PEST, OCT. 8.
PEST, OCT. 8.
Mit a mélyebben látók már régóta tudnak, arról már most alig kételkedhetik valaki, hogy Jellachichnak és rabló bandájának forrása nem a sértett nemzetiség. Seregeink Jellachich csordájával úgy állnak szemközt, mint a szabadság és zsarnokság; harczunk a szabadság harcza, a nemzeti létet kiirtani óhajtó absolutismus vandalismusa ellen.
És épen ezt értettük akkor is, midőn néhány nap előtt állítók, hogy a pártütők táborában nincs csak egyetlenegy nagyszerű eszme, mellyel a seregeket lelkesíteni lehetne, mint azt az eredmények elég világosan tanusítják. Az absolutismus bérlett zsoldosai, a női kegyekkel ámítgatott vezérrel együtt, az első csatavesztés után lóhalálában futottak nyakra, főre, hogy épségben vihessék el irhájokat, futottak Bécs felé, mellynek poklától még egy kis segítséget reménylettek, a nemzetszabadság gyalázatos meggyilkolására.
Ha azonban még volna valaki, ki erről kételkedhetnék, ám olvassa el a Jellachichtól elfogott leveleket, mellyekben rablásaik végczélja világos szavakkal ki van fejezve. Szolgáljon itt belőlök néhány példa mutatványúl: Mint a dolgok állnak – igy ír az egyikben – Magyarország valószinűleg veszteni fog, s azután Bécs felé vonulunk. Egy más levélben ezeket olvassuk: Kedves bánunk folyvást dolgozik, s egészséges és jókedvű; óhajtása minél előbb Pestre érni; seregeivel Bécset is meg akarja látogatni, hogy az Aulát és munkásokat ránczba szedje, s megkérdezze tőlök, ki az ő urok, vagy nincs-e urok?
De épen azért, mivel e rablócsorda a szabadság ellen indúlt a leggyalázatosabb módon harczolni, a vezérek soha sem merték nekik megmondani, mi tulajdonképen az ő czéljok; mert legyen a horvát nép bármi műveletlen, mégsem indúlt volna soha testvérei ellen, hogy őket legszentebb joguktól, a szabadságtól megfoszsza. Innen van, hogy Jellachichnak állítólag 40 vagy 50 ezerből álló serege csapatonként elmaradozott; innen van, hogy mire az osztrák határhoz közeledett, alig látott a rablófőnök maga körül többet 10 ezer embernél; innen van, hogy harczosait az által lelkesíté, hogy a hadakozni vonakodókra hátulról lövetni kényteleníttetett; és végre innen van, hogy a durva népnek rablás, pusztítás által kellett egy kis kedvet nyujtani, mivel különben visszatért volna családi tűzhelyéhez. És ne higyük, hogy e rablás általunk nagyítva adatott volna elő, azon szándékból talán, hogy népünket a zsiványok ellen felbőszítsük. Nem; és itt az elfogott levelek ismét nyújtanak elegendő felvilágosítást, világosabban nyilatkozót minden commentárnál. Mert némelly jobblelkű tisztei magok is elborzadnak a népünkön elkövetett méltatlanságok felett. Különösen egyik így nyilatkozik: Négy nap mulva Pest előtt állunk. Jaj e városnak, mert határőreink annyira elkeseredtek, annyira felbőszültek, hogy ott borzasztóan fognak gazdálkodni. Már most sem lehet őket a legnagyobb kicsapongásoktól tartóztatni, borzasztóan lopnak és rabolnak; naponként legalább 1000 ütést osztatunk ki, s még sem használ, maga az isten sem tartóztatja meg őket, annál kevésbbé a tiszt. Mi mindenütt szívesen fogadtatunk és vendégeltetünk; de estve borzasztó panaszokkal terheltetünk; kétségbeesem e zsiványkalandozásnál és rablófőnöknek látszom, mert élelemről kell gondoskodnom; ha önkényt nem adnak, kényszerítenem kell, és gyakran vérző szívvel vagyok kénytelen a szegény ember marháját istállójából kihajtanom és bort a pinczéből hozatnom. Naponként 9000 kenyérre, 280 akó borra, 100 mázsa húsra, 5 mázsa sóra és 60 mérő zabra van szükségem; szóval, borzasztó, s eddig mégis mindennap megszereztem. Minden iparkodásom mellett is a határőrök iszonyatosan gazdálkodnak, már 200 pinczénél többet kiraboltak s ezer meg ezer akó bort kifolyattak. Egy más tiszt pedig ezt irja: a sereg valódi zsiványcsorda, rabolnak és lopnak, mindamellett, hogy mindennel el vannak látva; az urasági tiszteket kirabolják, a szőlők elpusztíttatnak, a bor a pinczében kifolyatik stb.
