KETTŐRŐL GYŐZŐDJÉK MEG MINDEN HAZAFI!
KETTŐRŐL GYŐZŐDJÉK MEG MINDEN HAZAFI!
A tavasz óta fejeink felé tornyosuló zivatar nehezűlve borúl hazánk egére. Kitört már egyes villámcsapásokban, minő volt a ráczlázadás, Jellachich betörése, s mindig halljuk még mérges dühöngését Erdélyben s a felvidéken.
De a fergeteg dereka, a jégessővel terhesűlt, s villámokkal saturált istenitélet még csak most van közegében, Bécsből indúl az ki. Származott a dögletes osztrák camarilla posványiból, hajtatva jő a szabadságnak fejére halált esküdött dynastia szelétől, s vezettetik két vészmadár – Windischgrätz és Jellachich által. –
Ez lesz legerősb, de utósó harczunk. Ez isten itélete lesz Magyarország fölött, hogy megálljon díszben, dicsőségben, vagy kisodortassék az élő nemzetek közől, mint útfélen hagyott gaz, melly nem érdemes, hogy gyökeret verjen az élet földjében!
A harcz okvetlen erős lesz. Ki azt könnyűnek hiszi, vagy tébolyodott, vagy roszlelkű, ki könnyenhivségünkön akarja vérét venni a nemzetnek. De a győzelem bére is olly nagy, minő a fáradság; és könnyű is lesz, ha a nemzet akarja. – Mert arra nincs példa isten ege alatt, hogy milliókból álló népet néhány százezer katona fogságba zárhasson, ha az igazán szabad akar maradni.
De hogy a harcz minden órán készen találjon, szükség mielőbb kettő iránt tisztában lenni önmagunkkal. S erre vonatkozólag akarunk szólani.
Szükség, hogy e nemzet egytől egyig teljesen meggyőződve legyen, hogy e harcz nem a nemzet egyes részié, mint voltak hajdan a vallásháborúk; nem is egyes osztályoké mint volt Zsigmond, Kis Károly stb. királyok alatt az aristocratiáé, a királyi zsarnokság ellen, vagy 1514-ben a szegény népé az urak ellen: hanem ez valóságos élethalálharcza a magyar nemzetnek.
És igy van. Az osztrák dynastia mindig szerette a magyar nemzet pénzét, de gyűlölte véréig szabadságszeretetét. Három száz éves ravaszságainak egész politicája ezen két sarkpont körűl forgott: biztosítani Magyarország pénzét, s megülni szabadságérzelmeit. – A magyar nemzet mint egyetlen apostola a szabadságnak állott a birodalmi tartományok között, s féltette tőle a többit mint bélpoklostól. A nyavalya így is elragadt, s Magyarország lenyűgzése helyett, a többit is fölszabadítá.
És ez kulcsa az osztrák udvar istentelen politicája annyibani megváltoztának, hogy az ellenünk 3 száz éven át használt lassú méreg most fajunk nyilt kiirtásává változott.
Az osztrák dynastia eddig is keveset gondolt népei nemzetiségével, fölvett birodalmi zagyvalékába mindent, minek arany űledékére számolt; s ha néha egyik vagy másiknak kedvezést nyújtott azért bizonyosan nagyobb hasznot erőszakolt ki maga számára. – Most pedig midőn látja, hogy a magyar elem örökös csiráját rejti a szabadságnak, sőt minden rendőri kutatás ellenére is még a szomszéd tartományokba is álcsusztatá indáit, igen természetes logicája szerint a zsarnokságnak, nyilt kiirtását kelle elhatároznia e fajnak, másként egyetlen talpalatnyi földet sem tarthat láb alatt, hogy azt a szabadság indái véletlenűl át ne verjék.
Ez a dolgok valódi állása. Igy értse, igy fogja föl ezt minden igaz magyar. Nem azért harczolunk: legyen e királyság, vagy köztársaság? Ferdinánd-e, vagy a chinai császár 3 napos unokája? Legyen-e ministerialis kormányunk? Maradjanak-e a megyék vagy nem? Egyenesen arról van szó: legyen-e tovább is Magyarország, vagy legyen ollyanná mint Cappodocia, mellyet régi térképeken mutogat az iskola-mester? Azért harczolunk: éljen-e tovább is a magyar nemzet úgy, mint szabad, független, ki szabadság-szeretetét őseivel együtt hozta Ázsiából, s nem egy német herczeg vagy császár kegyelméből nyerte? Vagy legyen vége a magyarnak, gyilkoltassék ki, mint tették ezt a törökök a régi görögökkel, hányassék szét a földön mint a zsidó, s legyen földönfutóvá, mint a szomszéd lengyel?
