Marosvásárhely, oct. 5.
Marosvásárhely, oct. 5.
Most érkezém meg a Szamos-teréről e székely anyavárosba. Adom a dolgokat, a mint Erdélyben jelenleg állanak, mert a középponti úton jövén keresztül, alkalmam volt látni a főbbeket s hallani az egészről.
A fejérvári várat, Erdély főbb erősségét, hol a fegyvertár s ágyútelepek vannak, s hol az erdélyi bányák kincseit pénzzé verik, a mult héten az orláti oláh ezred megszállta s kezén tartja. Itt M. Vásárhelyt a várat mintegy 600 Siwkovics katona alattomosan és tolvaj módra a városba belopakodva kezére keríté, s hadi lábra állítá. Megkérdeztetett a tiszti kar: mi czéljok van, s ők azt felelik, nem ellenségeink. Hire futván azonban, hogy ágyúk is vannak érkező félben, mindenfelé előőrök vannak kiállitva, hogy ha katonaság jőne ágyúkkal, azonnal az önkénytes sereg s a székelység által megtámadtassanak, s az ágyúkat hatalmunkba vegyük. Általában oda vannak a cselek irányozva, hogy Erdély minden erőssége s jövedelmi kútforrásai lefoglaltassanak. E végre oláhajkú honfitársainkat ránk huszították; az oláh határezredektől a falvakba katona-egyének küldettek ki, kik a népet fegyverben gyakorolják, s a magyarok ellen fanatisálják. E czélra a pópák különösen meg vannak kerítve. A szászok az oláhokkal kezet fogtak, s Balázsfalvára s Naszádra hálálkodó követeket küldöttek. Az idegen népfajokat a camarilla általában kezére játszotta, s velök a magyarság kiirtására átok egyezményre lépett. A megyei hatóság alól az oláhok mindenhol kiléptek, s a katonai kormányhoz csatlakoztak.
De épen ez a bűntény töri meg a reactió kigyó-fejét. A magyar-elem egész Erdélyben felriadt. A székelység, mellyben e honnak ereje fekszik, elébb ingadozott, de a mint a balázsfalvi gyülésezések, Urbán Naszód körüli táborozása elkezdődött, a mint a magyar tiszteket a barbar oláhok vasra verték, s bennük a magyar nemzet megbecsteleníttetett, az egész székely nemzet talpra szökött. A fegyvergyakorlás mindennap folyva foly. Az ifjúság, a nemzetőnök s önkénytes zászlóaljaknál, ajkait harapja harczi dühében. Folyó hó 16-án Berzenczey kormánybiztos az agyagfali térre – melly a székelyföldön az, mi a Rákos mezeje magyarhonban – székely nemzeti gyülést hivott össze, hol minden székely ember s székely határezredi katona 8 napi élelemmel ellátva, megjelenni tartozik, tanácskozandók a hon megmentése fölött. A gyülés előtt a székelyszékekben véres kard fog körül hordoztatni, s a székely áldozó-pohár a Sándor családtól Csikszékből, mellyel a Rabonbánok idejében épen az agyagfalvi téren hála-áldomást szoktak őseink üríteni, s a honügyek felett azután tanácskozni, ez az áldozó-pohár kikéretik, s a gyülés ezzel akar megkezdetni, hogy az ősök szellemei e jelenetre visszaszálljanak, s villámhordó karjaikat, unokáinak átkölcsönözzék. Százezeren fogunk egyszerre megindulni, ellepve az egész Erdélyt. A kérdés az lesz: „Barátai vagytok-e a magyar ügynek, vagy ellenségei? Barátainkat testvéri keblünkre öleljük: ellenségeink haragunk nagy voltától semmivé tétetnek. Akaratunk, a hazát a szabadság fenéitől merőben megtisztítani. Addig Magyarország jövendője meg nem alapíttathatik. Ha Erdélyt megtisztítjuk, átnyomulunk hazánk nyugoti vidékeire, s lelkes testvéreikkel elleneinket két tűz közé szorítva, megtanitjuk a magyarok istenére. Mint szolgák élni nem akarunk. Vagy hazánk dicsőségét kivívjuk, vagy lábig elesünk. Meg van átkozva a magyar, ki igy nem gondolkozik. Medgyes Lajos.
