Sáros-Patak, oct. 4.

Teljes szövegű keresés

Sáros-Patak, oct. 4.
Most indul ki a zemplini 3 századból álló zászlóalj Patakról, hol alakulása óta három hétig gyakorolta magát. Patakról olly mélyen hallgat a kronika, mintha ennek lakosai tisztán és egyedűl a csendes álmú zemplinmegyei tisztviselő testületből állnának, mellynek szemeiben a mostani idők irtózatosak s a szabad sajtó jog- és természetgázolás. Pedig koránsem. Itt a legnagyobb rész camarilla verő izgalmas nép, kik közt még a scbwarzgelbek is annyira-mennyire megszenteltetnek. Élénk és tettleges részvéttel kisérte e város martius óta százféleképen bonyolodott sorsunkat, s bár maga szegény, s bár a Közlöny – isten tudja mi okból – egy betűt sem közlött felőle, adakozni szentűl törekvénk a haza fölsegélésére. Gyermekeink már harczolnak Fehértemplomnál és Velenczénél; s a most kiindúló zászlóaljban nem kevesen vannak a mintegy 150 patakiak közt, kik föllelkesülésökben 2–3 gyermeket hagytak itthon, vagy testvérek, kik után magános özvegy anyának szive vérzik, ki minden fiú gyermekeit (3) a haza ellenségei ellen küldé. István herczegnek is az ő hazát elhagyó politicája – hiába pengetvén el a czimbalomszerű hazafias sententiákat – nekünk, kik az ő dicsőitésére egykori ámító körutában minden fagygyúneműnket fölégettük, mondhatlanúl megszaggatta szíveinket, s azért casinónkban a Kossuthéval egy rámában álló képét fejére fordítottuk, akarván őt syurbolicas állásában látni, azon férfiú mellett, ki a hazát megtartó karokkal öleli fel, midőn ő annak pulyán hátat fordít, és bizonyitni akarván azt, hogy István herczeg jelenleg csakugyan fejére esett. Buzogtunk tehetség szerint önkényteseink fölszerelésében is, mert azon kivűl, hogy nemzetőrségi dobjainkat nekik adtuk, zászlóra összerakott szép összegnyi pénzünkön is vászonneműt szereztünk a szegényebbek számára; s az utóbbi napokban ha ki a várost járta, mindenfelé az önkénytesekkel találta foglalkozni a háznépet, hol fehérruha-varrással, hol tépéscsinálással, melly még gyermekeinknél is napi játékká tétetett. A pataki casinóban alakúlt honvédegylet is működését azzal kezdte meg, hogy Kossuth néphez intézett felszólítását 2000 példányban kinyomatta, szétosztandván azt különösen Bodrogköz átkozatosan elhanyagolt népei közt.
Kötelességemnek ismertem Patak életéből e szerint bár egy csipetnyit közleni*, hogy láttassék, miszerint a honfiai kötelesség érzete kebleinkben élő és gyümölcsöző, nem kérkedésűl, de biztatásúl.
Köszönettel veszszük ön tudósításait. – A szerk.
E perczben pedig indítják útnak szivünktől elszakitott kedveseinket, szemeink s az ég könyeznek a bucsúra. Ők magas honfilánggal mennek közanyánk intő szózatára, kissé későcskén ugyan vágyukhoz képest, de mint a lepányvázott szilaj mén minduntalan háborogván megyei kormányzatunk csigaszuszogása ellen, végre kiszabadíták magokat, mint a szirt közé fojtott lőpor. Jaj az anyagyilkos csordának, mellyre szent haragjában e lelkes csapat leüt villámával, azt ugyan megszállja az isten méltó átka. Adjon isten nekik dicsőséget! – Szabó Dávid.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem