SZABAD-E ELMÉLKEDNI? (Vége.)
SZABAD-E ELMÉLKEDNI? (Vége.)
De a derék austriai német néppel közelebb viszonyba jöttünk, mert egyenlő betegségben sínylünk martius óta. Országgyülésünk már kinyilatkoztatta ünnepélyesen, hogy az osztrák (tehát a stájer stb.) néppel a fenforgó viszonyokat az igazság és méltányosság legszélesebb alapján akarja kiegyenlíteni. Kivánatos volna, hogy a bécsi országgyülés, a meddig az összes németországi gyülésbe olvadni nem tud – melly olvasztást még temérdek körülmény nehezíti – a magas birodalmi gyülésnél valamivel leebb és magára nézve valamivel belebb is jőne; azaz kivánatos volna, hogy a bécsi országgyülés határozottan mondaná ki, hogy nem akar a pentarchiai szellemben működni, mi által csak a panslavismusnak dolgozik kezére, hanem hogy legközelebb az austriai népeket tekinti. Ha ezt teendi, a köztünk és közötte fenforgó viszonyok könnyebben lesznek megoldhatók. Ugyanis nem lesznek fokozatos lépcsők, mellyek az osztrák császárság emelvényére visznek, hanem lesznek szomszédi érintkezések, melylyekből mindenikre nézve csak üdvösség fejlődhetik ki.
S mik lehetnek azon viszonyok? A régi törvénytelen közigának sebhelyei, mellyek közös gyógyúlást látszanak kivánni, de mellyek mivolta iránt az austriai népekkel fogunk értekezni. Mert a mit az austriai nép kedveért szívesen teszek, attól hátam borsódzik, ha a pentarchiai rendszer meg- és fentartásáért kellene tennem. Bukjék az gyalázatosan; kinek élete gyalázatos, az úgysem bukhatik becsületesen. Azért, rajta, bécsi országgyülés! ne légy a nagy hatalmasságok ötödikének vak szolgája. Légy népeidnek, mellyeket képviselsz, vigasztalója. Ne szédítsen el a csehek nagy ragaszkodása nem tudom, mi birodalomhoz; a csehek örültek a mi bajainkon, örülnek a ti bajaitokon; a cseh barátság nektek halálotok. Ha Metternich-Latour politicája nem tud nálatok a német nemzetiség alapján épülni (erdélyi németek németjei, nem árt kissé jobban a carnarillai politicát néznetek), csak dicséretetekre szolgál: hogy ellenben a panslavismussal kezet fogott, egészen természetes.
Mik lehetnek azon viszonyok? Az említett sebhelyeken kivül igazán csak szomszédi érintkezések, mellyek az ipar és Magyarország természeti gazdasága által legnyomatékosabbak, s mellyek mindenesetre viszonyos haszon szerint elintézhetők. A sárgafekete lidércz, melly Austriát egyedűl azért pártolta, hogy szopni vére legyen, az bennünket és Austriát úgy tudott összeállítani, miszerint inkább egymást meglopó, mint egymást segítő szomszédok valánk. Változni fog e félszeg viszony; s változni fog mindenikünk hasznára.
S ezen, magában egyszerű intézkedés máshonnan belehozott kérdések által könnyen bonyolódhatik, hogy az eligazítást megtalálni nehéz lesz. Borrosch mult napokban indítványt tett a bécsi országgyülésen, miszerint az austriai és magyarországi népségek megbizottai összeülnének, s a fenforgó kérdéseket békésen oldanák meg, ez által a polgárháborút lehetetlenné teendők. Borrosch, úgy látszik, két csalódásban van. Első csalódása, mintha a báború, melly jelenben Bécs falai alá vonúlt (oct. 21.) igazán polgárháború volna. Hiszen csak tudja már, hogy az udvari cselédség és a katonatisztek egy követ fúttak a császári teljhatalom visszaállítására, s hogy Magyarországon ezért és csak ezért bujtottak fel rablókat. Valamint Latour levele Puchnerhez nem azon czélból indíttatott, hogy valamellyik erdélyi népség elbitorlott jogainak visszaszerzésére szállítsa az oláhezredeket Nagyváradra, hanem hogy az összes Magyarországnak, tehát a benne lakozó valamennyi népségek, állami önállása semmivé tétessék. Azonképen Gaj Zágrábban nem azért pengette gyémántos újjaival a hárfát, s Jellachich nem azért ontotta honunkra rabló csordáit, hogy a horvát nemzetiség el ne nyomassék, hanem egyedűl azért, hogy Magyarország állami léte nyomassék el. Az igért és Prágában délről támadó csillag gyanánt örömmel várt pesti tót országgyülés vagy csak kecsegtetés volt, mellyel a szlávokat hongyilkolásra birni akarták, vagy pedig ollyasmi volt, mire Latour nem számolt, s mi neki a habsburgi családdal együtt vesztet forralt. A bécsi falak alá vonúlt háború nem polgárháború, az kiváltságos rablóknak útonállása, minden törvényes rend, minden jogmegfosztására. Avagy Blomberg, Berger, Rukavina stb. szintén polgárháborút viselnek? Kicsodák? kik ellen? Nem, Borrosch úr, nálunk nincsen polgárháború; ennek rnegszüntetésére congressust tartani nem kell. S hacsak nyiltan a világ előtt nem akarja az udvari cselédség megvallani, hogy sem természeti, sem történeti jogra semmit sem ad; ha nem akarja nyiltan a világ előtt kimondani, hogy azon teljhalalmú császár, kiért dolgozik, a jogokat mind elvetni fogja: ugy kénytelen azon jogi viszonyt, mellyben az úgynevezett Horvátország Magyarországgal 500 év óta áll, szinte tisztelni. Ha nem tisztelik – elfogadjuk az új hitvallást: csak szenvedjék, a mi belőle foly Rabló az, ki jogot tisztelni nem akar!
