PEST OCT. 24.
PEST OCT. 24.
Azt gondoltuk, már tetőpontját érte az osztrák camarilla gazsága, kimerűlt teljesen a schönbrunni udvar istentelen ármányainak pokolműhelye, s véget ér a császár és király beteges személyének tehetetlen gyengeségével űzött incselkedés, az egész birodalom, de főleg Magyarország élete s szabadsága ellen.
Csalatkoztunk. Az oct. 16-án kelt olmützi császári királyi nyilatkozvány a camarillát bőszült dühben állítja előnkbe; gyalázatos ördögkölyke ez a csak helyet változtatott udvari ármánynak; s legégbekiáltóbb vétke a Ferdinánd nyomorúét egészségi állapotában meglopott emberi tehetetlenséggeli visszaélésnek.
Illy rosznak nem hittük a camarillát, melly előcsarnoka volt Schönbrunnban a pokolnak; becsületesebbnek hittük az udvar bűnnel terhesűlt levegőjét, s erősebbnek a király szivét, épebbnek elméjét – mintsem népei halálos itéletét így aláirni ne irtóznék.
Csalatkoztunk. E nyilatkozvány erkölcstelenségének nincs párja a világ-történetirásban! Sötétebb ez, mint volt a nantesi edictum visszavonása, s több esküszegés van benne, mint volt Ulászlóé, kit isten büntető karja a várnai csatamezőn utólért.
Szegény Ferdinánd király! olly rosz emberektől környeztettel, kik a te neved szentségével gyalázatos gazságot űznek, és a betegség elmédet annyira elrontá, hogy nem látod, midőn a legnagyobb törvénytelenséget neved aláírására elődbe terjesztik.
E nyilatkozvány valóságos szó szerinti hadüzenés az egész birodalom népei emberi méltóságának, s polgári szabadságának. Megsemmíti nemcsak az alkotmányosság minden eszméjét, a politicai legszentebb jogok gyakorlatát, s a polgári szabadság árnyékát is: hanem egyenesen a királyi tekintélyt veti súlyba, nyiltan királyi szóval tesz parancsot az alkotmányosság, politicai s polgári szabadság meggyilkolására.
Ha zavar van Bécsben, Pesten: nincs-e alkotmánya akár Austriának akár Magyarországnak, hogy a törvényes rend törvényes úton visszaállíttassék! Vagy a király nevében szabadon tiportathatik a törvény – a nép pedig engedelmeskedjék, s dögöljék meg?!
Vagy mi az a nagy lázadás Bécsben és Budán? Zalán a Lamberg meggyilkoltatása itt, a Latouré amott? Volt-e formára, lényegre nézve törvényes a Lamberg kineveztetése? Akart-e kevesbet, mint az ország alkotmányát önkényleg fölfüggeszteni? Nem azért jött-e csillapítni bennünket, hogy Jellachich annál könnyebben torkon ragadja zsivány csapatával Budapestet? S nem kezdé-e meg tettlegesen már ez ország szabadságát lábbal tiprani. És ha ártatlan tiszta volna is ő, mint Zsófi asszony a szentlélektől, igazság s emberiség-e, egyes haláláért királyi bosszúval fenyegetni? egyesek kihágásáért egész nemzetre rontani? S egynek vérét százak vérével öntöztetni?!
Vagy nem volt-e Latour leggonoszabb tanácsnoka a királynak Lobkowicz idejé óta? Nem nyilvános hazaáruló, felségsértő volt-e ő, midőn katonai forradalmat készített az egész birodalom békés népei nyakára, s rendszeres hadjáratot akart kezdeni a királyi eskü szentségével megpecsételt szabadság ellen? Nem ő bujtogatta-e föl alattomos gazsággal ellenünk a ráczokat, Jellachichot, Urbánt, Hurbánt, és Simonicsot? Illy ember isten és törvény parancsa szerint halált, háromszoros halált érdemel. – S ennek legyilkoltatásáért, mit tenni eskü szerint is egyenesen a királynak lett volna kötelessége, Bécsre forradalom tolatik, a császári főváros elzáratik, a birodalom ostrom-állapotba tétetik, s a király boszújával fenyegeti!
Szegény Ferdinánd! neked köszönetet kellene mondani a derék bécsi népnek, hogy illy felségsértő hazaárúló, ministert kiragadott körödből, és fejére tette a törvény és igazság büntető pallossát! –
Illyen két ember megöletéseért katonai hatalom alá helyezni az egész birodalmat, 32 millió embert! És vérpatakot nyitni az ártatlan polgárok életéből, harczczal támadni meg érte egy egész birodalmat. Isten e kiontott vérnek cseppjeit bosszúsan fogja a büntetések könyvébe jegyezni, s égni fog az Wessenberg s a camarilla lelkén öröktől fogvást örökre. – A gyenge, tehetetlen, beteges királytól pedig a népek erőszakoltan el fognak fordúlni, mert csak isten láthatja be, mennyire szolgál mentségűl testi erőtlensége!
