Belár Gézának Szabadházán (Vége).
Belár Gézának Szabadházán (Vége).
A képviselőház tagjai úgy viselték magukat a haza legdrasticusabb eseményei közepett, mint nemzet képviselőihez illet.
S ezt ön, már csak azért is elhiheti – ha duo casu nem tudja, a minthogy úgy látszik nem is tudja – mert Marczius tizenötödike szerkesztője (ki ön, mint levelező, előtt bizonyosan elegendő tekintély) is elismerte s nyilvánította azt, s élesen metsző modorával azoknak irányában fölhagyott.
Hja, de ön előtt ez mitsem nyom. Mert a lajtai tábor, – ön szerint – kétségbe ejtetik s kétségbe ejt, Bécset, Budát bosszantja, s mert önnek magas akarata ellenére oct. 15-én nem tudom miféle Te Deum meg nem tartathatott s ön e miatt nov. 2-án szomorú volt stb. s ennek s más badarságainak egyedűli okozóiúl bennünket s szegény fejünket, a nemzeti képviselőket, tart, s kárhoztat el, mivel történetesen naponkint 5 pengő forintot kapunk, mellyből ön történetesen mit sem kap, pedig ön is szinte úgy el tudná költeni, vagy, meglehet, milliókra szaporodható tőkét gyűjteni (??)
Nemde?
Illyen vádak olvasása után csakugyan kénytelenek vagyunk elhinni, miszerint találkozott valóban olly fajankó, ki az 1838-ki budapesti vizáradást, a budai tornyoknak tulajdonítá.
Egyébiránt higye el, drága Belár Géza, hogy mindamellett, hogy naponkint 5 ftot kapunk, mit ön orrolni látszik – igen szerettünk volna mindnyájan 6 vagy 8 heti szűnidőre haza takarodni, hogy csekély gazdaságunk után minszemeinkkel láthattunk volna. Azonban az országgyülés a dolgok kényszerű helyzete tekintetéből nem oszlott szét, nem prorogálta üléseit, sőt elhatározta, mikép a tagoknak – kivéve a kormányi megbizással eltávozandókat – a hely színéről eltávozni nem szabad.
Ez ugyan ön szerint rettenetesség, mert hiszen így naponként hozzuk az 5 ftot, pedig vajmi magnanimitas és generositas volna ön kedveért lemondani arról, s a jó istenre várakozni, hogy majd mennyei mannával látand el bennünket! Nemde?
Azonban képzelje el, kedves Belár Géza, csak azt a szörnyűséget, hogy vannak rettenetes sokan, a laicusok sorából, kik önnek logicáját nem tartják egészségesnek, sőt igen nevetségesnek.
Az igaz, hogy nem találjuk az időt, jelenleg, arra alkalmasnak, hogy systematicum operatumok bonczolásába bocsátkozzunk, nehogy a kegyedféle kákán is csomót keresőknek alkalma legyen reánk hurrogni, mint az elemi közoktatási törvény tárgyalásaért tevék, más részről s leginkább pedig mert most a haza függetlensége s a nemzetiség, szóval a haza léte vagy nem léte fölött vívatván a tusa, a nemzetgyülés tanácskozásai alá csak az általa kinevezett kormány intézkedései, jóváhagyása vagy elvetése, s a hol a körülmények és szükség igényli, a felségi jogok gyakorolhatása esik leginkább.
Igaz továbbá még az is, hogy önnek kivánata szerint nem léptünk a forradalmi térre; az az nem nyilatkoztattuk ki Austriátóli tökéletes függetlenségünket; nem nyilvánítottuk a magyar királyi trónt üresnek; nem exorcisáltuk az austriai házat; nem kiáltottuk ki a respublicát... sőt mi több, még csak azt sem tettük, hogy factiókat alakítsunk az iránt, hogy valljon Belár Gáza legyen-e az első praesidens vagy más? Ámde, kedves úr, épen ezen eszélyes eljárás és óvatosság, s a Bécsben játszott irtózatos tragoedia lefolyásának bevárása, az, mi a nemzetgyülésnek nagyon is jó tapintatát tanúsítja, s ezt, önt kivéve, mindenki át is látja. S ha már ön ezt nevezi táblabirái eljárásnak, akkor magunk is örömest fogadjuk el a táblabírói czímet, jól lehet különben rokonszenvünket nem bírja.
De czikkünk már is hosszúra terjedvén, minthogy a nélkül is híjába mosnók a szerecsent, még csak a pesti lakossághoz, czikke végén foglalt azon fölhívásra – hogy ellenünk, alamuszi fraterek ellen clubbokat alakítson – van némi mondani valónk.
Ön, szerencsétlen ember, nem vevé észre, hogy midőn ezt tevé, a leggaládabb lázítás szennyével mocskolá be magát.
Azonban szerencséjére a helyett, hogy csak bármi sikert elérni reménye lehetne, szánalom s nevetség tárgyává lőn általa.
Ugyanis azok, kikhez a fölhívást intézte, igen tudják azon veszély óriási nagyságát, melly a haza láthatára fölébe tornyosúl, s ennek következtében, részint a táborban szolgálják a hazát, részint oda készűlnek.
S valóban ön is sokkal jobban teendette, ha a helyett, hogy otthon kotlik, – s mind e mellett még bennünket merészel ok nélkül megtámadni – egyenesen a táborba menne, hol az ollyan tűzről pattant szájas egyénekre a legjelesb iskola áll nyitva, s azon kivűl bő alkalma leend bebizonyítni, hogy nem haszontalan szájhős, ki a rokka s rokolya mögől kivánja az eget s földet megmozgatni, hanem valódi tettre kész hazafi, ki szavainak súlyt hősies tettei által ád. – Értjük? Úgy legyen. – Addig azonban hátrább az agarakkal. – V. A. népképviselő.
