Békes megye, sept. 25.
Békes megye, sept. 25.
A toborzás nálunk is halad, bár lassan. Tót és német atyánkfiai azonban hallani sem szeretnek a toborzásról és ujoncz-állításról. E szerelmes atyánkfiai hinni kezdik, hogy Jellachich és csordái csak a magyarokat fogják rabolni s gyilkolni, a tót rokonokat és német brudereket bántatlanúl hagyják. Amazok a horvát hadi adót, ezek a Schwabenbrut elleni kifakadásokat tanulságúl vehetnék. De ha nincs, ki ezt eléjök adja, de ha még is hiszik, hogy Szvatopluk aranykora, és Walhalla előidézője ama hős lesz!!
Hazánkat csak lelkesedés mentheti meg, azt tudjuk. De lelkesítő nincs. Megyei tisztet nem látunk. Most, midőn a sántáknak járni, a vakoknak látni s a némáknak énekelni kellene az irás szerint; a legélesb szemek csak bámulnak, a leggyorsabb lábak elállottak, a legékesb ajkak lezáródtak. Népünk sürű homályban van. Egyik mondja: ez mind a király tudta nélkül, sőt a király ellen van, kit az urak megtámadtak, s hogy mi is ellene keljünk, azért ámítottak martiusban a szabadsággal. Néhány bohó – még magyar is – a reactio ama hősétől várja a földesurak végeltöröltetését, és az ő felszabadítatását. Igy az alnép. És csak emissariusoknak kell jőni amonnan, hogy minden elveszszen. A nép lelkesebbje, kinek egy lapból, vagy egy értesűlt embertől van szerencséje valamit érteni, – igaz magyarúl érez és szól. Öröm hallani igen soktól, milly vágy ragadja őt az általános népfölkelésre, milly elkeseredett lelkesedés fogja el kebelét még annak is, kiben vak pietás lakott. És nem tudja az ember örüljön-e vagy könnyezzen! Örüljön e nemes faj nemes érzelmein, – vagy könyezzem azon, mint lehet e jó népnek, ön vétke nélkül, árulás és rosz vezérlet miatt, elveszni!
Óvakodásúl szükség volna e vidék magyar ajkú népét minél korábban fölfegyverzeni, – a fenyegetőzőket őrszemmel tartani, az urbéri követeléseket kielégíteni vagy lecsillapítni, – a megyének (mellyről ugyan mi azt sem tudjuk létezik-e vagy nem? s ha létezik schwarzgelb-e vagy kék, vagy minden színű) közvetlen érintkezésbe tenni magát a nép lelkészeivel s jegyzőivel, ezeket és az előljáróságokat felelősekké tenni a köz-csendért, a fensőbb rendeletek végrehajtásáért, s egy embertől tenni függésbe egy megye népét.
De itt a tétlenség, a lelki elzsibbadtság uralkodik. Itt, hol restauratiók alkalmával a népboldogító, a népvezér terem, mint gomba, a hon veszélyében egy népbarát sem vállalkozik.
Záradékúl egy pár kérdést, – kérünk rajuk feleletet szerkesztői csillag alatt. Miért nem parancsoltatnak össze a fizetéssel nyugalmazott katonák? – S van-e fegyver a kormány rendelkezése alatt, olly mennyiségben, hogy egy megyénkből indúlható szabad csapatot elláthatna? – És még egy párt, de máshova. Miért nem készíttetik az őrsereg megyeszerte? Hol az őrnagy, s nem rendelhetne-e helységenkint fegyver-gyakorlást. Feleletet tettben szeretnénk látni. Ha nem – gyanakodni, s gyanúinkat közönség elé juttatni leszünk kénytelenek*. – Többen.
Ezekre, reméljük, a kormány fog felelni tényleg, azaz rendelkezni fog. – A szerk.
