Bécs alatti ütközet oct. 30-dikán.
Bécs alatti ütközet oct. 30-dikán.
Seregeinknek Austriába két izbeni bevonulása s ismételt visszarendelése nem a legjobb hangulatot idézte elő azokban, kik mielőbb ohajtottak volna a közös szabadság ellenségeivel, a Bécs alatt táborozó sereggel férfiasan megvívni. Ezen két itteni visszavonulás okozta kellemetlen hangulat azonban Kossuthnak a brucki táborbani megjelenése által azonnal vidorabbá vált. A lelkes beszédek, mellyeket elnökünk az egyes csapatok előtt tartott, általános lelkesedést idéztek elő; s ki nézett volna ekkor a számra, melly Windisgrätzg, az áruló Jellachich és Auersperg roppant táborával megmérkezendő leszen. Hozzá járult a kedvező körülményhez az, hogy Bécs felől három napig tartó sűrű ágyúzás hallatszott; tehát várnunk lehetett, hogy Bécsnek szabadságért küzdő népe a részünkről leendő megtámadást szinte hatályosan fogja kirohanásával támogatni.
Ost. 29.elhagytuk Bruckot, egészen az Enzersdorfon innen fekvő hegyekig nyomultunk, odáig, hol egy pár óra előtt még ellenséges előőrsöket, szemlélheténk, de a mellyek, seregünk jövételének láttára azonnal elhagyák helyeiket. Nevezetesen az Enzersdorfon túl fekvő erdőcskéből 6 csapat tartott a falunak, mellyet azonban egyetlen egy ágyúlövéssel teljesen visszariasztánk.
Másnap ismét előbbre nyomultunk, s Bécshez közeledtünkben minden lépéssel nőttön nőtt a lelkesedés. Én, ki besorozva nem valék, szabadon csatlakozhattam hol egyik hol másik csapathoz, s mindenütt azt tapasztalám, hogy a csak valamennyire is felfegyverzett és gyakorlott nép égett a vágytól, mihamarább megütközhetni. Még ez nap lehetett ágyúlövéseket Bécs felől hallani, még mindig jó előjelek gyanánt vettük ezen működést.
Egész nap tartott az előbbre nyomulás, szőlők, kukoriczaszárak és fris szántott földeken keresztül, de ezen fáradalmak, nem hogy megzsibbasztották volna a kedélyeket, sőt inkább újabb ösztönt adtak mihamarább Bécs alatt lehetni.
Nem szólok az ütközet előtti ezen napon történt egyes apróbb jelenetekről, noha ezek a tábori életnek valódi fűszerei, nem szólok a csak egy pár órányi távolságra feküdt ellenség táborából ki-kiszáguldóknak a mi derék huszáraink általi elfogatásáról.
Szólok az october 30-ikai ütközetről.
Előttünk láttuk a kiemelkedett István-tornyot, de a városból semmi hír, semmi nesz. A mi seregünk Neudorfhoz közel egész a Dunáig hosszú derék sorokat képtett. Mintegy 8 órakor reggel a jobb szárnyon egyes puska-lövések jelűl szolgáltak, hogy az ellenség balszárnya Manswerthet és környékét szállta meg; majd mindkét rész ágyúzott, egymás közben a puskák derekasan ropogtak, mig végre a mieink e helységet ostrommal bevették, s az ellenséget onnan kiűzték.
Alig lőn bevégezve ez ütközet, az ellenség Neudorf mellől négy helyről támadta meg balszárnyunkat; itt sok lovassága volt, mind a mellett itt is megfeleltek derék tüzéreink a bennök helyzett bizodalomnak és várakozásnak. Az ellenség szándoka lehetett minket ez oldalról megkeríteni, s a Duna felé szorítani, de ez nem sikerült, sőt a mieink itt ujra megszalaszták az ellenfél jobb szárnyát, melly azonnal Schvechat felé vonult, s innen történt végre közép seregünk megtámadása. Neudorf és Schwechat mellett már csak ágyuzó csata volt, az apróbb fegyverek durrogásait hallani nem lehetett.
A folytonos mind két részrőli ágyúzás reggeli 8 órától délutáni 4 óráig tartott; midőn a mi kaszásaink közé 3 golyó esvén, egyszerre megbomlott köztök a csatarend, s kiki menekülés után látott. A futásnak eredt kaszások vissszatartóztatására néhány huszár kiküldetett, de a nép látván a huszároknak sebes vágtatva közeledését, s lehet, hogy nem volt értesítve, lehet, hogy hitelt nem akart adni az értesítésnek, hogy a huszárok csupán az ő visszatartásukra sietnek, a nép elveszté lélekjelenlétét, s azt mondván: „hogy hiszen már a huszárok is futnak” neki eredt, s a legnagyobb zavarral oda hagyta a csatatért.
Ezen zavar, mellyhez fővezéreink rosz hangulata is járult, arra birták elnökünket, hogy noha már kiadta a rendelést Görgeynek a sereg vezérlésére leendő megjelenésre, – visszavonúlást kellett parancsolnia. A fővezérek talán soha sem teljesítettek örömestebb parancsot, mint ezt. Az egész sereg visszavonulása megrendeltetvén, a kaszásokon kivül csata-rendben tért vissza elfoglalandó tegnapi helyeit. A két tábor veszteségeiről bizonyost nem mondhatok. Annyi igaz, hogy jobb szárnyunkról, noha ezek ostrommal vették be Manswerthet, 3 halottnál többet a csata téren nem láttam.
Ez ütközetet nemzeti becsületünk parancsolá; a bécsiek iránti sympathiánknak tanuságát adtuk ez által. Csak az sajnálatos, hogy a mire vártunk, a mi az ütközetnek elhatározására legnagyobb befolyással lehetett volna, a bécsi nép kirohanása egészen elmaradt. Egész nap bömböltek ágyúink, itt-ott a szomszéd falvakból felemelkedő lángok tudatták a bécsiekkel megérkezésünket és a főváros néma csöndben volt, de csak egyetlen egy hanggal, egy habár véletlenűl elsüthetett rakétával sem adták jelét életöknek. Szóval a város felett és benn síri csend uralkodott. Mi ezt nem tudjuk mire magyarázni, mert napok óta onnan nem kaptunk dolgaik mint létéről értesülést.
Táborunk most hazánk határaira visszahuzódik, s innen várandja az ellenségnek hihető betörését.
Eme visszavonulást, lehet, hogy sokan csatavesztésnek magyarázandják. Én szükségesnek tartom azt, hogy miután a bécsiek szándékáról tisztába nem jöheténk, no vesztegessük tovább is bizonytalanra azon nemzeti erőt, melly, ha jól fog rendeztetni, leküzdheti a hazának belsejében dúló ellenség erejét, s azonfelűl meglehetős őrvonalt is képezhet a betörések ellen. – Lesznek talán, kik gúnymosolylyal fognak visszavonulásunkról szólani, de azok megolvashatják Napoleon s más jeles hadvezérek élettörténetét, és látni fogják a hasznos visszavonulásnak számtalan példáit. Nyereségnek mondhatjuk, hogy a fegyveres nép mint kőfal állta a 7–8 órai folytonos tüzelést, s ezt harczedzettnek tekinthetjük, mellyel más alkalommal is bátran csatázhat egy olly fővezér, ki nemzeti becsületünkkel identíficálni tudja a magáét; egy olly fővezér, ki a felütött nemzeti szalag alatt magyar érzelmeket táplál keblében. Csak el ne csüggedjünk; egy pár száz halott veszteséggel nagy tapasztalást szereztünk a jövendőre. – Egy szemtanú.
