Sopron, nov. 9-kén.

Teljes szövegű keresés

Sopron, nov. 9-kén.
Sopron közszelleme felett eddig igen feltétlenűl töretett a pálcza; a legjobb buza között is megterem a konkoly; elég sajnos ugyan, hanem ez áll hazánk minden nagyobb városáról. Az alsóbb rendű városi lakosság átalában buzgón ragaszkodik az igaz ügyhöz; a durvaságáról országszerte elhiresztelt soproni Hauer legjobb étkeivel, borával s legjobb ágyában látja el honvédét vagy huszárját, s verseng, hogy minél többet kapjon házához. A vagyonosb kalmárosztály városunkban phariseus volt és marad örökké. A közép rend, mint mindenütt az országban, a legnagyobb buzgalommal s lelkesedéssel jár el a haza közügye körűl; a Bécsből ide menekűlt főrendűek s olcsóság tekintetéből ide telepűlt német nyugalmazott katonatisztek kevés kivétellel – az absolutisticus elvekhez ragaszkodnak. A bécsi események után különösen ez utóbbiaknak minden szavából kirítt sárgafekete lelkük, úgy annyira, hogy a népesség csüggesztésére ördögi kárörömmel álhireket terjeszteni nem féltek; minek folytán hazafiúi buzgalmú kormánybiztosunk Niczky Sándor úr egy olly rendeletet bocsátott közre, mellynélfogva mindenki az általa terjesztett hirért szigorúan felelőssé tétetik. Melly rendelet czélszerűsége be is bizonyúlt, mert sárgafeketéink rögtön elhallgattak.
A kiviteli tilalom fentartására nagyobb haderőre levén szükség, Niczky kormánybiztos úr intézkedése folytán, Pozsonyból a nem rég ezer veszély közt honunkba érkezett 300 nádor és Coburg huszárok – miután a parndorfi erdőben hat uhlánust örökéletre szenderíttettek volna, magokkal hozott öt uhlánus lovakkal szerencsésen megérkeztek körünkbe, s a mint az illy hazájokért élő haló hősöket illett, Sopron lakosságától a legnagyobb lelkesedéssel fogadtattak. – Tapasztaltatván, hogy hazájok védelmében ruhájok szakadt, különösen fehérnemű és csizma dolgában valódi szükséget szenvednek, sok pedig a jelen hideg időkben legszükségesebb köpönyeget is nélkülözi, az olvasó egyletben s a kávéházakban azonnal pénz-, fejérnemű- stb. adakozásra ívek nyittattak; mellyeknek folytán más nap reggel 327 ft s 22 xr ppben, 36 pár fejérruha, nyakkendő, nemzeti sipkák, pisztolyok stb. adattak által derék őrnagyuknak.
Miután a határszélen elhelyezett két század megyei nemzetőrség állomását czudarúl elhagyta, jelenleg vitéz huszáraink a határőrvonali szolgálatot a Domborúnál Perczel vezérlete alatt magát vitézűl kitüntetett sopron-városi önkénytes századdal látják el.
Kormányrendeletnél fogva nemzetőreinktől az újonan alakúlt fegyvertelen honvéd-osztályok részére elszedetett a fegyver. Mi, kik a lövői csatában a majornál részt vettünk, meg kell ismerni, fegyverünk becsületét fentartottuk, mindazáltal erélyes kormányunk rendeletének czélszerűségét átallátva, mindenki sietett nem csak az állománytól átalvett, hanem tulajdon költségén készült fegyverét, töltény s töltéseit is a haza javára fordítani, annyira, hogy egy zászlóaljra való fegyver bizonyosan kerűlt csupán városunkból, szükség esetén városunk védelmére a szolgálatra visszatartott fegyvereken kivűl fenmaradtak vadász-puskáink.
Városunkban mindenki a táborból eredett azon örvendetes hirről értekezik: hogy az olasz hajósereg Fiumet a magyarok részére visszafoglalta s Triestet bloquirozta; Károly Albert 100,000 sardiniai s 80,000 franczia alpesi sereggel betört légyen Lombardiába; miután a magyarok s a jobb érzésű német seregek elszakadtak Redeczkytől, Milanó s az egész Lombardia felkelt. Radeczky 40,000 embert kér Windischgrätztől, ha a fölből kaparja is, különben veszve van minden – Hogyha ezen hír valósúl, akkor hiába lövöldöztette össze Bécset Windischgrätz, akkor hiába gyilkoltatott, raboltatott s égettetett ő herczegsége, mert a sujtó igazság vas karával előbb elérendi, semmint gondolá. – Annyi tökéletesen való, hogy Niczky kormányb. úr hivatalosan tudósította Csányi tábori kormányb. urat, hogy Bécsből seregek küldettek Olaszország felé a gloggnitzi vaspályán; ennélfogva pedig a fennebbi hirek igen valószínüknek látszanak! – Sz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem