A KÖZLÖNY UTÁN.

Teljes szövegű keresés

A KÖZLÖNY UTÁN.
Hallja meg a nemzet! Emlékezünk reá mi, emlékezik Európa és az összes mivelt világ, mi embertelen, kegyetlen, sőt pokoli eszközöket használt a Metternich-féle politica, mellyet most a nemzetek szabadságának rovására folytatni akar az udvari camarilla, midőn 1846-ban a gallicziai parasztságot a szabadságért küzdő nemesség ellen gyilkolásra bérelte fel, pénzzel fizetvén minden behozandó fejet. Hogy most hasonló eszközöktől szinte nem irtózott az udvari camarilla, bizonyságot kapni reá mindenütt s mindenről, s a legirtózatosb ármányok nyomaira jutunk.
Ime itt van egy nyilatkozata Hoffmann Károly harminczadi felügyelő úrnak, miből világos, hogy hivatalos utat és tekintélyt felhasználva munkált a Latourféle ministerium arra, hogy Magyarországban a belső háború kiüssön s az osztályok, mellyek már csak névileg léteznek, egymást öldököljék.
De szóljon maga e nyilatkozat:
„A tisztelt vármegye által hozzám intézett kérdésekre a Kreisamtoktól és pénzügynél alkalmazottaktól a falusi nép föllázítása végett kibocsátott utasítás iránt, ezennel nyilatkozom:
A neusandeczi 5-ik számú osztály-parancsnoksághoz hivatalos parancs érkezett, mellynek kezdete : „Es sollen sich”, tartalma pedig, hogy a hivatalnokok oda utasítandók, hogy a magyar parasztokat, kik kereskedési s más ügyekben Gallicziába a határon keresztülmennek, arra birják (dahin zu bearbeiten), hogy a magyarországi mozgalom egyedűl a magyar párttól származott, és hogy a horvátországi bán csak a törvényes császári ház érdekeit védelmezi, és hogy a parasztok a nemesek, mint mindannak okai ellen föllázadjanak; ugyanaz parancsoltatott meg a gallicziai parasztoknak is, hogy minden toborzástól óvakodjanak, mellyek a magyarok részéről törvénytelenül eszközöltetnek, és hogy szükség esetére készen legyenek a magyarok ellen fölfegyverkezni.
Ez okból mi – tekintve a haza veszélyét – onnan eltávozván, kérjük a tisztelt megyét, hogy bennünket mielőbb a veszély helyére küldjön, hogy vérünket Magyarország szabadságaért ontsuk; egyszersmind kérjük a tisztelt főispán urat, hogy előfogatot rendeljen, és az elküldendő csapatot beoszsza.
E szavakat, mint valókat, esküvel is erősíteni kész levén, tisztelettel maradok Hoffmann Károly s. k. volt felügyelő, most önkénytes a hazáért.”
Rendelet. Miután Rott és Philippovics tábornokok, nemcsak hogy hazájuk ellen maguk fegyvert fogtak, de még ezen felül a parancsnokságuk alatti ezredeknek törvényes katonai felsőbbségeiktőli elszakításával, s a haza elleni fegyverfogásra fellázításával, és
áltlaában olly vétségekkel vádoltatnak, mellyek a honárulásnak, s a hon ellenségeiveli szövetkezésnek legmagasb fokát foglalják magukban:
Annálfogva a honvédelmi bizottmány elmulaszthatlan kötelességének ismerte, Rott és Philippovics foglyok vétségeinek szoros bűnvádi megvizsgálására, Kóczán József országos közvádló közbenjöttével működendő vegyes bizottmányt rendelni, s azt rögtöni és folytonos eljárásra utasitani.
Mi ezennel köztudomássá tétetik. Kelt Pesten, oct. 12-kén 1848. A honvédelmi bizottmány. Kossuth Lajos, elnök
– Kiss Ernő ezredes utólagos jóváhagyás reményében, honvédi tábornokká neveztetik ki.
Répásy Mihály, Würtemberg huszár-ezredben ezredessé, Schveidt József, Sándor ezredbeli ezredessé; ennek helyére Kanger úrnagy alezredessé; továbbá Békeffy József, Miklós huszárezredbeli alezredessé; Beck Ernest főherczeg ezredbeli alezredessé neveztettek ki az országos honvédelmi bizottmány által. Lahner György őrnagy, utólagos jóváhagyás reményében, honvédi alezredessé neveztetik ki.