Ezért harczolunk saját életünkért, ha győzünk, saját halálunkért, ha vesztünk!
És szükség, hogy e nemzet minden tagja egytől egyig teljesen meggyőződjék arról, hogy a veszteség még azokat is tönkre teendi, kik gyávák, vagy árulók lesznek meg nem halni a harczban.
Talán azt gondolja a volt főnemesség, hogy vesztével a harcznak ő viszanyerheti kiváltságait, adómentességét stb? Balga remény! Talán szerette másért eddigelé is az osztrák kormány kiváltságtokat, minthogy állatuk a nemzet erejét megoszsza, s egyiket másika ellen ingereljen. És ha a nép szolgaságba lesz döntve, miért akarná erejét általatok ellensúlyoztatni, melly úgy sem fog létezni!? – Vagy talán visszaadandja adómentességteket? Talán természete a farkasnak, hogy fogai közől kiereszti a kövér falatot, s csont után kap? Talán a ti pénzetek roszabb vagy büdösebb, mint a szegény paraszté? S talán ebben is nem fogja a birodalmi egységet követelni? De igen. S ti elvesztett szabadságtok fejében nem kaptok egy fillérnyi pótlást, miért talán egyik vagy másik szivesen elfeledné azt.
Mit gondol a papság? Hiszi-e, hogy az eltemetett szabadság torában gazdag lakomát tarthat az ország harmadrészéből? Hiszi-e, hogy az apostoli király megelégszik továbbra is a puszta czímmel, s kereszt helyett nem a gazdag apáturságokat fogja maga elé hordatni? A papságot eddig is sok törvénytelen sarczczal terhelte a német kormány (péld. a várerősítési adó), s nem egyszer nyujtá ki a javak után kezét. S valljon e kedvező alkalmat nem fogja-e arra fölhasználni, hogy a gazdag papságot kifoszsza pénzéből, a szegényt meghagyja koldusbotjánál? De igen. És Magyarország függetlenségének eleste egyszersmind a magyar papság, gazdagságát is temetőbe menetteti!
És mi történik valljon a tulajdonképi néppel? Ezt legnagyobb csapás, legtöbb rosz érendi. Német rendőrök fognak kutatást űzni, s kitől magyar szót vagy magyar őszinteséget hallanak – vérbirák elé állítandják, mint történt Caraffa alatt, Eperjesen, vagy nyirott hajjal, bajusztalan ajkkal bő nadrágba erőszakolják, mint történt József császár alatt. És eljőnek a német seregek. Elviszik a szegény magyarnak lovát, ökrét, vagyonát katonai adó fejében. A ki ellenszól meglövetik. Az urbér helyett kétszeres adót fizetend a császárnak, a főhadivezérnek, a katonaparancsnoknak, a káplárnak, s a közvitéznek. A ki ellenszegűl, meglövetik. Dézmát fog fizetni nemcsak egy úrnak, de a német császárnak, a bécsi főkormányzónak, a német commissariusnak, s a száz meg száz bécsi adószedőnek.
És a szegény magyar földmivesnek nem marad ekéjéből egyéb, mint a szántó vas, mellyel a fiú apjának sírt áshat, háza bútoraiból pedig egyetlen kendője, mellyel a kis unoka öreg anyának állát a halálos ágyon felköti!
Illyen jövő áll előtted, édes nemzetem! Illyen lesz isten ostora rajtad, ha magad gyáván megadod a német katonaságnak! Illyen lesz, de csak akkor, ha győzni nem akarsz. Ha győzni akarsz, akkor talán egy évig háborúskodunk, de aztán urak leszünk függetlenűl, saját hazánkban. Urak, kik magunkat a 3 százados iga alól szabaddá tevén unokáinkat is boldogokká teendjük.
Azért hát győződjék meg minden hazafi, hogy honunk élethalál harcza a magyar nemzetnek; és hogy szabadságunk elestével mindenünknek, mindenki javának vége.
Ha e kettő teljesen áthatja a nemzetet, s ő győzni akar, ha úgy omlana is ránk a német sereg, mint isten áldása húll a kövér alföld mezejére, e nemzet mégis élni fog, s élni függetlenűl s boldog szabadságban.
Azért föl, magyar atyafiak! vérrel, pénzzel, észszel s minden áldozattal, mentsük meg saját életünket! – Ábrányi Emil.
