MAGYARORSZÁG FŐPAPJAIHOZ! (Vége.)
MAGYARORSZÁG FŐPAPJAIHOZ! (Vége.)
Midőn követeket kelle választani, akkor igen, akkor minden pap és minden tanitó tudta, kit óhajt a püspök választatni s kit buktatni; de most nincs főpapunknak szava hozzánk, most kiki szabadon követheti a szélvitorlák lengését, vagy keble sugallatát.
De meglehet, ti, más érdem hiányában, abban kerestek a haza irányában érdemet, hogy nem nyilatkoztok, hogy az ország megbuktatására nem adtok sem parancsot, sem tanácsot, sem példát, sem nyilvános segélyt. Azonban, én ez érdemet el nem ismerem: ez ármány, ez árulás. Ha nem volna a harcz koczkája olly kétes, ha az ország zászlóját már is minden győzelmi remény elhagyta volna, ha bölcseségtekben előre tudnátok, ki lesz végre is a győztes, a kétségbetaszított nemzet végső elszánása, vagy az ármány hienái, de egy óra, egy percz alatt a mindenható által megsemmisíthető testvér gyilkos politicája: akkor erősen hiszem, nem hallgatnátok. – Most, midőn a nemzet veszedelme még nem bizonyos, hallgattok, mert nem akarjátok magatokat sem Bécsben, sem Budán, mint mondják, comprommittálni.
Mint a hegyár, akkor áradoztok, midőn hegy és völgy úgy is bőven megázott; máskor kavics és fövény tölti medreteket. Azért én nem hallgatok, nem szabad hallgatnom: én harsányan, hogy egész Magyarország hallhassa, kiáltom füleitekbe: „Ki nincs velem, ellenem van.”
Még van idő, még egy két nap, és a nemzet ki fogja mondani minden egyes fia, minden egyes tisztviselője fölött ítéletét. A hanyag, a sem hideg sem meleg fejére ki fogja mondani átkát, ha legyőzetik, – megvetését, ha győz. És győzni fog, győznie kell mert harcza igazságos.
De mit várunk? Az itélet meg van: hallgatástok elitéle titeket, eddigi némaságtok a világ hallatára elharsogtatá a kemény de igazságos itéletet fölöttetek. A haza tudja, hányadán van veletek, és habár bűnötök csak mulasztás volna is, ha a mulasztásnak eredménye vagy a háború ostora, vagy épen a nemzet pusztulása: a nyomorgó, a haldokló nemzet fohászai, könyei és végsohaja itélet leend fejeitekre!
Te pedig, o magyar nép, mit nem valál érdemes hallani főpapjaid ajkairól, halljad azt az igazság és béke istenének egy ismeretlen szolgájától, testvéredtől.
Megtámadtatál, elárultatál, elhagytak királyod és nádorod, kik nehezen teszik szabadon, a mit tesznek, mert ha szabadon tennék, te nem ismerhetnéd el őket többé sem királynak, sem nádornak; mert elleneid ki akarnak irtani, a király pedig kinek lesz királya, ha népét kiirtja? Azért kelj fel magyar, méltó haragodban, mint a megsértett oroszlán, szedd össze minden erődet, mint ki a halállal küzködik, és ronts rájok ellenségeidre. Ha nincs ágyud: ott vannak harangjaid, ott az erdő, fa, önts; ha nincs pénzed ruhára, fegyverre és élelemre, mig munkád hever, s te csatázni vagy kénytelen: ott vannak oltáraid, ott kelyheik és ékességeik: vedd-el és add zálogba, adnak pénzt érte, s ha győztél vagy kiváltod, vagy becsesebbet adsz érte. Őseid munkájának keresménye, ájtatosságuk emléke az, melly úgy is veszni fog ellenségeid zsugorisága alatt, ha győzni nem tudsz. Dávid is úgy tett, midőn megszorult; és harczod az igazság harcza.
