Vajszló, oct. 9-én.
Vajszló, oct. 9-én.
Alig értem haza a Dráva-vonalról oct. 5-én estve, már 6-án hajnalban felzaklatott a drávai biztos, Kőrösy István, hogy nyujtanék segéd-kezet az ellenséget szolgáló két komp elfoglalására a miholczai révben.
Minden alkalmat, mellyel imádott hazám nyugalmára csak parányit is tehetek, megragadni és felhasználni szent kötelességemnek ismerve, örömmel fogadtam a felszólitást, és 19 vajszlói nemzetőrt puskával s néhány lövéssel ellátva, magam mellé vevék s már 11 órakor a miholczi révnél valánk. Itt mintha az isteni gondviselés könnyíteni akart volna munkánkon, épen ekkor készültek a horvátok egy nyáj juhot Slavoniába szállítani, és a kompokat magok kezünkre hozták. Ezt látva én és legényeim félre vonultunk, Kőrösy biztos pedig egyenesen a komphoz ment, s mihely a révészek kikötöttek beleugrott, a révészt és a miholáczi ispánt jól elkardlapozva a vízbe vetette; mi ezt látva, rohanva szaladtunk a partra, az ispán pedig a hajóköteleket elvágatván, egyikbe magát biztosunkat, másikba pedig két révészt a vizre bocsátott, és mire mi a távolság miatt oda juthatánk, a két révész már fele Drávát meghaladta, Kőrösy pedig maga bajlódott a nagy kompnak terelgetésével.
Legelsőbben is felszólítottam a révészeket: hogy ha kedves életök, tereljék felénk a kompot; de ők ezt fel sem vették. Azután egy legénynyel rájok, másikkal a hajó órára tüzeltettem: igaz, hogy erre nekünk a felhuzott puskákkal álló granicsárok és a százával csoportozó slavoniai nép tizszerezve feleltek, még pedig a sánczok mögől, míg mi nyilt téren állottuk ki tüzelésüket, és végre is mintegy 28 percz mulva szigorú követelésünknek s golyón járó parancsnak 411kénytelenek voltak engedni a slavoniai révészek s birtokunkra hozták a hajót a másik hajót pedig, mellyben a nap hőse, Kőrösy István biztosunk, száz halálnak kitéve egyedül evezett, miután őt golyók zápora közt kiragadni szerencsénk volt, útnak eresztettük a Dráván, nem levén kötelünk, mivel megfoghattuk volna. Kőrösyt ugy járták körül a golyók, mint kotlóst csirkéi; fejét, lábát, sürűen röpdösték körül, de szárnya alá egy sem ment. Velem is szerették volna elvettetni a kardot, kivált mikor minden lövés után fenyegettem őket, de nem boldogulhattak.
Az elszalasztott hajót is kifogták molnáraink, mi pedig az ellenségnek sürű lövöldözése közt elsülyesztettük, két ráczot is által adván a pokloknak, mint ezt a molnárok, kik holt tetemeiket látták, bizonyítják.
Ezzel bevégettnek hittük az egész tényt, s átadva magunkat örömünknek, néhány boros kelyhet kiüríténk, midőn hozzák a hirt a kilyukgatott hajó nem sülyedt el, hogy a granicsárok száznál többen gyülekeznek s vissza akarják foglalni. Ekkor ismét a komphoz szaladtunk, fegyvereink fedezése alatt tökéletesen elsülyesztendők azt, s midőn már épen vége felé közelítene munkánk, egy bozótban leselkedő gazfi olly szerencsésen lőtt biztosunkra, hogy csaknem elhordta orrát a golyó, mellyre mi hatszorozva feleltünk, s utolsó golyónkat ellőve, diadallal tértünk őrtanyánkra.
Szép holdvilágos estve volt, a Dráva melletti falukból a dobszó harczias lármával töltötte be a vidéket, gyült az ember mint a felhő a Dráva mind két partjain, száz tűz égett az éjben. – Itt volt utolsó közlekedési eszközünk rácz szomszédainknak, a baranyai Dráva mentében, mellyet midőn elfoglalánk, felényi erővel is biztosan vagyunk. Éber figyelem és elszánt akarat, kérlelhetlen hoszú s folytonos üldözése a rabló csordának s pár hónap alatt mentve lesz hazánk. – Hetessy Dániel, vajszlói lelkész s nemzetőri főhadnagy.
