FRANCZIAORSZÁG.
FRANCZIAORSZÁG.
Valahára ismét külföldi hirlapokhoz jutottunk. S megszaggatva levén a rendes közlési fonalak, sokat nem hozhatunk fel olvasóink elé, mert az elébb történtek nélkül érthetetlen, sok pedig elavultával becsét is veszté. Nevezetes mindazáltal azon ármány, melylyel a lelkileg testileg tehetetlen Bonaparte Lajos, vagyis helyesben ravasz pártja, az elnökválasztás győzelme iránt elkövet, s melly mindinkább leálarczoztatik. Közelebb Bonaparte Lajos egy nyilatkozatot bocsátott hirlapok útján stb. közre, mellyben ájtatos hangon szabadkozik minden ármánykodástól a köztársaság ellen, s mosdik olly vádak alól is, mellyek csak útczai kósza hirek által merülnek föl, s főleg panaszkodik az ellene szórt gyanúsítások ellen. Ez eljárásnak természetes csele az, hogy e nyilatkozatok által az alsóbb néposztály figyelme az ő személyére erőszakoltatik, s ö maga úgy állíttatik a nyilvánosság elé, mintha megválasztatása gátlásával vagy a nép javának előmozdítása, vagy a köztársaság jótéteményinek a népre leendő nagyobb kiterjesztése is elleneztetnék. Ez természetesen új ingert szül a szegény, s ezért könnyen csábítható népre nézve, s elősegíti a cselszövények győzelmét. Ezen kivűl bizonyos, hogy Bonaparte Lajos saját candidaturája mellett tetemes pénzösszeggel működik a tartományokban, s hivatalos megbizottjai vannak a nép megnyerésére. Ezt Clemens Thomas nyilván fölhozta az oct. 25-iki ülésben, s erre, valamint az oct. 26-kán Flocon által megújított vádra, Bonaparte L. semmit sem válaszolt, hanem olvasott beszédjében ismét csak az ellene szórt gyanúsításokra felelt, s nyilván bevallá, hogy ő az elnökségre azért versenyez, mert hiszi, hogy neve Francziaországnak nyugalmat adhat. Oh te szegény ember! mintha Francziaország nyugalma egyes személy neve alatt már biztosítva lenne! holott saját pártod is azért ragaszkodik hozzá, mert a Bonaparte név szükséges ragaszának a háborút gondolja!
– A „Moniteur” gyakorta hoz czáfolatokat azon hirre, s néha hirlapokban is közlött aggodalomra, mintha Francziaország nyugalmát ismét új zavaroktól lehetne félteni. S bár – szerintünk is – ezeket a pártok nagyobb részt egymás félelembeni tartására koholják; de az oct. 26-iki ülésben maga Cavaignac is, ki pedig nem félénk ember, az ország nyugalmát veszélynek mondván kitéve lenni, ha az elnökválasztás soká halad; csakugyan elég anyagnak kell lenni a társadalomban, melly könnyen szikrát kaphat, s új kitörést tehet. Mi ennek okát abban látjuk, mert a köztársasági kormány megfoghatlan félénksége miatt csakugyan nem követett el annyit, mennyit a nép saját bajainak orvoslatára várt, és rnennyit ez irányban tennie hatalmában is állott vala. A democratiának egyik lételeme, hogy a többség sorsa elmozdíttassék, s legalább is emberileg türhetővé tétessék. A mellyik köztársaság e kérdést meg nem tudja, vagy nem akarja oldani, az nem lesz hoszszú életű, mert a népnek nincs kellő ingere, erkölcsi szüksége a kormányt fentartani. S ezen fog, ha ugyan korán észre nem veszi magát, a franczia-köztáraság megbukni.
– Legújabb törvény szerint a juniusi lázadók nem az oceánon túl, de Algirba fognak szállíttatni. Ott 10 évig külön gyarmatot képzendenek, s közös munkákra s katonai szolgálatra használtatnak. A magokat jó viselet által kitüntettek már 3 év mulva a többi gyarmatok közé osztatnak, s háztulajdont nyernek; 6 év mulva pedig magán földmívelőkké válnak. Az illetők nejei s gyermekei is velök fognak vitetni. E rendelmény mindenesetre nagy emberiségét tanúsítja a nemzetnek, mert általa sem annyi ember nem lesz kitéve a hosszú tengeri úton történő elhalásnak, sem az átszállítottak nem lesznek egészen más világba zárva hazájoktól. Pedig a franczia igen szereti hazáját, és sokra nézve az lett volna a büntetés legterhesb oldala.
