Selmecz.
Selmecz.
Hogy minden evangelica vallást követő tót ajkú pap nem úgy érez, mint, fájdalom, néhány Turócz s Liptómegyei lelkészek, kik vak s veszélyteljes ábrándjaiktól elragadtatva, a helyett, hogy a rájok bizott népet haza iránti szeretetre s azon veszélyeknek, mellyek e közanyát fenyegetik, elhárítására buzdították volna, azt az elleni fegyverfogásra s hazaárulókkali egyesűlésre bujtogatták, hogy, mondom, nem minden tótajkú evangelicus pap érez igy, bizonyítja Szeberényi János úr, selmeczi egyház evangelica vallású tót ajkú lelkipásztora s bányakerületi püspök, ki már több egyházi beszédeiben, Magyarhon iránti tiszta szeretetének példáját adá; a népet ugyanazon szeretetre buzdítá, s számos pásztori s körlevelekben az összes papságot szent kötelességére inté. Nevezetesen sz. háromság utáni huszonegyedik vasárnapon újonan tanúsítá haza iránti szeretetét s megmutatta egyszersmind azt is, hogy az is lehet tökéletes hazafi, kinek a magyar nyelv birtokában nincs. Miután t.i.seg. lelk. K.J. a szokott beszédet befejezte volna, ő lépett a szószékre, s fájdalommal telt szívvel tudatta a néppel Bécs megbuktát s a setétség kezeibe való esését, megmutatván egyszersmind azon veszélyeket, mellyek ezen szomorú eset következtében, szeretett hazánkat, azon szabadságot, mellyet a mult országgyülés kivívott, s mellyet maga Ferdinánd szentesített, fenyegetik; megmondván, mikép Windischgrätz, Jellachich és Auersperg több helyeken egyszerre szándékoznak hazánkra ütni, hogy minket minden szabadságainktól, függetlenségünktől megfoszszanak, s szabad hazánkat ismét Bécstől függővé tegyék, hova már 300 éven által minden ezüstünk s aranyunk szállíttatott, a nélkül, hogy mi annak csak legkisebb hasznát is láttuk s éreztük volna. Ennek következtében buzdítá a népet, hogy kinek csak ép kezei s lábai vannak, készen legyen első felhivásra a közellenség ellen indúlni, s a szeretett honért, e közanyánkért, szabadságunkért s függetlenségünkért, nemcsak javait, hanem, ha a szükség úgy hozza magával, életét is föláldozni.
Szivet megható jelenet volt az, midőn többek között ezen szavakat mondá, a minden hallgatói szivében tiszteletet s szeretetet gerjesztő férfiu: tán azt fogjátok mondani, szeretett rokonim, mikép nekem könnyű beszélni s lelkesíteni másokat, ha magam, mentve minden veszedelemtől, hanmaradok? De igen csalatkoztok; mert, ha abban megegyeztek, hogy hölgyeitek, gyermekeitek honn gyámolatlanúl, lelkiatya nélkűl maradjanak, csak szóljatok, én, ki már 70 évhez közeledem, kinek kezei nem a nehéz fegyverhez, csak írótollhoz szokvák, menni fogok veletek, s ha nem máskép, legalább szivemmel s érzésimmel fogok veletek harczolni, s titeket ott is beszédeim által a haza iránti szeretetre buzdítani. – E beszéd alatt az egész egyház könyezett, és ha azon pillanatban elhangzott volna a harczba hivó szó, fiataltól őszig mind fegyvert ragadott volna, bár egész világot fenyegető ellenséggel megvívni. Erősen meg vagyok győződve, hogy ez isteni szavak a hallgatókban, nem szalmatüzet, de tiszta szeretetet gerjesztettek a haza iránt; mellynek megmentésére, ha szükséges leend, mindenkor lelkesedéssel sietni fognak. Ennyit tehet egy lelkes beszéd, kivált egy lelkipásztor beszéde. – Adja isten, hogy minden pap szivében illy tiszta honszeretet lángoljon; – hogy minden pap a maga egyházát ekképen világosítsa föl a dolgok állásáról, s hasonló lelkesedést öntsön hallgatói szivébe, s bizonyosak lehetünk, hogy habár a pokolból törjön is ránk az ellenség, annak győzedelmesen ellen fogunk állani. – Ambrózy János.
