NÉHÁNY BIRÁLÓ ÉSZREVÉTEL A BÉCSI POLITICÁRÓL.
NÉHÁNY BIRÁLÓ ÉSZREVÉTEL A BÉCSI POLITICÁRÓL.
II. Csodálkozunk, hogy midőn országunkban minden fejlődés, minden jogi és állami nyerés közössé tétetik, midőn igazán az egyetemiség, és soha nem a részintesség érdekében dolgoztak és dolgoznak a hazafiak: a külföld mégis az előhaladást csak a magyar faj előnye gyanánt tekinti, mellyet a magyarok a tót és nem tót népiségek rovására nyertek; s nem látja, hogy megfordítva, a tót szabadságok, u. m. vallás-szabadság, irodalmi szabadság, egyedül Magyarországon léteztek, s hogy hasonló szabadságot a magyarság előmozdítására sem Zágrábban, sem sehol másutt nem engednének, hol a hatalmat elleneink birják. Azonban a külföld ama csalatkozását megfoghatjuk, s a szlávok türelmetlenségét megértjük: szabadságot szláv népnél még sehol és soha nem talált a historia; a szlávok eddig csak tiporni és tiportatni tudnak. Vegyék ezt figyelembe a románok, belül és kivül Magyarországon.
Hanem azon játékot, mellyel Bécsben a felséggel űznek, nem érthetjük. Önzés természetes hajlam, önmegsemmités beteg fejnek vagy romlott szivnek lehet csak müve. Ha Bécsben haragot az 1848-diki események ellen látnánk csak, azt természetesnek találnók: de hogy haragból önmagokat, mint a mese a skorpióról beszéli, marják és megmérgezik, azt egyenesen nem tudjuk felfogni, jóllehet később annak is eljutunk megértésére.
Mielőtt a személyes felség alakoskodásait előadom, a bécsi fenséges birodalmi gyülésnek öngyilkolási szándékát tekintsük. Doblhoff azt nyilatkoztatá ki, hogy ezentúl a világszellem csinálja a politicát; s jóllehet nevették, annyiban mégis igaza volt, mennyiben az emberiség szelleme az egyes embert is idomítja. De ha az emberiség szelleme Pálból nem csinál még kézművest, s Péternek nem nyujt tőkét, hanem mind ezt, mind amazt különös, még pedig emberek által vitt intézkedések teszik csak, annyiban Doblhoff csak ugyan nagy semmit mondott. De ő azt is nyilvánítá, hogy ezentúl minden nemzetiség egyenlő jogú, egyik nemzet a másikon nem uralkodhatik. S ezért nagyon megdicsérték. De mi sem Doblhoffot, sem a dicsérőket nem érthetjük, ámbár azt hisszük, leginkább a magyar zsarnokság ellen volt azon bölcs nyil irányozva, hogy tőle meghaljon. Mert íme a magyar nemzet olly annyira zsarnok, miszerint a magyar országgyülésen máskép mint magyarul szólni nem szabad. Ezen zsarnokság ellenében, s a bécsi világpolitica szőrmentében azt határozta a bécsi országgyülés, hogy nem mintha elsőség adatnék a német nyelvnek a többi nyelvek felett, hanem mégis németül folyjanak a vitatkozások, de szavazás előtt a tárgy előbb az idegen nyelveken magyaráztatni fog, és a jegyzőkönyv is minden nyelven fog szerkesztetni.
E helyen állítsuk előnkbe a valóságot és szembe vele a bécsi politicusokat. Akarnak-e igazán birodalmi gyülést, melly a birodalom minden tartományát és népiségét képviselje? S ha ezt akarják, nem lesznek-e kénytelenek a német nyelvet diplomaticai nyelvnek megtartani, a mint eddig az? S ha ezt megtartják, fog-e a német 6 milliónyi nemzet a többi 14 milliónyi idegen nemzeteken (olaszon, csehen, morván, lengyelen, ruszinon stb.) zsarnokoskodni? – Avagy akarják-e a birodalmi gyülést és benne 7, vagy több nyelveni vitatkozást? Tehát vagy lehetséget akarnak, s akkor a német nyelv lesz a diplomaticai – azonban választhatnak valamelly szláv dialectust is, de mindenesetre csak egyet – vagy lehetetlenséget akarnak, s akkor ne akarjanak politicusok lenni, hanem gyógyíttassák előbb magokat. c-c De ti nem akartok birodalmi gyülést, ti minden tartományban külön nemzeti gyülést akartok? Helyesen, igy valóban egyik nemzet a másikon nem fog uralkodni. Hanem álljatok csak meg, bécsi politicusok! hogyan írhattátok az ismeretes emlékiratban, hogy a magyar országgyülés és kormány teljességgel nem férhet meg a birodalmi egységgel? Miként lesz majd lehetséges két országgyülés helyett huszonkettő? mert ti nagyságos politicusok ime látjátok, hogy az összes Magyarországból telik vagy tizenkét tartomány, és annyi gyülés. Miként lesz majd lehetséges annyi igazán felelős kormány? Lehetetlenségre akadtunk ismét.
