PEST, OCT. 14-kén.
PEST, OCT. 14-kén.
A hadi mozgalmak árja a közel mult napokban egészen elárasztá a politica medrét is. A jelen percz fontossága eltakará a szem előtt a jövendő határtalan mezejét. A lét vagy enyészet gondolata mára szorítkozván, a holnapot akkorára halasztá, ha majd bizonyos lesz, hogy megélünk. Ezen – hála népünk erélyességének és ellenségünk gyávaságának! – túl vagyunk. A jövendő kérdéseit egy perczig sem szabad tovább halasztani. Itt az ideje, hogy ismét egyszer az események színvonalára emelkedjünk. Kell, hogy időszaki sajtónk felfogja hivatását, hogy a napi események előadásán és a történtek elemzésén kivül, a teendőket is kijelölje, megvitassa, irányozza és a nemzetet az előtte fekvő tömkelegen keresztűl Ariadne fonala gyanánt oda vezesse, hol egyedül várható számára üdv és élet.
A bécsi véres nap, october 6-a, még nem talált, mennyire tudjuk, kellő méltánylatra. Történetét ismerjük, következményeit még nem elemeztük. Ministeri kérdést akarnának láttatni benne, pedig a kérdés fontosabb, a kérdés egyenesen a végrehajtó hatalom lényegét illeti.
A bécsi országgyülés, miután a fejedelem ismét megszökött, hármat tehet. Vagy kibékül a fejdelemmel, olly ministeriumot nyerve, melly némileg biztosítsa a martiusi szerzeményeket, és az udvari ármányoktól elszigetelt császárt visszafogadva székébe; vagy gyámság alá helyezve a fejedelmet, regensségről gondoskodik, melly addig vigye teljes hatalommal a kormányt, mig az események mást tesznek szükségessé; vagy pedig egészen megválik a dynastiától, a családnak nem levén egyetlen egy ollyan tagja, mellynek kedvéért a fejedelem lemondhatna, s ugy lemondhatna, hogy lemondása örömmel fogadtatnék, és a végrehajtó hatalomról úgy intézkedik, mint legjobbnak látja, habár csak ideiglenesen is.
Az első esetben az úgynevezett örökös tartományok együtt maradnának. Ez kétséget sem szenved. Ez a második esetben is megtörténhetik: de a harmadik esetre igen valószinű, hogy a szláv tartományok a németektől elválnak, és talán a szlávok meg németek is többfelé el fognának ágazni. Az olasz tartományok ügye különben is minden bizonynyal uj fordulatot nyerend, a bécsi események hirére és más megtörtént dolgok következtében, mellyekről csak jövőben fog leesni a fátyol.
Miképen fogják magokat, az egymástóli elszakadás esetében, rendezni az egyes tartományok, azt előre bajos volna megjósolni. Föltehetni azonban, hogy mindeniknek főgondja oda lesz irányozva, miként a végrehajtó hatalom soha többé zsarnoksággá ne fajulhasson, és az országuk békéje se legyen szerfölött nagy megrázkódtatásoknak kitéve, a végrehajtó személyében történhető változások alkalmával.
Ha a frankfurtiak meg tudták volna tartani az első irányt, ha nem kellene a „grosses einiges Deutschlandot” a hiú álmok, a halva született gyermekek közé számítanunk, ugy az eddig Austriához
tartozott tartományok legnagyobb része, beleolvadva a német birodalomba, jövője iránt ment volna minden aggodalomtól; de úgy, a mint most állnak a dolgok, a bécsi országgyülés határozatai, mellyeket a dynastia iránt hozni fog, az austriai birodalomhoz tartozó minden népek sorsa fölött elvetendik a koczkát.
Hiába tagadjuk, mi ránk is a lehető legfőbb fontosságuak lesznek a bécsi országgyülés ebbeli határozatai. Ha megtartják a dynastiát és a tartományok együtt maradnak, nekünk magyaroknak is meg kell a dynastiát tartanunk, nem ugyan azért, mintha másképen cselekednünk épen nem lehelne, de azért, mert ez mintegy magától következik. Ámbár meg kell vallani, hogy a kilátás, szent koronánkat egykoron Zsófia férjének vagy fiai egyikének fején látni, teljeséggel nem kecsegtető. Ha gyámságot rendelnek és ideiglenes kormányt, s a tartományok együtt maradnak, akkor nekünk természetesen jogunk van, Magyarországra nézve külön kormányt megalapítani. A czim, a név nem tesz különbséget, hanem az országgyülés feladata, az illyen kormány körét és hatalmát szabatosan körülírni. Ha pedig a dynastia teljesen száműzetik, akkor mindegy, akár hányfelé oszlanak el az örökös tartományok, nekünk hozzájok semmi közünk többé; de ezen esetre mi kétfélét tehetnénk: vagy megtartjuk a dynastiát, mellyel a többiek ellöktek magoktól, és körünkbe fogadva, megkísértjük, mennyire mehetünk a salm-lotharingi családdal, ha magyar tanács, magyar ministerium környezi, és minden más befolyás kizáratik, vagy pedig megválva mi is azoktól, kiket Isten és ember elhagyott, a végrehajtó hatalomnak olly formájáról gondoskodunk, melly a magyar nép természetéhez, a kor szelleméhez és viszonyaink akkori állapotjához legjobban illőnek fog találtatni.
Ámbár a magyar minden joggal tehetné azt, hogy tekintetbe nem véve, miként bánt a dynastia a többi népekkel, és mit fognak határozni Bécsben a dynastia iránt, egyedül azt tartsa szeme előtt, hogy a habsburgi dynastia 321 éves uralkodása alatt, a föld minden gazdagsága mellett koldusok, a szellemi és erkölcsi tehetségek bámulatos bősége mellett dicstelenek, a legrégibb szabad intézmények mellett rabok vagyunk, és szeme előtt csupán csak azt tartva, mi üdvös nekünk, mi biztosíthat leginkább hosszu, szerencsés és dicső jövőt számunkra, még mielőtt Bécsben határoznának, és akármit határozzanak, a végrehajtó hatalmat ugy rendezze el, mint legjobbnak véli. Örülni fogunk, ha ezen életkérdés fontosságát és sokoldalúságát kitüntetni szerencsések lehettünk. A megoldás nagy része az országé, a többi a sorsé, mellynek kedvezéseit annyi viszontagság közt félreismerni, háladatlanság volna. – Barsi József.
