Késmárk. sept. 24. 1848.
Késmárk. sept. 24. 1848.
Nekünk, kik távol vagyunk a középponttól igen bajos a levelezés, mert mig Pestre kerül levelünk elvesztette becsét, s különösen nem hathatunk a vidékeken nyilatkozó közvélemény nyilvánitásával a kormány politicájára. Jelen levelemmel szeretnék legalább némileg hatni. – Itt a toborzást meghagyó ministeri rendelet, mondhatni, átalános lelkesedéssel fogadtatott s mindjárt első következő napon számosan állottak be. Csak az baj, hogy még eddig sem adatott tudtunkra, hogy hányat kell állitanunk, pedig tudjuk, hogy Nyári Pál inditványa elfogadtatott, nem foghatjuk tehát meg, miért nem hirdetetett ki az még mai napig sem. Avagy erre nézve is szentesitést kell Bécsben kikoldulni, midőn nyilvános, hogy a camarilla nem akarja hogy készüljünk és erősödjünk; vagy pedig azzal biztatjuk magunkat, hogy diplomatizálás által fugjuk szabadságunkat az ármány és gazságtól még most is kieszközleni? Ha magunk nem birunk organizáló erővel és képességgel, ha már minden erély elhagyott minket, tanuljuk el ellenségünktül, Jellacsichtól; ő nem sokat tapogatózott tétovázott, hanem cselekedett. Nem félünk mi a camarilla állal kiküldött bujtogatóktól, hanem félünk min magunk határozatlanságától, ingadozásától, melly nem tudja az országban mutatkozó lelkesedést felhasználni, hanem inkább zsibbasztja azt. – Szepesben már azelőtt határoztatott el megyeileg 1200 önkénytes nemzetőr kiállitása és organizálása, a megyénket netán érendő megtámadás rögtöni és erélyes visszaverésére. Szolnokra is számos önkénytes ment el, a honvédek mindenik zászlóaljánál vannak szepesi ifjak, meglehetősen folyt a haza oltárára való ajánlatok gyüjtése is, s most az ujonczok fehérnemüveli ellátására is több helyütt, mint Poprádon és Bélán szép sikerrel gyüjtetnek ajánlatok. Egy szóval itt ollyan a lelkesedés, hogy ha minden megyében igy volna, a legnagyabb s Kossuth átkát valóbarn megérdemlő gyávaság volna, Jellacsich csordáitól, vagy a bécsi gaz camarillától félni. Csak organizáló erő kell s egy pár hét alatt, meg vagyunk győződve, akármelly ellenséggel megvivható seregünk talpon lesz; főleg ha rendes katonaságnak átalában megengedtetik az ujonczok soraiba való átlépés. Meg nem foghatjuk, miért tiltatott az el, holott igy nemcsak megszabadultunk volna a német s tudja isten a világ mellyik zugából felszedett tisztektől, hanem a czopfos és schwarzgelb szellemtől is, s azonfelül még uj seregünk is mindjárt az ellenség ellen volna használható, mert a töltést és lövést egy nap alatt tanulja meg az ujoncz s ha péld. 1000 gyakorlott katona van 5000 ujoncz közt, a mozdulatokat is egykét nap alatt be lehet tanitani. – De hiában! csak nem tudjuk a féllépéskéket elhagyni! – Ez a mi gondolkozásunk itt a kárpátok alján, habár svábok vagyunk születésre; s ezen gondolkozásunk helyességéről meggyőz az is, hogy nemcsak a szepesi városokban, hanem a falukon is, lelkesedéssel és nagy sikerrel foly a toborzás. Egy hét óta naponként hozzák be ide a beállottakat vizsgáltatásra s főleg a tót helységekből igen jól nőtt és vallás embereket hoznak. Azt nem helyeseljük, hogy a megye már bizonyos számot vetett ki a helységekre, mert ha majd többet fog a ministerium kivánni a kivetett számnál, könnyen rosz vért okozand a bizottmány határozata. Azonban voltak helységek, mellyek készakarva s ugyszólván tolakodva többet állitottak ki mint kellett volna „mivel az országnak most sok katonára van szüksége.” – Ez szép jel s bizonyitja, hogy nem mindenütt vette hálátlansággal a nép, a mit a mult országgyülésen nyert. – Hunfalvi János.
