Nógrádból septemb. 14-én.
Nógrádból septemb. 14-én.
Valahára jobban esik már Nógrád sokáig pangott levegőjéből pár sort röpíthetni a nemzet központja felé. Kétes reményben, feszült várakozással vettük kezeinkbe ön lapjának utósó számait. Méltó szivfájdalommal párosult előérzet nyugtalanitá kebleinket, midőn a pesti küldöttség elvárásának várt eredményére gondolánk, mert szép reményeink Austria irányában már annyiszor megszakasztattak, hogy tőle ránk nézve üdvöst reményleni szinte balgaságnak tartottuk. – S valóban ismét ugy lőn. – Isten, isten, ki magyar nép millióid fölött virasztasz, fogod-e még sokáig tűrni a tőled elpártolt s jogot és törvényt egyre taposó és tapostató camarillának bűnszörnyeit felettünk!? Nincsenek-e tüzes villámaid, hogy velük az emberiségnek e közösen útált tömegét agyonsújtsd? nincs-e büntető karod, mellynek világot átrázó ereje alatt e kigyófaj megsemmisüljön? Elégeld meg már százados szenvedéseinket, elégeld meg az idegen ostorok véres csapásait! Vagy már az annyiszor elárult, kifosztott, kiszipolyozott magyar nemzet életet igazán nem érdemel, vagy csak azért adta vissza elrablott ősi szabadságunkat, hogy szent templomának küszöbénél mind egyig összeomoljunk? A magyar erre is kész, mert szivét a független s magával az istenséggel rokon szabadság érzete lelkesiti. – De az lehetetlen, hogy annyi század kinaiért illy jutalom várjon rá.
A hű magyar nemzet, a monarchicus érzelmű nép ujra elvitte akarat és szándékban tiszta szivét a magyar király zsámolyához, s e közösen egyre s egyért verő szivet hosszu utjában milliók híven ápolt reménye s tiszta ohajtása kiséré. Valljon volt-e jogunk az eredményről nem is kételkedni, volt-e jogunk várni, hogy az annyiszor elmondott igéretnek végre föltétessék királyi koronája? Azt, nem egy ellenünk boszút esküdt osztrák ellenszenv, hanem egy nagy Európa itélje meg. Tehát Jellacsich a csak félreértésből degradált istentelen pártütő a gyeplő birtokában van maig is? – (Még se láttok át ti osztrák nép jobbjai a szabadságtok alásülyesztésére készülő hálón?) Azon hatalom, melly jó és gonoszra egyiránt hoz napot, kiveszi majd a gyeplőt a hálátlan hitet kezekből, s helyette egy támeszközt adand, melly nehezen fog annyi erővel birni, hogy nemzeteket bujtogasson, s jogot törvényt bitorolhasson. Mert
Az nem lehet, – hogy annyi sziv
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg e honért.
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg e honért.
Eljő az idő, mikor az elvakult szemek hályogát egy ismeretlen kéz, műtét nélkül le fogja venni, s rá ismer majd az aláásott Austria, emberére, valamint mi ráismertünk Perlasznál a császári ágyukra, mellyeknek golyói a király (ki egy és ugyanazon személy) hű népet konczolák. Minden csep vér, mellyet a gaz rabló fegyvere ömleszt ki, elégtételért kiált az éghez, s boszúért a népámitók fejére, s ezen elégtétel szörnyü lesz. Tür a magyar nemzet, mert igaz ügyének, neme érzetében vajmi édes a kebelnek elvárni a diadalt, melly, hogy bekövetkezik, arról az örök igazság, s lelkeink tisztasága kezeskedik.
A részleteket, mellyeket talán levelem kiegészitő kellékeinek hisz az olvasó, legyen elég a pár szóban kifejeznem:... Nógrád nem pang többé” – mert a mi nem tesped, az működik, a mi működik, az halad is. – Adja isten, hogy a sebesebb mozgásnak indult megye honfivére meg ne álljon, hanem egyik érből a másikba naponként tisztulva átcsörgedezvén, uj áldozatokat hozhasson a megszaggatott keblű haza oltárára.
Szükségesnek tartom az illetők figyelmét egy „ugynevezett gyülekezetre” irányozni, melly e napokban Turopolya helységében (a nyugoti hegyek közt) tartatott, s hol – mint mondják – Bécsből s az alföldről is voltak jelen. Nem czélom itt a tárgyalatnak minőségéről gyanúskodni, de, mivel a napi példák igen szomoru tanuságot tesznek az illy gyülésezésekről, (ez pedig 31 napig tartott a helybeli prédikátor atyánkfiánál) érdekében áll ilyesmit a hazának tudni, s az érintettnek soraimra felelni. – Tiszteld mindenkinek, de a hazának nem csak kül-, hanem belellenségei is vannak: én pedig azok közé tartozom, kik imádják a hazát, és közjogot.
S tisztelik azt a törvény érezszavában.
De ha vini kell, a vérnek biborában
De ha vini kell, a vérnek biborában
Utóirás. Épen most hallom, hogy Tiszolnyikon (Turopolya mellett Nógrádban) a szolgabírót, ki őket a székhelyre fölesküvés 339végett mint nemzetőröket berendelé, kiverték; ha ez valóban igaz, ugy soraimat minél előbb kérem közöltetni, mert mi, egy régen lappangó szikrának lángralobbanásától tarthatunk; ámbár eddig hála istennek minden elem nyugodt volt, s a tisztviselők sem panaszkodnak. – Sánta M.
