Bécs mindinkább átlátja.
Bécs mindinkább átlátja.
Bécs mindinkább átlátja, hogy sorsa Magyarországéval egybe van forrva, s hogyha a reactiónak nyaka nálunk nem töretik: akkor a camarilla pestist okozó kigőzölgéseivel Bécsben a szabad elemet végkép rnegfojtandja. Mióta Jellachich rabló csordájával a magyar határt akadálytalanúl átlépte, a lapok nagy része folytonosan inti a szabadság barátait, az udvar setét mozdulataira, és hatályosabbnál hatályosabb szózatokban híja föl az ármánynyal szembeszállani nem rettegő Aulát, hogy fegyverrel kezében készen álljon, a veszélylyel fenyegető reactio megtörésére. A „Constitution” ez ügybeni hatályos czikke következőleg hangzik: „A fiatal német szabadság leánya dobogó szívvel hallgat a Magyarországban harsogó csataszózatra, s kétségbeesve pillant Budapestre, mellynek falai körül a polgárháború vért csepegő zászlója lobog. Égő pillanata szakadatlanúl követi az ő lovagias magyar kérőjének kardcsörgéseit, mivel átlátja, hogy élete ezen bátor harczosnak diadalától függ, ki a martiusi napokban ez ifjú hölgy ajkaira nyomá menyasszonyi csókját, s most legutóljára vérpiros-tollason bucsúzék el tőle. E harczos elestével a menyasszony is elesik, mert el van határozva a harczos elestével magát is koporsóba temetni.
De mit mondunk? Magyarországnak, ha nem felejtette el fényes multját, győznie kell, s mindazok, kik őt alávaló árulásokkal hálózták be, kik éjszakon a tótokat, keleten Erdélyt, délre a horvátokat és szerbeket s más rabló csapatokat hamis aranyigereteik által a lázadás zászlója alá csalták, mindazok, mondjuk, hörögve fognak e harczos lábai alatt heverni. Van még gondviselés, van még isten, kinek hosszú tűrése is egykor végére jut, s ekkor diadal fogja koszorúzni a magyar fegyvereket, s ekkor emelkedik fel a német szabadság is, számot kérvén az isten itélőszéke előtt mindazoktól, kik a szabadság védőit felkonczoltatták. Egy mennydörgő hang kérdezni fogja a trónusoktól: „Valljon a nép javát tartátok-e mindig szemeitek előtt, mellynek veritékén éltetek? s megadtátok-e istennek, a mi istené, s a népnek, a mi a népé? Nem, nem, nem!!!
Emlékezzetek csak vissza a 30 éves háborúra, mikor a leglelkesebbek börtönben sorvadtak; emlékezzetek vissza azon irtózatos árulásra, melly Lengyelországot szétszaggatta, s mellyet ti vadászati zsákmánynak tekintétek, emlékezzetek 1846-ik évre, midőn a legirtózatosabb gyilkolásokat fejenként 5 pfrtjával jutalmaztátok, emlékezzetek – – ! de minek folytassuk tovább; hiszen a már felhozottakra sem vagytok képesek felelni.
Struve gyűlölte a fejedelmeket, Lichnowszky pedig a népet, a nép meggyilkolta Lichnowskyt, ti pedig a statarium útján Struvét; nosza csak rajta, majd meglátjuk, hogy ki fárad el hamarább.
Bécs! te állj szilárdúl, s tekints Magyarországra, ha ez diadalmaskodik, akkor te is diadalmaskodtál, ha pedig Magyarország megbukik, akkor ütött a te végórád is, s a sokféle rabló csordák falaidat veendik körül, de akkor aztán kelj fel mint egyetlen egy, mert szabadon küzdve húllani el dicsőbb, mint rabigában élni.
