AZ OSZTRÁK CAMARILLA.
AZ OSZTRÁK CAMARILLA.
Mi az osztrák camarilla gazságain épen nem csodálkozunk. Nem olly új valami ez, sem nevére, sem irányára nézve, hogy a ki csak futólag is olvasta történetirásunkat 1526-tól kezdve, rajta csodálkozni ne szégyeneljen. Minden becsületes ember szivében epés keserűséggel van ez megirva.
Ha az ember időt akarna vesztegetni évről évre, ki lehetne mutatni, hogy mióta csak 1-ső Ferdinánd pénzzel, igérettel s hizelgéssel megvesztegetve a magyar főrendűeket, Austriát, Magyarországgal összefüzte, mindig kettős kormány gyakoroltatott a magyar nemzet irányában. Egyiket a király vitte, – ez mindig szép szóval tartotta, másik a camarilla volt, ez mindig nyomta, kínozta a nemzetet. Csak egy pár példát említünk. I-ső Ferdinánd megesküdött rá, hogy Magyarország teljes függetlenségét föntartja, s a camarilla mindent elkövetett, hogy a magyar nemzet hadi ereje, mi akkor annyi volt, mint az egész ország élete, német hadvezérek kezébe játszassék, s nagyrészt oda is erőszakoltatott. I-ső Miksa király mindig igérte, hogy igy úgy – birodalmi erővel is fogja segíteni a magyart a török ellen; s a camarilla vagy egészen megakadályoztatta a segélyküldést, vagy a nagy igéretet nevetséges kis számra törpítette, vagy épen úgy parancsozta, hogy a török foglalást inkább elősegítette, mint akadályozta. Példa rá Zrínyi Miklós, a szigeti hős, ki áldozatként elveszett, midőn a német segélyhad 14 mérföldről tétlenül nézte a dicső magyar nagyszerű halálát! – Hányszor igérte s meg is esküdött a vallásszabadságra Rudolf király: s a camarilla meghamisította a törvénykönyvet, és hamis törvényczikket irt bele a vallásszabadság ellen. De vegyünk példát közelebbről, mert hisz a Leopold stb. korában űzött sok gazsága a camarillának minden becsületes magyar keblet utálattal tölt el. – Egy király alatt aligha történt annyi törvénytelenség, nyomorgatás a nemzet ellen, mint I-ső Ferencz alatt. A király mindig szabadkozott, mentegetődzött ellene, sőt 1825-ben az országgyülésen világosan is kimondta, hogy „fájnak atyai szivének a tudtán kivül történt törvényszegések.” S talán ezután megjavította roszaságát, vagy megfélemlett a camarilla? majd bizony! A legtöbb törvénytelenség orvosolatlanúl maradt; sőt 1834-ben a legjobb és legtisztább honfiak törvénytelen bebörtönzése s perben fogatása által olly vérző seb üttetett a magyar alkotmányon, minő I-ső Leopold gaz Lobkovicza alatt történt csak, s minőnél csak a most jelenleg velünk űzött gazság nagyobb. – Vegyük V-ik Ferdinánd királyunkat. – Mindnyájan tudjuk, hogy e király, mint ember is igen jószivű, becsületes érzelmű, s bizony nem egy nemzet öldököltetését, de talán a legbünösebb ember kivégeztetését is könnyes szemmel tudná aláirni. Mutatja ezt az is, hogy valahányszor a király még szabad akaratából, lelke tiszta sugallatából tett valamit, mindig a nép javát akarta, s minden igazságos panaszát, kérelmét orvosolta. Martius 13-kán maga parancsolta Bécsben, ne merészeljenek az ő népét lőni, s nekünk megadta vagy helyesben, visszaadta, azon nemzeti jogainkat, függetlenségünkhez, mellyeket ősei s elődei minden királyi szó, és szentséges eskü ellenére vagy meg nem adtak, vagy épen kicsafartak kezeinkből; mivel már akkor nem közelében, de elűzve volt a rosz tanácsok ördöge, Metternich.