Másik csalódása Borroschnak, hogy azt gondolja, valamint az úgynevezett örökös osztrák tartományok egyenkint és külön valami állami létnek árnyékával bírtak, együtt véve pedig semmi általános egyetemiségben, vagyis igazán államban nem éltek, hanem csak az egy osztatlan teljhatalom alá görbedtek; azonképen nálunk Magyarországon is úgy volt. Csehország külön rendekkel birt, Magyarország szintúgy és Galliczia; Austria külön volt még Salzburgtól is, annál különebb Stajer, Carintha, Tyrolis stb. tartományoktól: tehát, azt gondolja Borrosch talán, hogy ekképen horvát, tót és dalmát királyságok (az elnevezés legtöbbet csalt) külön állami létet éltek Magyarországtól, s hogy csak a királyi személy egyesítette őket. Hiszen komoly politicusok Bécsben minden akadozás nélkül igy okoskodtak: ha Magyarországnak joga volt az 1848-ki törvények által magát önállóbbá s a császárságtól függetlenebbé tenni, miért nem volna inkább joga Tót- és Horvátországnak azt mondania: „Mi pedig az 1848-ki törvények által nem akarunk Magyarországhoz csatlódni, sőt a pragmatica sanctio értelmében is I. Ferdinándhoz ragaszkodunk” ? s hogyan gátolhatja ebben Magyarország? Pedig Borrosch úr, s minden más politicus urak, tudjátok, hogy Tót és Horvát országok 500 év óta külön állami léttel olly kevessé birtak, mint a Jászság és Kúnság. A magyar koronával felékesített király az összes Magyarországnak „cum partibus annexis” volt királya, nem kellett arra új beigtatás, hogy Tót-és Horvátországban is elismertessék királynak. Némelly kiváltságai Horvátországnak, mint az, hogy kevesebb adót fizetett, hogy ott és Tótországban e protestans vallás nem volt törvényes stb. csak nem mutatnak külön állami létre. Az előtt mindenütt csak kiváltságok, sehol nem országos törvények – kivéve mellyek a szolgaságot határozták meg, mert ezek ellen e nagy Horvátország nem protestált – valának; s a vallásszabadság megszorítására, a bécsi politica minden egyes megyének külön szakadását is a vallási szabadságot követelő országtól, elnézte és helyeselte volna.
De Borrosch mást hiszen, s hozzá még azt is gondolja, hogy e különbféle népségek az egész nagy Magyarországon szint úgy államilag külön állnak, mint az olasz nemzetiség a némettől, s ez ismét a gallicziai lengyel és ruszin nemzetiségektől különböznek. S annak következtében indítványozta, hogy a népségek (Völkerschaften) megbizottai egyenlítsék ki azon kérdéseket, mellyek miatt a háború foly. – Látjuk, millyen nehéz a külföldit állapotjainkról felvilágosítani. De a felvilágosítás csak részünkről történhetik, s kell is, hogy történjék, ha azt nem akarjuk, hogy a szükséges szomszédi kiegyenlítés idegen kérdések belekeverése által megnehezíttessék. Pedig ellenségünk nem alszik, hanem körüljár, s keresve keresi, hogy nekünk árthasson. – H. P.
