Eszterház, oct. 11-én.
Eszterház, oct. 11-én.
Soha sem hittem volna, hogy háborúról irjak valamit, és most a sors úgy hozá, hogy erről értesítsem a közönséget. Ama rabló csoport, mellyről annyit olvasánk mindenfelül, környékünkön keresztűl szándékozott menni, most már egészen pereputtyostól hazájába; s úgy látszik, a sors azt végezte, hogy vidékünkön nyögje ki utolsó leheletét a szabadság tipró, s vagyon raboló. E hó 9-én délután 2 órától egésze 4 1/2-ig húzódott keresztűl helységükön az úgynevezett pomogyi töltésen 12–15 ezerre menő csoport, 6 kisszerű ágyúival. Ha valahol, itt legjobban lehetett volna őt egészen megsemmíteni; csak néhány ágyú, s pár ezer ember, s a tömeg a híres Hanyban lelte volna temetőjét; de 300-ra menő nemzetőr ellenállása itt csak nevelte volna rablási vágyát, s azért belebb eresztetett. Eszterházán alúl Szent-Miklósnál táborozott estve. Kellett neki mindent adni, a mi élelmezésökre szükséges vala; s e mellett mégis, a merre vonult, egy szem burgonya sem maradt; a vetéseket mind letiporták, ollyanok, mint az országútak. Szentmiklósi táborozásuknál egy herczegi vadászt a Lős nevü erdőben egészen kiraboltak; zúztak, s törtek mindent. 10 reggel 5 óra után indult meg a csorda, hihető Kőszegnek veendő utját; de a harangok félreveretése következtében, a nép mindenfelől csoportosúlt ellene tüzesen, bátran, kik a soproni nemzetőrsereg egy részével utó csapatát megtámadták Szent Miklóson túl az erdőnél. Kitüntették magokat a kapúváriak, és a soproniak különösen; de az ellenség az erdőbe vévén magát, nem volt biztos tovább folytatni a harczot. Estek el mind két részről, de leginkább sebesítve mondatnak lenni többen. Egy bécsi önkénytes Szent Miklóson Kossuthot éltetve, öszveszedte pajtásait, s a mi 6 sebeseinket felkeresve Röjtökre vivé. Éljenek a derék bécsiek! fogadják hálánkat eme szép tettért! 10-én este érkeztek meg a mi reményeink horgonyai, a derék Miklós huszárok egy része, 6 derék ágyúikkal, ezen fölül a porosz nevet viselő gyalogság, a fehérvári önkénytesek, úgy szinte a Győr vármegyeiek, mind kocsikon; s fogcsikorgatva csapázták a rablókat, kik már ekkor mindenfelé gyujtogattak. Esett az eső, de a nép bevárta az utolsó kocsit is, s örömünkben verdestük a levegőt, kiltozván „éljen a magyar, veszszen ellensége!” 11-kén 10 órakor reggel halljuk a rémítő ágyúzásokat; Lövőn túl Horpácsnál a mieink utól érték, s megtámadták őket; az onnét jöttek mondják, csak úgy dűl a horvátság. Huszárjaink vágják őket, senkinek sem kegyelmezve. Futár jövén azt mondja; erőnk nagy Horpácsnál, s az ellenség bekeríttetett. Sopron megyei nemzetőreink mind megérkeztek ma oda Kanizsáról; hol a vidéket megtisztították már a horvátoktól, 400-at foglyul hozván. A segitség egyre érkezik minden felől, azt mondják 80,000-re megy seregünk száma. Bizonyosan itt lesz tehát eme rabló csordának temetése, s e szegény hazára talán több vész már nem hárúl; mint a mennyit szenvedett.
