FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
Országunk jobban tűz közé szorítva, mint jelenleg, aligha volt. Igaz, Horvát-, Dalmát- és Tótországok vitézlett bánja, nem tapossa immár szentségtelen lábaival honunk határait; de folyvást pusztít és dúl még a szerb rablók vad csordája; nincs eloltva lángja a rácz lázadásnak; túl a Királyhágón hetvenével támadnak föl az oláh falvak; most dühöng ellenünk legveszedelmesebben a hűtlen szász faj; országgyülés és hirlapok még mindig fegyverre és csatába szólítják a népeket: s Buda város nagy érdemű polgármestere a közelebb múlt közgyülésen azt inditványozta, – s inditványa el is fogadtatott, hogy kérdeztessék meg az ideiglenes kormány: valljon ki kell-e csakugyan állítani Budának a reá rótt 300 újonczot, miután úgy vélekelik ő polgármestersége, miszerint ez tán már el is maradhatna, mert hiszen a népfölkelésre, annak idejében, különben is el akartak menni. – Nem adok e tényhez egy szót sem; ítéljen róla a közönség.
– Itt egy másik adat is. Nem említem, mikép az újunczoknak való egyének összeirására kinevezett biztosukat, mint magok mondják, több helyt „majd hogy meg nem verték”; elég legyen itt, annak bizonyitására, mennyire lelkesedve rohantak a budaiak a haza ótalmára fegyvert ragadni, csak a toborzás vezérének, Balási tanácsnoknak, a közgyülés előtt tett azon jelentését hoznom fel, mellyben tudtúl adá a képviselőknek, minő kudarczot vallott összeszedett ujonczaival. 72 emberrel számolt be az illető tisztnek de olly hitványakkal, hogy közőlök csak 28 találtatott alkalmasnak, e 28-ból pedig 11, a beavatás után megszökött; s mindez azért történt igy, mert a budaik nem akarván beállani, a toborzóbiztos kénytelen volt mindenféle „lumpot” fölvenni; úgy, hogy a Buda nevére beirt ujonczok serege, egy jobbára utczai csavargókból álló csőcselék volt. – Ehhez sem kell commentár!
– Mármár szinte azon hiedelemben voltunk, hogy a gyönyürűséges Agramer Zeitung, csekély tollunkat méltatja azon kitüntetésre, miszerint jegyzeteink nyomán dícsőitgeté a budaiakat, hogy sem katonát nem adnak, sem azon tulságosan „ungarisch gesinnte Partey”-hoz nem tartoznak, melly mindenben a Kossuth szavai után indúl: midőn a véletlen olly adatokat játszott kezünkbe, miknek nyomán sikerült megtudnunk, hogy az Agramernek Budán saját levelezője van. Csak még némiekről akarunk bizonyosságot szerezni magunknak, hogy el ne hamarkodjuk a dolgot: s akkor névszerint mutatjuk be e jó madarat a közönségnek, hogy a számolás órájára tartott emlékkönyv, ismét szaporodjék egy lappal.
– A napokban fogtak el a budai hidfőnél bizonyos Tahi nevű fiatal úri embert; s a véletlen úgy hozta magával, hogy apjának egypár latin levele is volt zsebében, mellyekben furcsa dolgok foglaltatnak, egy Pestből nem rég megugrott nagy úrról, és egy, a szent hajdanban nagy népszerűséggel bírt emberről. A leveleket a budai kapitány átadta a honvédelmi bizottmánynak. Bizony bizony rettenetes lesz „a haragnak végső napja” mellyben a boszúállás hatalmas istene eljövend, ítélni eleveneket és holtakat. De igy van ez jól. Hadd tisztáljon meg már valahára hazánk teste a fekélyektől. – Szathmáry K.