Utólagos jóváhagyás reményében kineveztetnek a honvéd 33-ik zászlóaljhoz őrnagyúl : Petheő Vilmos. Századosokúl: Földváry Albert, Puskás Ferencz, Mártonfy Zsigmond, Balásházy Mihály, Jelencsik Imre, Koncsek Ágoston. Föhadnagyokúl: Kozma Gyula, Gosztonyi József, Németh József. Hadnagyokúl: Hegyessy Ferencz, Sárossy Károly, Horváth József, Plathy István, Czillinger Lajos, Biszterszky Károly, Horváth Zsigmond, Egressy Ákos, Jelencsilt Vincze, Strava Miklós, Móné Károly, Hanák János. 34-ik zászlóaljban hadnagynak: Benkner Gyula. Tábori alorvosúl: Szénásy Mihály. A honvéd 22-ik zászlóaljhoz hadnagyokúl: Kossuth Lajos (zemplén megyei tisztviselő), Than Ágoston. Közép-Szolnok megyébe őrnagy, s zászlóalji parancsnoknak: Nagy Károly. A honvéd 14-ik zászlóaljhoz századosnak: b. Villány Lajos. A honvéd 7-ik zászlóaljhoz főhadnagyúl: Szél János. Somogy megyei nemzetőrségi őrnagy Somsich József mellé segédtisztül, mint hadnagy: Kelemen Lajos.
– A vallás és közoktatási ministerium következő rendeleteket bocsátott ki:
1. A pesti egyetem s József ipartanoda megnyitása határozatlan ideig elhalasztatik, azonban a hadi dolgokra megkivántató tudományok nov. 1-jétől fognak taníttatni.
2. Az academiákban és felsőbb tanodákban, a selmeczi bányászacademiát kivéve, hol az előadások már elkezdettek, a megnyitás elhalasztatik.
3. Közép és elemi tanodákban a tanítás nov. 1-jén lép életbe; az olly tanítók helyei, kik a hadaknál vannak, fizetéseik elvonása nélkül pótoltassanak.
4. Az állítandott gymnasiumokhozi pályázásra nézve renleltetik: hogy ezeknek rendezése határozatlan ideig elhalasztatik; az octob. 20-kára hirdetett pályázás felfüggesztetik; a már benyujtott irományok benmaradhatnak, de a szükséges bizonyítványok kivehetők.
5. A n.-váradi academiában magyar nyelv és irodalom helyettes tanáraúl Soltész Dániel neveztetett.
– Szepesszombat (Georgenberg) hölgyei 100 db. inget, 100 db. lábravalót és tépetet, Groisz Gusztáv, Nedeczky Károlyné tépetet és ruhadarabokat adtak honvédek számára.
– A Thurszky-ezred első zászlóaljának tisztei a komáromi tűzvész által megkárosúlt szegényebb lakosok részére 70 pft 5 krt gyüjtöttek.
– B. Majthényi István, komáromi várparancsnok, az országos honvédelmi bizottmányhoz, oct. 10-kén írt leveléhez csatolva a következő két levelet közli, mellyekből Latour és consorteseinek hazánk zavaraira intézett gazsága napnál világosabb:
1. A komáromi cs. kir. parancsnok, b. Majthényi ezredeshez. Bécs, oct. 5. 1848. Tudtomra esett, hogy ezredes úr a kir. magyar hadügyministerium által a komáromi vár parancsnokságával bizatott meg. Ide mellékelve küldöm tehát önnek ő fölségének f. h. 3-kán kelt legmagasabb manifestumát, mellynek tartalma szerint ön, mint uralkodója iránti kötelességeit ösmerő tiszt, egy perczig sem fog leendő magaviseletérül kételkedni.
Meghagyom ennélfogva önnek, hogy a vár kapuit, a horvát bán ezredes úr ő excellentiájának, vagy az általa Komáromba küldendő seregeknek vonakodás nélkül kinyissa, s ö föls. akarata iránti köteles engedelmességében egész seregével magát az ő parancsa alá helyezze.
Ha ezredes ur legkevésbé is vonakodnék a fönebbi fölszólításnak eleget tenni, csak magát tenné ki a legszigorúbb felelőségnek, s az abból származható következményeket magának tulajdonithatja. Gr. Latour s. k. tábornagy.
2) Horvát-slavon táborparancsnokság. B. Majtényi ezredes és várparancsnoknak Komáromban. Főhadiszállás Óvár, oct. 6. 1848. Mellékletben a bécsi cs. kir. hadügyministernek iratát kapja ön. Tartalma, mellyet a cs. kir. hadügyministerium egyszersmind velem is tudatott, és a hozzá csatolt manifestumoké, meg fogják önnel ő cs. kir. fölsége legmagasb akaratát ösmertetni.
Becsületénél és kötelességénél fogva fölszólitom önt, hogy a legmagasb parancsot teljesitse; az én rendeleteimnek magát alávesse, s ez által súlyos felelőség következményeit elhárítsa, mellyeket az ellenállás önre okvetlenül háritana.
Adjon ön jelentést jövendő magaviseletéről, valamint seregeinek állásáról is. Jellachich s. k. altábornok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem