PEST, OCT. 21.
PEST, OCT. 21.
Magyar seregeink eddig talán Bécs alatt állnak, vagy vívnak, a mint saját politicánk eszélyessége s a testvéri kötelesség kivánja; vagy talán tovább is nézői szerepben maradandnak, mint azt seregünk szükségei s osztrák testvéreink óhajtandják.
Ha csatára kerül a dolog, ez valóságos szent harcz lesz, mellyben az egyesült magyar s osztrák nép mérkőzni fog a zsarnokság pogányaival, kik a szabadságot keresztre feszíték, nehogy megváltsa a világot! E harczban – hogy igy mondani szabadjon – az idő saját két gyermeke, mult és jövő, fog egymással küzdeni. A mult, mellynek neve: királyi önkény, katonai kényuraság, és aristocraták dölyfössége, tábort vezetend a jövő ellen, mellynek neve: népszabadság, nemzeti függetlenség, s polgári egyenlőség.
Soha ennél nemesb kenet nem szentelte meg a kiontott vért, és soha embergyilkolás isten előtt könnyebben mentséget nem talál, mint ha azok vére ontatik, kik az isten által eredetileg minden embernek ajándékozott szabadság ellen gyilkot ragadnak, hogy néhány királyt, főherczeget, vagy a főnemességet újabb hatalomra emeljék annak csontjain. Ez igazán isten nagyobb dicsőségére történik!
Eddigelé a harczokat csak a királyok szeszélye, dics- vagy boszúvágya, s néha kincs utáni szomjuk intézé. A népek ritkán tudták a valódi okot, s még ritkábban éreztek szeretetet ahhoz, kiért vívtak; vagy gyűlölséget, kik ellen fegyvert ragadtak. A királyok hitvány csordának tekinték őket, parancsoltak velök s százezreknek kelle elvérzeni, gyakran nevetséges ok miatt, soha pedig saját hasznukért. Mutatja a történetirás – ez a királyság halálos itélete!
Most az idők változtak. A népek fölnyiták a papi babona s mesterkélt butaság ragaszával leszorított szemeiket, s mérlegbe vetik az igazság kardját az elavult ócskaságok kigyó csábjai ellenében. Látják, hogy a föld elég nagy, s minden nép barátságosan megfér egymás mellett: miért gyűlölnék tehát szomszédaikat, testvéreiket? Látják, hogy egyiknek a szabadság s függetlenség épen olly szükséges, olly nélkülözhetlen, mint másiknak: miért törnének tehát egymás ellen? És látják, hogy az eddig egymás között dúlt szeretetlenség őket szegényekké, szolgákká téve, csak a fejedelmeket gazdagította meg s tette hatalmasokká. Ezek pedig nem gondoltak soha a nép javával. Ha kenyeret kért tőlök, fölemelték a só árát; igazságért folyamodott, s mély tömlöczben nyert reá feleletet; és szabadságot követelve , vérpadon a bakó tanította meg engedelmességre!
Ezeket élte, olvasta a nép, s megváltozott veséig, szívben, lélekben.
Ma többé nem fog fegyverbe szállani, puszta királyi parancsszóra; nem emeli föl karját testvérére, mert két fejedelemnek tetszik egy más ellen torzsalkodni, s nem harczol olly érdekekért, mellyek önmagára közönösek, vagy épen károsak. A nép ma csak ellenségei ellen kel föl, s csak azokkal mér kardot, kik az ő szabadságát s függetlenségét láb alá tiporva, szolgává akarják tenni, jutalmúl eddigi jámborságaért, s előjeléűl jövő boldogságának!
Hasztalan többé a fejedelmi tekintély, s régi mesék magyaráznia: a nép ellenségeit többé egyik sem fogja megmenthetni. A népek megérettek, jobban szeretni a szabadságot a királyság aranyos köpenyénél, s a bíborszék bársony redői közé hasztalan búvik többé az udvari ármány; vesznie kell, a nép haraga utól fogja őt ott is érni!
S igy fogja isten és a magyar, osztrák nép haragja utúl érni a schönbrunni camarilla gazságait, azon harcz, melly talán Bécs városa falai alatt e napokban vívatik.
A szabad görög köztársaságok aranykorszaka óta nem is látá azt a világ, hogy két nép segitségére jő egymásnak, együtt vívni a szabadságért, együtt megsemmitni azon gazságot, melly 7 hónap óta a királyi szentszék bársony függönyeinek zsinórából fon hurkot Austria s Magyarország ifju szabadsága megfojtására.
Két nép, melly fejedelmei néha balga, gyakrabban átkos politicája miatt századokon át gyűlölte egymást; két nép, mellyet sem közös származás, sem múlt vagy dicsőség nem vonz egymáshoz, csak a közös szolgaság tőn ismeretesekké; két nép, mellyet az udvari ármány megannyi vérengző tigrissé akart tenni, hogy egymást szétmarczangolják!
Ez hallatlan, példanélküli a történetirásban! De annál szebb, magasztosabb a jámbor ember előtt, ki hiszen a zsarnokság közel halálában s a népszabadság közel föltámadásában!
És annál hatalmasb bizonyítványa a népek józan értelmének, mellyet csak a királyok álnoksága tartott olly sokáig fogva; annál villanyzóbb lesz egész Európára nézve, látván benne tükörként teendőiket a népek, hogy mitevők legyenek ők is, ha az udvarok szabadságuk ellen összeesküdnek!
És legnevezetesbb esemény leszen ránk s Austriára nézve! Mert ez a szomszédokból testvéreket csináland, a régi ellenségekből örökös frigyeseket! – Ha szabadságunk, nemzeti önállásunk biztosítva leend, mi szolgáltathatna tovább is visszavonásra alkalmat közöttünk? – Ha e kettőt megnyertük: mi lehetne az, min ismét meghasonlanánk?
Mihelyt Austria népe Magyarország népével fog kezet, a köztünki bonyodalmak kiegyenlítésére bizonyára rögtön tapasztalandja, hogy valamint igazaiból a magyar soha vérével sem engedett semmit, úgy a jó szomszédság s igaz testvériség bizonyságaúl megtenni s áldozni is fog mindent, hogy Austrián segítsen, sőt velünk együtt boldoggá tegye! – Á. E.
