Nagybánya, nov. 3.
Nagybánya, nov. 3.
F. hó 2-án városunktól egy óra távolságra fekvő Katalinfalunál összesereglett 1800–2000 oláh csorda minket bányaiakat nem kevés réműlésbe hozott, annál is inkább, minthogy épen az azelőtti nap, gyalog önkényteseink zászló szentelése alkalmával, Katona M. őrnagy, s derék Maróti önkénytes lovas százados közt, tán sértett hiuságból eredhető, nem a legillendőbb szóváltás, furcsa gondolatokra szolgáltatott alkalmat, azonban hála vitéz huszárjainknak, s kettős hála neked, te köztiszteletben részes százados! ki alig 30 embereddel e gaz gyülevészt megtámadni merészelted, s ki 10 percz alatt hallatlan bátorság, s gyorsasággal őket szétverve, nekünk a nyugalmat teljes mértékben visszaadád! szemtanú beszélte, hogy az oláhok részéről, a számtalan sebesülteken kivül 40–50 ember esett áldozatúl, mig a mi részünkről 1 huszár s 2 ló megsebesítésén kivül, misem történt, s ez indokból ha az egyik rabló fészek Szakállos felgyujtása alkalmával kihágás, hogy azt mondjam rablás nem történik, bizonynyal nov. 2-ka nem utósó helyet érdemelne évkönyveinkben.*
Huszárok! nehogy e vádat magatokra vegyétek; titeket az nem sujt.
Holnap, az itten s a környékben összpontosított erő Naszód felé induland, Urbán sógort meglátogatni, ki ha kétszeri megveretése után is még netalán honn maradt volna, seregeinktől furcsán fog megtiszteltetni. Közelebbről többet. – K. F.