És mi szavak adatnak e nyilatkozványban a szegény király szájába! „Trónra léptem óta – igy szól egy helyt – népeim java volt élet-föladatom, s ezt tanusitja különösen az utóbbi 7 hónap története.”
És ugyancsak ez időben nem fölséged nevében támadt-e föl ellenünk a háladatlan rácz faj, nyúzva s öldökölve a magyart? nem felséged nevében s levelével tört-e reánk a kóbor Jellachich, dúlva a szegény magyar polgár életét, vagyonát? nem fölséged nevében parancsolta-e meg Latour Urbánnak az erdélyi lázadást, az aradi ágyúzást, temesvári erőszakolásokat stb.? nem felséged nevében segítették-e Bécsből a zsivány Hurban gyilkosait? stb.
E tények annyira ellenkeznek a fentebbi sorokkal, hogy, vagy mai napig sem tudja felséged e történteket, s ekkor igen siralmas olly nép sorsa, mellynek királya 6 hónap után sem tudja meg, hogy azt nevében öldösik; vagy a föntebbi sorokat csak úgy toll alá mondták fölségednek!!
És miben áll a nyilatkozványban is említett lázadása Magyarországnak? Talán abban, hogy midőn a birodalmi hadügyminister katonai megrohanást rendez ellenünk, egy osztrák tábornok sereggel betör hazánkba, s alkotmányunkat kétszer kisértik meg összetiprani, mi is fegyverkezünk, Jellachichot megverjük, s élethalálra készülünk a zsarnokság harcza ellen! – Isten látja lelkünket, de mi többet a természetes önvédelemnél, mellyet az eb és barom is gyakorol, ha megtámadtatik, nem teszünk!
Azonban visszatérve a nyilatkozványra, arra zárszóúl kettőt jegyzünk meg.
A benne kivetett csel olly világos, s olly rég ismeretes, minő a szabadság harcza a zsarnoksággal, a népeké a királyokkal, Gyűlöltétek a szabadságot, s mert nyiltan letiprani istentől féltetek, Európától szégyenlettétek: alattomos úton annyira aláástátok, hogy a népek nyiltan kénytelenek védelmére kelni; s mert a nép szent joga mellett kardot mert ragadni, ez felségsértés! Le kell őt verni, s megfosztani szabadságától!
Ez volt ármánytok, ez logicátok! Hanem a játék nem sikerül. A népek keresztűllátnak az álarczon, s lehetlen, hogy isten védő karját elvonja azon ügytől, mellynek magvait saját kezeivel ülteté az ember szivébe, midőn teremtéskor azt mondá „én szabadnak teremtelek.” – És lehetlen, hogy Európa közös ügyének ne tekintse egy egész birodalom, s Magyarország illy alattomos, illy istentelen megtámadását! – De ha minden elhagyna is, él a nép, s ha ő igazán akarja, élni fog a szabadság Austriában s Magyarországban, nemcsak a királyság mellett, de a nélkül is, sőt ellenére is! –
Második az, hogy mennél több rosz oldala, veszélyessége, sőt roszasága fátyoloztatik le illy nyilatkozványok állal az alkotmányos királyságnak annál érezhetőbb lesz összeférhetlensége a népszabadsággal, és erőszakolva lesznek a népek olly kormányforma választására, melly a királyság veszélyeivel nem bir, mellyben egyetlen ember gyenge tehetetlenségéből – habár az maga a király is – annyi baj, vész és vérontás nem háramlik az országra, mennyi hat hónapon át érte a magyart! És a nép immár józanabb, fölvilágosúltabb, mintsem életéért, szabadságáért mindenre kész ne legyen, maga a kírályságróli lemondásra is. Ezt a józan ész mondja s a természet parancsolja!
Most pedig föl magyar nép! föl csatára! mert az udvari ármány ismét uj ellenséget adott e szegény hazának. S a beteges király gyengeségét odahasználá, hogy Windischgrätzet küldje seregével ellenünk. Föl édes nemzetem! A veszély ne csüggeszsze, inkább aczélozza meg karodat. Nem zsákmányért, vagy hiú dicsőségért kell most küzdenünk, hanem győznünk kell, hogy a magyar nemzet megéljen, s a nemzet jobbjai hóhérpallos alá ne kerüljenek. Ha gyávák leszünk: legázoltatik a nemzet, lánczra fűzetik szabadsága, s tömlöczben vagy vérpadon vérzünk el mindnyájan! Csak akarjuk igazán, s a haza mentve lesz!! – Á. E.
