Szabolcsból. Debreczen, oct. 9-én.
Szabolcsból. Debreczen, oct. 9-én.
Szabolcs fellelkesült. Péchy László első alispán buzgó és erélyes kormányzata alatt e megyétől várhatni azt, mit a haza a jelen vészes időben tőle megkiván. Az oct. 2-kán tartatott bizottmányi ülésben a reá vetett 3471 ujoncz kiállításáról tanácskozott, s az erre vonatkozó ministeri három rendeletből, különösen az utolsóból, nem tünvén ki az: hogy a 20 pftnyi fogpénz az ezentúl toborzandóknak s tán a sorshúzás által kiállitandóknak is adassék-e? hogy ezen fogpénz a jövő évi adóba megyeileg kivettethetik-e? hogy a már eddig kiállítottak a kivetett számba betudatnak-e? ezen kérdések iránti kormányi felvilágosítás végett Kállay Emánuel másod alispán futárúl Pestre küldetett, olly jelentés hozzáadásával, miszerint az ujonczok felszerelését a megye népe nem birja, s általa teljesittetnie nem is czélszerű. Addig is a toborzás az eddigi mód szeirnt mindenütt folytattatik. October 6-ára visszaváratván a futár, 7-ére ismét ülés rendeltetett. De a futár meg nem érkezett. Tehát határoztatott: hogy az egész összegnek 2/4 része kiállíttassék, még pedig 1/4 része rögtön, s 1/4 a ministeri rendelet megérkezte után; hogy a mit valamelly helység eddig már illetőségén felül adott, az neki be fog tudatni, s ezután is a második 1/4-be tudatandó az, mit az elsőbe illetőségén felül adand; hogy arra nézve, valljon a megye vagy a helységek fizessék-e a fogpénzt, bevárjuk a futárt. Érdekes kérdés: hogy a hatóság vagy a helységek fizessék-e? Az önkénytesek kiállításának költségei helységenként vettetvén ki a lakosokra azon birtok aránya szerint, mellyet azon helységben birnak, a hol laknak, történt, hogy a több határokban birtokos gazdagok ugyszólván mitsem fizettek, mivel történetesen ott laknak, hol legkevesbet bírnak, mig azok, kiknek mindene azon határban van, hol laknak, ugyancsak megrovattak.
Szabolcs lelkesebb tehetősbjei régóta készülnek magok költségén a csatamezőre. Kállay Emán., Zoltán Mihály, Molnár Guszti, és Finta Márton lelkesedésének köszönhetni, hogy most is a rabló horvátok ellen sokan készülnek, de az a bökkenő, hogy elmenetelök napját oct. 22-ére határozták, mintha bizony Jellachich épen addig várna utánuk, mig ők akarják. Az első alispán hathatós szavakkal terjeszté elő a bizottmánynak azon veszélyt, melly bennünket keletről fenyeget, s indítványozá, hogy 1. Szatmármegyének segédkezet nyujtsunk az oláhok ellen, e végből a magokat felajánlottak csapatját erősen szaporítsuk, s kik magok költségén nem mehetnek, azokat a hatóság lássa el; 2. Szatmármegye kerestessék meg, részletes tudósítás végett az oláh lázadás iránt, s hogy szüksége van-e segítségünkre? Vay Dani azt indítványozta ostorozó szavával, hogy a vének vegyék át a kormányt s a tisztviselők közől a ki bír, menjen. Főispánunk a népfelkelés eszközlését javaslá. Folyt a vita, s eloszlottunk. Hanem ebéd után ismét összegyültünk, s ekkor a lemondott s menni kész tisztviselők helyett idősebb táblabirák helyettesíttettek. Magok sem hitték volna, hogy még nekik is felvirrad. De szép tőlök, ha tiszteletből szolgálni készek. Végre főispánunk a ministeriumnak az iránt megkeresésére bizatott meg, hogy az itt alakuló csapatot, az árnak lefizetése mellett, fegyverrel lássa el; és annak feljelentésére, hogy itt sokan vannak, kik menni készek, de magokat fegyverrel s élelemmel el nem láthatják. – A két ülés közti időben az elmenni készülők tanácskozást tartván, elhatározták, hogy oct. 22-keig gyarapodásukon munkálandnak, s ekkor, ha kelleni fog, az oláhok ellen, különben Dunán túlra menendnek. Csak menjünk, mert im a marmarosi urak ma már itt vannak! – B.