Ne várj és ne kérj segítséget senkitől, hanem magadra támaszkodjál; mert tudjad, hogy életed és halálod, szabadságod és rabságod, boldogságod és nyomorúságod, dicsőséged és gyalázatod harcza ez, mellyel meglátogatott téged istened, hogy lássa erődet, hogy lássa szerelmedet a hon iránt, mellyet adott őseidnek, ezer év előtt, vitézségök dijában; háborút küldött, hogy lássa bátorságodat, vitézségedet, és férfias, az igazság és szabadságért lángoló szivedet. Ne kiméld marhádat, ne feleséged és leányaid ékességeit, ne házadat, fáidat, földedet, ne véredet, sem fiaid vérét, áldozz fel mindent, hogy megélhess e földön, szabadon és boldogul, istened tetszése szerint. – Nem utósó háborud ez, én népem, sőt mióta szabaddá lettél, ez az első. Ugy vedd ezt, mint tanítást, mint gyakorlatot, mert akár élsz, akár halsz, e földre iszonyú harczok menyköve le fog rövid idő mulva csapni. A szabadság megmérközendik a zsarnoksággal. Minden nyelvű és minden vallású népek küzdendik az élettusát, s te rád fog akkor támaszkodni a szabadságért vívók tábora. Te léssz az előharczosok között, te legélesebb kardja, legerősb vérte, legsuhogóbb nyila a csatának, és tied leszen a győzelem dicsősége, tied a bukott zsarnokok gazdag sátra martalékul. Akkor megemlékeznek a föld népei az isten ostorára, Attilára, és az isten pajzsára, Hunyadi Jánosra, és rá ismernek a dicső unokában a dicső ősapákra. És leszen, hogy a kik csatában elesnek a szabadság táborából, azok sirhalmára, nevére, emlékére, poraira és minden maradékaira ezerszeres áldást mondand a boldog utód mindörökre. Azért lóra, népem, és fegyverre! Itt az idő: ekéből csinálni kardot, és sarlóból dárdát! lóra és fegyverre bátran, mert ügyetek szent, elszántan, mert harczotok élet és halálnak harcza, férfiasan, mert sok az ellenségtek és megvet titeket. Ti pedig kövessétek öregapáitok és őseitek dicsőséges nyomdokait, mellyek csatába gyakran vittek, csatából soha másképen, mint diadallal.
Lóra, népem és fegyverre, hazádért, apáid örökjeért, mit ők vérrel szereztek, vérrel tartottak, s mit neked most ujra véreddel szerezned s védened kell. – Vagy még szülőföldednél is drágább és édesebb jutalmat óhajtsz? Lesz az is: ha győztél és megpihensz sebeidből, és elbeszéled unokáidnak férfikorod veszedelmeit, a szófogadó és hálás unoka tiszteletében, mellyel vitéz kezeidet szorítandja ajkaihoz és ártatlan szívéhez, megnyered a jutalmat, mellynél édesebbet semmiféle fejedelem nem adhat.
Lóra, népem, és fegyverre! hősileg és vagy gyözelemre készen, vagy halálra; mert csak ugy engednek életet, ha győzni vagy szolgálni tudsz, mint szolgál az eb, egy falat kenyérért. Ha legyőznek, ki is irtanak minden maradékostól, mert szolgálni nem termettél, szolgálni meg nem birsz tanulni.
Lóra, népem, és fegyverre, bizalommal, reménynyel és bajnoki lelkesedéssel. Szabadságért harczoló szabad népet még soha sem birt zsarnokokért küzdő rab nép legyőzni, jeléül, hogy az isten a földet nem rab, hanem szabad népek számára teremté, olly nagynak, olly szépnek s olly gazdagnak.
Seregeljetek a háromszinű zászló alá, melly az igazság, szabadság és öröm zászlója! Vigyétek ezt győzelmesen tengerünk partjaihoz, mellyeket vad rabló elorzott a magyartól s még nem lakolt alávalóságáért; s vigyétek föl a kárpátok ormaira, mert ott vannak határai a honnak, mellyet isten adott nektek, és mellyből most ármány, árulás és erőszak ez ördögi háromság ki kezdtek minket irtani. A honmaradtak milliomszoros áldása kisérendi lépteiteket, és nektek győznötök kell, mint győzni kell az igazságos birónak a gonosztevő fölött; győznötök kell, mert ezer véres áldozatok árnyékai látatlanúl küzdendenek mellettetek, és az igazságnak istene félelemmel verendi meg a lator ellenség embertelen csordáit, még mielőtt kardotok éle, és buzogánytok sulya megfizette volna annyi ártatlanul kiontatott vérnek, annyi elhamvasztott jószágnak, annyi legázolt női szeméremnek iszonyatos rovását.
Lóra, harczra, népem, a drága honért, és a még drágább szabadságért, harczra éltedért, mellyeket isten, apáid és az igazság törvénye adtanak tenéked, s mellyekre nem vagy érdemes, ha meg nem becsülöd, és meg nem védelmezed őket, minden erőddel.
Áldás zászlódra, áldás küzdelmedre, áldás, ha elestél, sírodra, és maradékaidra! A szabad haza, örömmel szorítandja anyai keblére árváidat, ha győzve bukol, de ha legyőzetve élni akarnál, földönfutó koldus leszesz maradékostól mind sirodig, mellyet a gyalázat szenyje utálatossá teend saját véred előtt is.
Lóra, harczra, népem! Hadd tanítsák csapásaid, sürűk mint a zápor, és élesek mint a jégeső, s öldöklők mint az aegyptusi angyal csapásai, hadd tanítsák ezek ellenségeidet érteni, hogy mit tesz ez: Ne bántsd a magyart!
Fegyverre minden, a ki szoknyát nem hord, táborba minden a ki mankón nem jár, s nem a társas élet szükséges szolgája, fegyverre minden, a ki magyar. Ha győztünk, lesz barátunk akármennyi, addig pedig istenünk és szent ügyünk emlékezete veletek! Az aratás közelg: a vérmezőn találkozunk! – Barsi József lelkész.
