánítván, hogy e tartomány, reá nézve csak kölöncz (embarras) mert a végre, hogy e tartományból harmincz ezer embert nyerjen, szükséges, hogy ugyanott százezer embert folyvást tartson. Az ekként két izben fölkért Francziaország, mind annyiszor igyekezett Olaszországot az Austria által ajánlt pacificatio elfogadására bírni, ámde az olaszok követelései minden alkudozást meghiusítottak, mert a mint tudva van, ők birodalmok határait egész odáig akarák vinni, hol az olasz nyelv soha sem volt uralkodó; minélfogva még Hofer András faluja is elszakíttatván Németországtól, Olaszországhoz csatoltatott volna! Ezen tulvitt követelések nyujtották olly hosszúra a háborút, s eredménye: Milano másodszori elfoglalása.
Mind ez akkor történt, midőn Austria le volt győzetve. Ha a franczia közbenjárás akkoriban mindkét fél által elfogadtatik, felső Olaszország sorsa, ekként lett volna a franczia respublica nézete szerint eldöntendő: Lombardia Piemonthoz csatoltatott volna, Velencze pedig független, de egy részt szövetséges összeköttetésben Olaszországgal, más részt, s pedig külön kereskedelmi szerződések által, Németországhoz kötve. Francziaország azon nézpontból ragaszkodott a kérdésnek ekkénti eldöntéséhez, minthogy ennélfogva Németország érdekei kiméltetvén, az valószinüleg neutralis maradt volna, a mi annál kivánatosb, mert háború Franczia és Németország közt csak Oroszországnak hajthatna hasznot.
Most azonban a győzedelmes Austria elé nem lehetvén ollyan követelésekkel lépni, mint két hónappal ezelőtt, az olaszok pedig, most is akár diplomatiai akár fegyveres interventiót sürgetvén, Francziaország feladata nem lehet más, mint Austriát mérsékletre birni, miben, hogy sikerrel eljárhasson, nagyon kétlem.
Radeczky győzelmei által nyujtott újabb béke föltétekben Francziaország im ezen basist fogá föl a pacificatióra: Lombardia függetlensége, a lakosok által meghatározandó kormányformával, Velencze pedig Austriához csatoltassék, hasonló föltétekkel, mint Magyarország, azaz, alkirálylyal, külön ministerium és országgyüléssel; de más részt – és ezen pragmatica sanctio biztosítékául – Francziaországgal is köttessék össze. Ezen megoldás ajánltatik a két hadakozó félnek most, midőn e sorokat irom, és nagyon alkalmasnak látszik a felek kielégítésére. Mert egy részt felmenti Olaszországot az austriai uralom alól (ez legforróbb óhajtása az olaszoknak), más részt pedig Austriának saját kivánatára van alapulva, melly Austria csak két hóval ezelőtt kinyilatkoztatá, miszerint Lombardia csak terhére van. A mi pedig két hóval ezelőtt igaz volt, annak most is igaznak kell lenni, mert a győzelem nem változtathat, semmit olly elven, mellyet Austria maga állított föl. Ellenben, két hóval ezelőtt Austria mit sem kapott volna Olaszországtól, most pedig Lombardia – Francziaország nézete szerint – köteles leendne megtérítni a hadi költséget s magára vállalni a statusadósságok egy tetemes részét.
Mindemellett tartok tőle, hogy Austria nem lesz hajlandó e föltételeket elfogadni. Ez hiba volna, mondja ön? De mikor azt látja, hogy Austria a belkormányzatban is olly tömérdek hibát követ el, miért csodálkoznék, ha a külpoliticában bakokat lő? Az austriai bureaucraták végtelen hada, melly Lombardia zsirján élősködött, nem fogja soha engedni, hogy Austria e gazdag országot szabadon bocsássa, melly a bécsi nép számára valóságos fejős tehén volt. A franczia diplomatia Bécsben nagyon jól ismeri Austriának ebbeli szándékát. Ha ezen diplomatia republicanusokhoz illő energiával lépne föl: ekként szólana Cavaignachoz. Ön azt kivánja, hogy Austria Olaszországot szabadon bocsássa; Austria ebbe nem egyezik; itt nincs csak egy út: a háború, csak a háború s pedig rögtön! Ámde ezen diplomatia formalitásokkal és 318beszédekkel vesztegeti idejét, megelégszik azzal, hogy Austria a franczia mediatíót elfogadni kegyeskedett, noha e mediatio olly föltételekkel fogadtatott el, mellyek azt tökéletesen meghiúsítják. S mi lesz mind ennek elkerülhetlen vége? Ágyú durrogás!
Összes politicánknak lassúságát csupán csak Cavaignac tábornok gondolkodásmódjának és befolyásának kell tulajdonítani. Cavaignac, a nagy hazafi, az őszinte republicanus, egy rögeszmével bir, s ez: a béke. Tudván, hogy a háború gyakran a respublicát a despotismushoz vezeti, egyetlen óhajtása az, miszerint az utókor azt mondja el felőle, hogy ő több gondot fordított a hatalom elkerülésére, mint mások annak elnyerésére. A szükséget kikerűlni igen gyönyörű gondolat lehet a magánosnál, de hiba, nagy hiba a politicusnál. – Mert hiában, Francziaország nem hagyandja el Olaszországot, a közvélemény Francziaországban igen határozott e tekintetben, csak hogy természetes, mennél tovább várunk, annál nagyabb akadályokat kellend legyőznünk. Ne várjon tehát ön rögtöni fegyveres interventiót Francziaország részéről, de azt se téveszsze szem elől, miként Francziaország hatalmasan akarja Olaszország függetlenségét. Francziaország mind eddig még azon reményben van, hogy e kivánságát diplomatiai úton is elérheti, s csak a legszélsőbb végletben, s midőn a szükséges vér elontásbani ártatlansága el leend ismerve, – csak akkor nyuland kardjához.
G.
