Gróf Batthyány Lajos levele.
Gróf Batthyány Lajos levele.
Volt ministerelnök Batthyány Lajos Hegyfaluból (Vas megyében), hol eltört karja betegágynak szegezé, Pestre, egyik mind tiszta jelleme, mind hazafisága miatt régóta tiszteletben álló képviselőhez a következő bizodalma levelet intézte, mellyet örömmel közlünk, mert kétes dolgokat világosít és gyanúkat hárít el, mellyek a honnak e vészes napjaiban, midőn minden embert ingerlékenynyé tesz a haza miatti aggodalom, olly gyakoriak, de egyszersmind olly természetesek is. A levél szavai itt következnek:
Tisztelt barátom! Hat nehéz hónapon át küzdöttem a kormány gondjaival, s midőn a körülmények kényszerűségénél fogva viszszalépek, teendő mindent, mit a hon tőlem mint hű közpolgárától igényelhet, az első, mit izlelnem kell, keserűség. Mert mi lehet keserűbb a tiszta keblű hazafira nézve, mint midőn az úgy is annyi cselszövénynyel körülhálózott s ocsmány árúlással veszélyeztetett hazában rejtélyességgel vádoltatik?! Ha valaki eddig követett politicámat egyenesen kárhoztatja, ezen nem ütközöm meg; de arról nem gyanúsíthat, arról nem szabad senkinek gyanúsítani engem, mintha titkos működésekre, hazám függetlenségét veszélyeztetőkre, használtam volna befolyásomat, mert ezt egész multam, nyilvános térrei föllépésem óta a mai napig, melly nyitott könyv gyanánt fekszik a nemet előtt, tökéletesen megczáfolja. Sokan leginkább azon akadnak fön, mit csináltam s mért voltam annyi ideig Bécsben? Hogy e tekintetben is megnyugtassam a kétkedőket, száraz röviden tényeket fogok elsorolni; szóljanak azok.
Ön tisztelt barátom tudja, miként a honvédelmi bizottmány s több nálam összegyült képviselők megegyezésével mentem a táborba, ott Lamberggel találkozandó s őt, a mennyire tőlem függ, a törvenyes téreni maradásra kényszeritendő. Ott azonban nem találtam, s azt hittem, tán Jellachich táborában lesz, s azért Moga fővezér megegyezésével Bubna őrnagyot oda küldöttem olly utasítással: miszerint még azon éjjel Lamberg vezért nevemben egy találkozóra kérje meg, ha pedig még nem volna ott, ittlétemről emlitést se tegyen. Bubna őrnagy Lamberget természetesen ott nem lelvén, azon reményben, miszerint Lamberg ezalatt megérkezendik, eszközlötte ki minden előleges tudomásom és bofolyásom nélkül a fegyverszünetet. Ezt csak azért említem meg, mert e fegyverszünet létrehozását is, mintegy gyanúsítólag, némellyek nekem tulajdoníták. Ekkor hozták a táborba küldött képviselők a háznak azon végzését, melly nemcsak ellenemi bizalmatlanságon alapúlt, hanem hitem szerint hadi seregünkre nézve is veszélyes leendett. Ezt kijelentettem az oda érkezett képviselőknek azon tanácscsal: miszerint ezen tárgyat minden beleavatkozásom nélkül terjesztenék a tiszti kar elé, mi megtörténvén, veszélyességéről ők is meggyőződtek, s azért a végzés kihirdetésétől el is állottak, miután az összes tiszti kar megigézte és kinyilatkoztatta: hogy ők, ha Jellachich a manifestumnak nem hódol s őket megtámadandja, fegyvereiket addig le nem teszik, mig seregei közül csak egy is e haza földét tapodja. Innen Pestre indulván, útközben egy futár által Lamberg kimultáról tudósíttattam, s egyszersmind ő felségének hozzám intézett három rendbeli kézirata kezemhez szolgáltatott. Fölszólíttattam, t. i. hogy Lambergnek mint meghatalmazott kir. biztosnak, s Majláth Györgynek mint helytartónak kinevezését, s az országgyülés elhalasztását tárgyazó okleveleket ellenjegyezzem. Rögtön visszasiettem a táborba, hogy, miután Lamberg már az élők között nem volt, magam szólván Jellachichchal s a kir. kézirat által igazolván Lamberg kineveztetését – mert Jellachich ezt a manifestummal együtt csak koholmánynak állítá – őt arra birjam, hogy seregével együtt ez országból kitakaradjék. Ez nem sikerűlt. Ekkor indúltam Bécsbe s pedig két okból; először, hogy a kapott kir. kéziratok törvénytelenségét kifejtsem; másodszor, hogy Lamberg szomorú halálára nézve