Önvallomásuk szerint is tehát illyen azon sereg, mellyel Jellachich, a szabadságnak e fekete lelkű bakója, a magyar bátorságtól visszariadva, nyakra főre Bécs felé szalad.
De későn! A bosszúló Nemesis már ott is elkezdte munkálkodását. A camarilla egyik főczinkosa, az ezerek vérével megfertőztetett, az ezer haldoklók végsohajától megátkozott gaz Latour a fölébredett nép által elitéltetve, megkapta ördögi tettein kerég érdemlett díját. És a fölébredett nép műve még nincs befejezve; ha egyszer látni, ha mozogni kezdett, most nem lehet, nem szabad nyugodnia, mig a nemzetnyomorgató gyilkosokat mind vagy ki nem irtja, vagy legalább ártalmatlanokká nem teszi. Soká tűr a nép, de ha egyszer megsokalja, bosszút áll azokon, kik rajta méltatlankodtak, vagy magokat a gazságok eszközeiűl használtatni elég kiskorúak és nyomorúltak valának, legyenek bármi magas állásúak. Ha a bécsi nép megnyugszik, mielőtt az átkos camarilla tagjait kiirtotta, akkor nem végzé munkáját, s abból csak az fog következni, hogy a béke és rend színleg beáll ugyan, de a szabadsággyilkosok ismét fölütik hydrafejöket, és a népnek újra föl kellend kelni ellenök, hogy létét, hogy jogait a zsarnokság ellen biztosítsa.
Azonban bármit fog tenni a bécsi nép, az ránk nézve annyiban mindegy, hogy nekünk minden esetre készülnünk kell. Készülnünk kell, hogy ifju szabadságunk fáját a hernyóktól megóvjuk; mert alig hihető, hogy Bécsben képesek volnának a camarilla minden ördögeit a pokolba küldeni, vagy minden viperáinak mérges fogait kitördelni. És igy valószinű, hogy a magnak megmaradtak még meg fogják kisérteni gazságukat, Magyarország szabadsága megsemmisítésén; és akkor nekünk síkra kell szállnunk olly erővel, hogy a gazokat tökéletesen elnyomjuk, s nemzeti jogainkat ez által biztosítsuk.
De azért ne rettegjünk, hazafiak! Mert azon idők elmultak, hogy a katonaságot vak eszköz gyanánt mindenre, tehát a szabadság bakójaúl is lehetne használni. Mutatják ennek példáját a bécsi események. És e jó szellem, ha egyszer megfogamzott, terjedni fog a katonaságban; ők is átlátják, hogy ha a szabadság elfojtására használtatnak, akkor szülőik, testvéreik, rokonaik szellemi létét gyilkolják meg, mert ők is a népnek tagjai, ők is kilépve a sorezredekből ugyanazon jogok részesei, mellyeket a nemzetek méltán követelnek.
Meglehet mindamellett is még, hogy kemény harczot leszünk kénytelenek küzdeni; de e harcz az éj és nap harcza lesz, s ha véres áldozatokba fog is kerülni a győzelem, a kiomlott honfivér szabadságunk és nemzeti nagyságunk hajnalpirjává fog változni. – Sz–i L.