S mit tett a camarilla? Ez a háromszázados pokolműhelye nagyravágyó kislelkű herczegeknek, gazlelkű világi és papi jesuitáknak, uralkodás után sovárgó asszonyoknak, irigy főuraknak, s ocsmány tányérnyaló udvaronczoknak – minden jót el akar rontani, mit a király tett.
Most csak Magyarországról szólunk. A király 1848-ban szent esküvel pecsételt törvényben önálló kormányt, vagyis ministeriumot adott az országnak. Az ország követelte azt, mert régi törvények, szövetségek nyomán joga volt követelnie, de akarta azért is, mert igy igaz hazafiakból alkottatván a kormány, ezáltal megsemmisítni gondolá a király személyét örökké gaz ármányokkal körülhálózót titkos kormányt, azaz camarillát.
De a nemzet csalódott. Csalódott, mert a királyt erélyesnek gondolá – s ez jámbor, de beteges ember, kinek jószivűségével mindennap százszor visszaélhetnek a körülállók. S csalódott, mert azt hitte, hogy a camarilla Metternich et comp. személyében már meghalt. Pedig ollyan ez, mint a szőrféreg, ha elvagdalják, minden darabból uj uj test nő ki. Metternich helyébe más herczegek léptek, egy titkos kémből őt támadott, s az elgergetett udvaronczok kettőzött számban nyertek utódokat.
És ismét megkezdé a camarilla pokoli ármányát, s gaz incselkedéseit, Magyarország szabadsága s függetlensége ellen; most annál dühösben, mert egész Austriát fölszabadúlni segélé rabigájából. Ereje el volt zsibbasztva Olaszországban, tehát ármányhoz, cselhez folyamodott. Fölingerlé, egymásra huszítá, vagyis mind a magyarra huszítá a nemzetiségeket. A rácznak azt mondá: „meg vannak sértve jogaid, állj boszút a magyaron.” Pedig e nemzet sohasem egyezkedett a ráczczal, sem béke vagy lakkötést nem tett vele, hanem igen annyit, hogy a szabadság minden áldását reá is kiterjeszté ingyen, sőt érdemén túl, vétkei ellenére. Azonban a rácz föltámadt ellenünk, öli, nyúzza a magyart, pedig ha sérelme van, a királyon keresse – ők telepítették ide a nemzet kárára. A camarilla ágyúkat, hadi készületeket stb. adott és ad ellenünk, hogy kiirtsák bennünk a szabadság legősibb törzsökét. – A király pedig betegeskedik, vagy tud az egészről valamit, vagy sem. De annyi bizonyos, hogy nevében pusztitják el a magyar falvakat, nevében sütik meg a magyart, s nevében tapossák legszentebb jogainkat! Pedig a betegeskedés még nem ment föl senkit, hogy szent eskűjét megtartván, legbuzgóbb népét a kiirtástól megőriztesse! Azonban a király beteg, s a camarilla uralkodik, habár a szegény magyar elpusztúl is.
Jellacsichnak pedig azt mondá: „Kedves bánom, legyen ön is társunk, segítsen elnyomni a magyart, s állítsuk vissza a jó régit, hogy ismét mindenhatók lehessünk.” És im Jellacsich tábort alkotott s vezet ellenünk. Osztrák pénzen gyüjtötte össze, osztrák fegyverrel szerelte föl, s osztrák főhaditisztek vezérlete alatt hozza ellenünk. – És mi czélból? – hogy a magyar nemzet kiirtassék; földe elvétessék, és szabadságának büszke nyaka kitekertessék. A király szabadkozik, nem tud parancsolni – és betegeskedik! A camarilla pedig ördögileg mosolyog, látva a nemzet véres küzdelmeit, s örül, mert halálunkat reményli!
Azonban nem úgy fog történni. Isten igazságosabb, s e nemzet erősebb, hogysem illy ocsmány árulás, s gaz cselszövény elveszthesse.
A nép fölemelé fejét, de nem könyörögni kegyelmet tőled, gaz camarilla, hanem győzni a nyakára küldött elleneken. S ha győz – minthogy fog okvetetlenül – nyakon ragadni téged, s kiirtani hatalmad utósó szálát e földről, mellyet te el akartál nyomni, s akaratod ellenére meg fogsz szabadítni!! – Ábrányi E.