A bécsi Errungenschaft-ok többi között vagy főkép felelős kormányt és népképviseletet foglalnak magokban. Talán hiszik ama politicusok, hogy e két Errungenschaft nem ollyasmi, mit a siró gyermeknek adunk, s ha sirni megszünt, s mindent felejtett, tőle elveszszük; hiszik tehát, hogy a népek azokat nemcsak megtartani, hanem velük és általok fejleni akarnak. Ezek már nem úgy valósíthatók, miszerint a népek nyelve, szelleme érintetlenül maradjon, s akárminő nyelvű tisztek a kormányzást csendesen titokban, amúgy osztrákosan, vigyék: sőt ezek a népek életét legbensőbben felrázzák, úgy, hogy ők az államnak nem többé csak anyagát, mintegy fundus instructusát, hanem birtokosait is teszik. Szokjátok meg azt, bécsi politicusok; vagy ha ezt már tudjátok, gazúl viselitek magatokat irántunk! – A sokféle tartományok és nemzetek, mellyek történetből egy fejedelem alá jutottak, s a ti meggyőződéstek szerint a birodalom egységében nőttek fel, vagy megmaradnak ezen egységben, vagy nem. Ha megmaradnak, csak egy országgyülésök lehet, csak egy kormányzatjok lesz, mellynek nyelve is csak egy. Akarjátok-e a németet? Akkor 6 milliónyi nemzetnek nyelve lesz az uralkodó. Akarjátok valamellyik szláv nyelvet? Akkor ez lesz az uralkodó nemcsak többi szláv testvérein, hanem a németen és olaszon is – miután felső Olaszországot is az osztrák birodalom egységéhez számitjátok. Ha ezt akarjátok, ugyan micsoda álnokságból huszítjátok fel a tót román és szász fajú népeket a magyarság ellen, mivel nálunk a magyar nyelv a diplomatikai, s mivel felfogástok szerint 5 milliónyi magyar nép 8 vagy kilencz milliónyi más népeken uralkodik? Hogy 6 milliónyi német 13–14 millió nem németen uralkodjék, az igazságos, mert szükséges, úgy-e? de hogy 5 milliónyi magyar 8–9 milliónyi más népeken uralkodjék, az igazságtalan, az zsarnokság-e? Oh bécsi hazugok!
Ha ellenben a’ sokféle tartományok és nemzetek nem akarnak többé azon egységben megmaradni, s ti külön országgyüléshez és kormányhoz segítitek – mert megvallátok, hogy egyik nemzet a másikon nem uralkodhatik többé: akkor ismét kérdem, micsoda gazsággal állithatjátok, hogy a magyar független kormány meg nem fér a birodalom egységével? – De hogy hosszas ne legyek; az itt előadott elemezésből kitetszik, hogy a bécsi politicusok vagy hazudnak, midőn a népek szabadságát emlegetik, vagy lehetetlent akarnak, vagy az uralkodó házat panslavismusba fulasztani akarják, a midőn az feleslegessé vagy lehetetlenné lesz. S minthogy az első és harmadik lehetőség összevág, ezt kell azok czéljának tekinteni, kivált, midőn azon játék is oda mutat, mellyet Bécsben a felséggel űznek.
Adós nem hazud úgy, mint hazudtatják a felséget: senki nem teszi gyűlöltebbé a királyságot, mint a bécsi tanácsosok. De mit gondolnak vele azok, veszszen a királyi szék, veszszenek a népek, csak ők érjék el a czélt. (Folyt.) Hunfalvi P.
