Vág-Ujhely, sept. 20.
Vág-Ujhely, sept. 20.
Szorúlt kebellel ragadok tollat, mert szeretett magyar hazám egén mindinkább tornyosúlnak a vészt hirdető fekete-sárga fellegek. Igazságos isten, hol vannak sujtó nyilaid, hogy semmisítenék meg az ellenünk törő ármányteli fondorkodók törekvéseit?! Honfiak! a ki csak fegyvert foghat, álljon ki, vállat vállhoz vetve egyesűljünk s mutassuk meg a nagy világnak, hogy mi nem vagyunk gyáva nemzet; átok arra, ki most, midőn majdnem az egész világ ellenünk esküdött, visszavonúl s összetett kezekkel nézi, mint temettetik el örökre a hazaárulók által az egykor olly vitéz magyar nemzet. – Alig van két három hete annak, hogy én ugyane lap becses lapjain komolyan figyelmeztettem az illető urakat Hurban ördögi szándékáról, megjegyezve azt is, hogy a bajt csirájában elölni könnyű volna; hajh de szavam elhangzott sikertelenűl! sőt mi több, még azon kevés katona is, melly vidékünkön elszórva feküdt, utósó emberig tova lódíttatott, nem a magyar, de a bécsi szabadságölő ministerium parancsára. – Ebből világos, hogy az átkozott camarilla itt is működik, hogy a hazaáruló Hurbannal egyetértve, a különben nyugalmas jellemű felföldi tót népünket nemcsak lázítani segíti, hanem fegyverrel is ellátja, a mint ezt a szomorú tapasztalás mutatja. Ugyanis két vagy három nap előtt 5–600 jól felfegyverkezett cseh tanulóval hazánkba tört ama már mindenki által ismert pansláv hős Hurban, számtalan fegyvert hozva magával, mellyet a vele tartásra kényszerített nép között egyelőre osztogat ki. Fájdalom, hogy a tót átalában igen hajlandó a sok légből kapott igéretek elhivésére; eddig már Mijava, Ó-Turas több kisebb helységek hozzácsatlakoztak, s számok 6–7000-re tétetik. A szerűkön, mezőn dolgozókat erővel hajtatta be. – Hazafiak! csak elhatározott kitűréssel párosult erélyesség lelkesítsen bennünket, és higyétek el, ha még egyszer olly sok ellenségünk lenne is, mint a mennyi van, győzni fogunk győznünk kell, ellenkezőleg veszve vagyunk, veszve gyalázatoasn, veszve örökre. Egyesűljetek, honfitársak a felföldön, s zárjátok el útját e gyülevész népcsoportnak, melly minden elégséges ok nélkül háborog. Nem több, csak két 4–5 fontos ágyú kell, s esküszöm az egy élő istenre, ha mindjárt négyszer-ötször kisebb lesz is a mi erőnk, szét fogjuk ugrasztani e népcsordát, mellynek gonosz tervei oda mennek ki, hogy a békés s igazságos magyaroktól nemcsak elszakadjanak, hanem azokat egyszersmind ki is irtsák, Pestig nyomúljanak, Jellacsichchal egyesűljenek és magyar hazánkat elfoglalva, tóttá alakítsák át. Minden késedelem veszélyes. Rendelkezzetek az istenért, hiszent azt a néhány századot könnyebben nélkülözhetjük ott, hol több erőnk is van. Vegyük tekintetbe, hogy százan, ezeren epednek segítségeitek után; vegyük tekintetbe, hogy minél továbbra halasztjuk azt, annál nehezebb lesz velök boldogúlni. Élő példáúl szolgálhatnak erre a ráczok. – Én meg nem foghatom, mit akarnak ezek az emberek? Alkalmasint az nyugtalanítja őket, hogy a magyar nagylelkűen kiemelte őket a baromi szolgaságból? látni, hogy ők bizony méltatlanok még a szabadságra; pedig bizony bizony semmi jót sem nyerendnek a pártoskodással, s végre is a szegény lengyelek sorsára jutandnak. Egészségükre váljék! Fegyverre! Fegyverre! – Ifj. Pokorny M.
