FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.

Teljes szövegű keresés

419FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
A horvát foglyoknak sehogy sem tetszik nálunk a lakás. Többen kisértették meg már eddigelő a szökést, s egy párnak sikerült is elillantani. A napokban azonban néhányan rajta vesztettek. Többek között egy, a budavári új kaszárnyából szerencsésen kilopódzott, s lement a vizi városi laktanyába, hol fogolytársaival egy darabig az udvaron koversált, de midőn innen is odább akart állani, a kapuban egy nemzetőr elfogta , s visszahurczoltatott a várba; s vallatói előtt azon naiv kifogással akarta magát kivágni, hogy ő csak gyertyát venni ment a vizi városba. Vigyázzunk uraim, mert ez eset azon lehetőséget juttatja eszünkbe, miszerint könnyen megtörténhetik, hogy ez emberek azon fogással élhetnének, mikép a várból egyet leküldhetnek az alsó laktanyába crawallt csinálni, s mig figyelmünk oda fordúl, addig a várbeliek használják az alkalmat, s ők százával levén, könnyen elmozdithatják útjokból azt a 17 nemzetőrt, kik őrzésökre oda vannak állítva. Sok embert nincs módunkban hozzájuk rendelni, mert igy is annyi a szolgálat, hogy minden harmadik nap kerül ránk az őrállás. Azonban e hiányt az éberség és szerves vigyázat kipótolhatja. Csak gondosan ügyeljünk; illy esetben a fölösleges ovatosság soha nem árt.
– Nincs ollyan kár, mellyben haszon nem volna, azt mondja a magyar példabeszéd. Egy jó dolgot említünk mi is, melly iménti panaszkodásunkat, a foglyok miatti kellemetlen helyzetünk miatt, némileg enyhíti. Fegyvereink, a tőlök elszedettekkel szépen szaponodnak. A minap is négy szekér puskát láttunk a fegyvertárba vitetni, mellyek mind a horvátoktól szedettek el. Ugyanakkor vontattak föl hat más szekeret, melly kaszákkal volt hatalmasan megrakva.
– Buda éjszaki oldalának erősitésében nem kevesebb lelkesedéssel fáradozik a fővános népe, mint azt a déli és nyugati rész elsánczolásánál tevé. Egy nőszemélyekből álló egész sereget láttunk a napokban, kik dobszó után katonásan lépdelve vonúltak végig Pest utszáin. Sáncz ásásból jöttek, s az utczák ácsorgó népe, mindenütt riadó éljennel üdvözölte a hősies nőcsapatot.
– Az Arad ostromoltatását hírűl hozó küldöttséget, egy ágyu telep kiséretében bocsátotta haza a honvédelmi bizottmány. És mi hiszszük, hogy Arad lelkes tüzérei, kik Szenttamás alatt olly vitézül viselték magokat, nem kevesebb elszántsággal fognak küzdeni saját szülő földök megótalmazásában is. Isten adja, hogy mire e soraink hozzájuk érnek, már kivítták légyen a diadalt a pártos várkatonaság fölött.
– Egy új napilap támadt közüttünk a mult héten, czíme: „Köztársasági lapok.”
– Mintegy ötvenből álló társasággal találkoztunk tegnap az utczán, kiket öltözetökről mivelt embereknek itéltünk. Vállaikon ásó kapa volt, s deákul beszéltek. Kiváncsiak lettünk megtudni: kik légyenek? s kérdésünkre azon választ adák, hogy ők a szepességről jöttek Buda alá sánczot ásni. Illy honszeret, illy buzgalom aztán megérdemli, hogy előtte meghajoljunk.
Szathmáry K.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem