ISZONYÚ NYILATKOZATOK.
ISZONYÚ NYILATKOZATOK.
Jellachich (ezen névvel még sokáig találkozunk) mint hó 22. „horvát-tót sereg”ének főtanyájából, a prágai „Slovanska lipa”-hoz (szláv hárs nevű társasághoz) következő levelet irt: „Horvát-, tót- és dalmát királyságok bánjától. Tisztelt egyesület! Szeretett testvéreim! Eddigi tetteim megmutatják, hová törekszem s mit kivánok. Valamint a szlávság iránti szeretet hevít át, azonkép megvagyok legbensőbben győződve, hogy Austriának legerősebb támasza a szlávság, és viszont, hogy Austriától függ a szlávság élhetése, s hogy, ha nem volna Austria, nekünk azt elő kellene teremtenünk. Nem lehet tehát gondolkodó ember, ki át nem látná, hogy Austriának fenmaradása a szlávságéval kölcsönös legszorosabb összeköttetésben áll. Ennélfogva nekem, mint buzgó szlávnak, kötelességem vala, a szlávság iránti gyűlöletből származott osztrák elleni pártot Pesten meghajtani és megsemmíteni. De még én Pest felé, a magyar uralkodás fészke felé mozdultam, Bécsben emelék fel fejeiket közös ellenségeink, kik, ha Bécsben győznek vala, Pesten az én győzelmem csak fél volt volna, s ellenségeink erőoszlopa csak erősebben állt volna Bécsben. Tehát Bécs felé fordultam seregemmel, hogy a szlávság ellenét Austriának fővárosában zabolázzam meg. Megmérhetlen örömmel láttam, hogy cseh testvéreink ugyan azon meggyőződéstől vezérelten, melly a Bécsből visszatért országgyülési képviselők által is megerősítve lőn, győztes lobogóikat Bécs falai alá hozzák, nekem és seregemnek testvérkezet nyujtandók, hogy vagy hősileg győzzenek, vagy dicsőséggel haljanak. Engem azon meggyőződés hozott Bécs alá, hogy a szlávság ellenét megtámadjam, s reménylem, ti cselekvésemet nemcsak értitek, hanem elö is segítitek. Fogadjátok üdvözletemet.”
A Constitutionelle Allg. Zeitung von Böhmen, hat nappal előbb, azaz october 16. „Österreichische Staaten” feliratú czikkben ezeket mondja: „a szláv egyesülhet a némettel, mert mind ketten democraták; soha nem a magyarral. Ez korlátlanúl akar uralkodni; ő legnagyobb kényúr, legvérszomjuzóbb zsarnok, ki maga mellett csak rabszolgákat tűr, soha nem egyenjogúakat. Németség és magyarság két ellenséges elem, melly egymást ellöki, bár az idők szorultsága összeszerezné is. Csak az aristocratia, legyen az német legyen tót, barátkozhatik meg a magyarsággal, de nem a népek. A magyar a maga embertelen kegyetlensége által, mellyet a szlávokon elkövetett, ezeket kiengesztelhetlen boszúállásra kényszeríté, melly most lobogó lángra gyúladván a vér után szomjazó zsarnokot elnyeléssel fenyegeti, ez istenitélet! A magyar kigúnyolta az eurberiség és igazság igényeit, s nemcsak a szláv, hanem a nemet felett is suhogtatta aristocraticus kényuraságának ostorát. A historia ollyannak mutatja nekünk a magyart, ki született ellene mindannak, a ki nem az ő nyelvén beszél, tehát a németnek is stb.”
Iszonyú nyilatkozatok! Meddig szemeim a historiában látnak, sehol illyen embertelenségre nem akadnak, kivéve az európai fajok háborúit, mellyrk Éjszakamerikában a bennszülötteket irtják. Az angol amerikai bizonyos fajtájú kutyákat tart, mellyekkel Floridában a szegény vad embereket kivadászsza: megindulás nélkül talán Danton-féle szörnyeteg, ki a septemberi gyilkolásokat Párisban s annak vidékén hideg számolással intézte, sem olvashatja emez embervadászatokat!
A négerek rabszolgasága nem mutat hasonló megtévedt lelkületre, mint a millyen ezen nyilatkozatokat szülte. A perzsák a görögség ellen, a mozlemok a kereszténység, különösen a török hazánk lakossága ellen vakbuzgó dühvel harczoltak, de a perzsák, a mozlemok, a törökök békességet is tudtak elleneikkel kötni s azt tisztelték: azon szláv-düh, melly az utóbbi nyilatkozatban mérgelődik, nem akar egyeséget, nem békét, ha volna hatalma – embervadászó kutyái – egy lábig kiirtaná a magyart.
Olvastuk ugyan több ízben, hogy előbb utóbb fajok harcza ütend ki az osztrák birodalomban, mellybe Magyarországot is kegyeskedtek betudni; képzelhettük is, hogy az értetlenség összecsaphat, s embervért patakonként onthat, hogy pórháborút más alakban idézhet elő: de hogy értelmiség tudjon így felszólítani vak szenvedélyeket, hogy az kiszámított terv szerint irtó háborút képes legyen nemzetek között gyulasztani, azt a tizenkilenczedik század, a kereszténység, a műveltség becsületeért nem voltunk képesek felfogni. – Csalódtunk: mind lehetséges Europában s kivált a helyesen igazgatott austriai birodalomban! – Tehát, hogy a magyar megmaradhasson, kénytelen a horvátokat, ráczokat, oláhokat stb. mind felkonczolni: mert, ha ő nem teheti azt, a horvátok, a ráczok, az oláhok, kik számára a Slovanska lipa pénzt gyüjt a magyarok elleni háború folytatására, ők konczolandják fel a magyarokat, a hatodfél millió ép, erős és, mi legtöbb, 1848-ban ugy, mint más hódító nemzet soha nem volt, olly igazságos magyarokat? Ez a ti bölcseségtek, ó prágaiak, kik az összes szláv szellemet akarjátok képviselni?! Tőletek nem akarunk tanúlni: országunkbeli tótjaink pedig szégyenlik magokat, hogy a szlávsághoz tartoznak. Győzhet a panszlavismus: de a pestis is megjárta már pusztítólag Europát; s valamint ez az emberiség történeteiben csak fekete hézagot hagyott hátra, ugy a paszlavismus is csak gyászt terjeszthet Europára; feladata lehet nagy, de nem dicső!
De a millyen nagy az embertelenség, melly a panszlavismus torkából kigőzölög, olly nagy a hazudság is, mellyet eltakarni sem bír. Nem értem a prágaiak beszédben szemetszuró hazugságot, melly azonban a külföldit megcsalhatja, hanem azt, melylyel a szlávok egymást csalják meg.
A prágai újság october 16-án philanthropizált illy csehesen azon alkalommal, midőn a bécsiek barátságát adta elő a magyarokkal, s azt lerontani akarta. Ezért szólt, hogy a szláv a némettel egyesülhet, mert democraták mindketten, de nem egyesűlhet a német a magyarral, mert ez aristocrata és minden nemmagyart gyülölő. Kívánta tehát, bár Bécs bántatlanúl maradna, minden, a mi történt, a feledségnek adatnék át, s szláv és német a szabadság megőrzésére diadalmas kezet fogna, a magyar ellen.
A bécsiek vártak bennünket, a sors ugy akarta, hogy ők 28-kán, s mi 30-kán vívjunk az ostromló sereggel, mind ketten hiába! A Bécs-magyar szövetség nem termé azon gyümölcsöt, mellyet kivántunk, saját magunkért is. A szláv emberszerető szellem czélt ért; a szövetség az austriai német és a magyar között tán semmivé lett. És mit kap majd a szegény német érte? A szláv democrata-barátságot! Ennek összeforrasztására a cseh Windischgrätz, e nagy democrata, ki azt hiszi, hogy az ember csak a bárónál kezdődik; minden, ki a báron alól van, tulajdonkép nem is ember levén, tüzet szór Bécsre, s bizonyosan megajándékozza azon szabadsággal, mellyet ő, ugyis mint herczeg, ugyis mint austriai feketesárga vezér, ugyis mint papszláv (sajnálnám ha nem az, legalább hite teljesen panszláv) adhat.
A szláv egyesülhet a némettel, „itt az idő, irják Prágában, ovt. 16. 1848. mellyben a német és szláv törzsű népek testvérré váljanak, hogy egymás mellett viszonos tiszteletben álljanak, nagyok, és legyőzhetlenek a kölcsönös segítség által.” S midőn ezt irák, a csehek már Bécs falai alá is vivék lobogóikat, a szövetség megülésére? Én graeca fides! mert tudni kell, a szlávok egyenes rokonai vagy utódjai a helleneknek, s ha ezektől a humanismust nem örökölték is, legalább a görög hitet bírják. S Jellachich már 6 nappal utóbb azt köszönte meg nekik, hogy vele kezet fognak, a szláv ellenség legyőzésérr. Kicsoda azon ellenség? A magyar és a német; sőt a német még nagyobb, mint a magyar, miért is előbb sietett Bécset leigázni, nehogy Pestet megvevén csak fél győzelmet víjjon ki. Jellachich meg van győződve, hogy a szlávság Austriáért van, és Austria a szlávságért, s kimondhatlan örömmel tapasztalta, hogy a csehek szint’ azon meggyőződésben vannak. – Értse már az ember, minő barátsággal kinálták a prágaiak a németeket, kik Jellachich meggyőződését osztják, s a democrata Windischgrätz alatt a németet gyilkolják.
Mikor fölkerekedett Jellachich, s Latour által az austriai népek pénzével tartaték, akkor ezt színlették, hogy a magyarok ellen azért harczolnak, mivel ők az austriai birodalom egységével meg nem férő önállóságot követelnek. Nem mondák, mintha a szlávság elleneit akarnák a magyarokban legyőzni, azért szegték meg a hitet: mert akkor szükség vala még a németeket Austriában, Styriában stb. megcsalni, kik szinte fájlalhatták, hogy ezentúl a magyar nem lesz többé azon ember, kinek személye élczekre, zsebje pedig nyereségre szolgál anyagúl; mert a német nem láthatta még által, hogy a mi jövedelem Magyarországból szivatott ki, azt egyedűl az udvar s annak kopói élvezték, azt egyedűl a szabadság elnyomására Európaszerte használták. Mi szemtelenűl hazud most Jellachich! A szlávság iránti gyűlöletből származott osztrák elleni pártot Pesten akarja megsemmíteni. Halljad Magyarország, s hallják annak számos tótjai: mivel a magyar a szlávokat gyűlöli, azért iparkodott az 1848-diki törvényeket megnyerni, mellyek szerint még azon különbség is megszüntetett, melly nemes és nem-nemes között volt; mellyek a szabadtalan tótokat szabadokká tették.
Ki saját nemzete színe előtt igy mer hazudni, az magát és nemzetét leginkább gyalázza; magát azért, mert képes annyi hazudságra: igy hazudni csak rabszolga lélek tud; nemzetét azért, mert azt, így hazudván, legkisebb tiszteletre méltónak sem tartja, hanem a pariák sorába helyezi, sőt egyenesen csak vak eszközűl akarja használni. Minő szláv gondolat az: a magyar 300 évtől fogva az austriai kormány igazságtalanságai ellen csupán szláv gyűlöletből vívott! Ez maga jobban pillantat be a szláv jellembe, mint akármi más. A szláv, eszerint, a szabadságot és jogot nem magának s nem azért keresi, mert az embernek elidegeníthetlen tulajdonai, hanem azért, hogy mást elrontson: azt pedig bátran állítjuk, miután Jellachich, a szláv világszellem prófétája, nyilván a magyarokról teszi azt fel, nem is képzelhetvén, hogy a magyarok nem akárki iránti gyűlöletből, hanem emberszeretetből vívták ki a jogegyenlőséget; állitjuk azért is, mert a szláv szellemnek mintegy forrása, a prágai bölcsek, ugyanazon meggyőződéstől vezéreltetnek, mellytől Jellachich. Gondolhatná az olvasó, kissé nagyítok. Koránsem! a szláv vakságot és dühöt, mi többiek nem vagyunk képesek felfogni és kifejezni. Az idézett lap ugyan eme számában áll többi között: „Ha ezen átalános törekvésben a szabadság után az események menetét úgy irányozhatnám, hogy minden nép a vele született jogaihoz eljuthatna: titeket, magyarok, titeket zárnálak ki egyedűl, s oda kivánnálak, a honnan jöttetek, testvéreiteket elnyomni!”
De elég, undorodik az író, undorodik az olvasó a szláv hazudságtól, embertelenségtől és alávalóságtól! A szláv democratának hazudja magát, s most semmire való udvaronczoknak, s bukófélben levő aristocratáknak hohérúl ajánlja magát, a bécsi és magyarországi népszabadság megfojtására.
De akár mint hazud is a szláv, egyben igazságot szól, melly őt még inkább gyalázza, mint hazudsága, bennünket ki akar irtani. Europai vérebek a panszlávok! – H. P.