a dolgot kiegyenlítsem, nehogy önkény és rosz akarat ezen esetet egy statuscsapás merényletére fölhasználja. És sejtvén már ekkor, miszerint ügyeink legközelebbi fordulata Bécsben fog eldőlni, azért is mentem oda, hogy törekvéseim által a fenyegető veszélyt ott hárítsam el, honnan az hazánkra nézve leginkább származott. Szóltam Wessenberggel, mint a kihez mindig utasítottak, s mondám neki, miszerint helytartót a törvény nem ismer, az országgyülést pedig elhalasztani vagy berekeszteni a törvények értelme szerint addig nem lehet, mig a budget tárgyalva és befejezve nincsen, s ezért az e tárgyban kiadott okleveleket ellenjegyezni nem fogom. Lamberg ügyében pedig mondám, hogy a mint e szomorú esetet illetőleg a törvényes nyomozás szükséges, egy azt politicailag egy coup d’ etat végbevitelére kizsákmányolni annál kevésbbé lehet, miután ezt a képviselőház is átalánosan roszalta. Arra is figyelmeztettem őt, miszerint e szomorú esetnek közvetett okai ők is, mert ez a törvényes formák mellőzésének gyászos következménye, s nehogy effélékre újólag okot szolgáltassanak, küldjék hozzám báró Vay ministerelnök kinevezését, mit ellenjegyezni kötelességemnek ismerek. Ezen értekezésnek eredményeként a következő napon megkaptam ő felségének azon kéziratát, mellyben hivatalróli lemondásom elfogadtatik, s egyszersmind megküldetett b. Vay ministerelnökké neveztetése egy más irattal megtoldva, mellyben fölkérettem, hogy b. Récsey Ádámnak kinevezését hg. Esterházy helyébe ellenjegyezzem, mit természetesen nem tettem, miután a lelépő ministerelnök törvényesen csak utódát ellenjegyezheti, ennek levén hatalmában ministertársait megválasztani s megerősítés végett fölterjeszteni. Erről Wessenberget egy irat által tudósítottam; egyszersmind figyelmeztettem báró Récseyt, hogy ne hagyja magát eszközűl felhasználni egy készülendő statuscsapásra, mit ő nekem egyelőre meg is igért. Nem sokára azonban tudomásomra jött ama hires manifestum, melly ellenjegyezve van b. Récseytől, s a melly Magyarország függetlenségét semmivé tenné; fölkerestem tehát őt, s miután találkoztunk, tanúk előtt szemére vetettem ingatagságát és törvénytelen lépését, a manifestumról pedig kinyilatkoztatám, miszerint az olly megvetése minden törvényszerűségnek s önkényes hadizenet a magyarok ellen, melly után Magyarországnak nem marad más hátra, mint önvédelméről gondoskodni. És ezzel többé dolgom nem levén, tüstint oda hagytam Bécset, és Sopronon keresztül jószágomra mentem, hol felszerelvén magamat s fegyvereimből ellátva tiszteim s volt jobbágyaim közül is többeket, csatasíkra indúlék, hogy mint hű fia szeretett hazámnak nemcsak tanácscsat, hanem életemmel és véremmel is őszinte szolgálatomat bebizonyítsam. Azonban a gondviselésnek máskép tettszett rólam rendelkezni, s egy szerencsétlen esés következtében jelenleg ágyhoz szegezve tétlenül vesztegelnem kell, de hiszem, miként rövid idő alatt ismét gyülekszik roncsolt karomba annyi erő, hogy a hazát duló ellenséggel szembe szállhassak, s a győzelem dicsőségében, vagy ha lenni kell, a gyászos, de nagyszerű temetkezésben részt vehessek.
Ezekben van Pestről eltávoztom óta napjaim rövid vázlata.
A mi pedig a számtalan pletykákat illeti: sokkal többre becsülöm magamat, semhogy azok mindegyikére válaszolgassak, mellyek ugyis már olly szemtelenekké fajultak, miszerint még az Augsburgi Allgemeine szerkesztőjét is mardosta a lelkiösmeret, és kénytelennek érezte magát egy csillag alatt oct. 7. 281. számában védelmemre szállani. Azt sem hittem, hogy illyen védelmezőre szorúljak! .. Egyébiránt csak záradékul jegyzem meg, hogy én soha semmit ministertársaim beleegyezése nélkül nem tettem, ollyanokról pedig hallani sem akartam, mik által az 1848-ki törvények megcsonkíttattak volna; ezt nemcsak soha nem változott jellemem, hanem mind privát nyilatkozataim, mind nyilvános és hivatalos előadásaim eléggé bizonyítják. – Gr. Batthyány Lajos.
