Liptóból.

Teljes szövegű keresés

Liptóból.
November 6-dikán tartott megyei bizottmányi ülésünkben, lelkes főispánunk által, a megye állapotjárót megnyugtatólag szóló jelentésének felolvasása után, igen érdemes főjegyzőnk, Szentiványi Adolf, lelkes szavakban történt felhívása következtében, a tisztikar nemcsak az ellenség elleni kimenetelre, habár magára hagyatnék is, késznek nyilatkozott, hanem hogy a síkra való kiállása annál jobb eredményű lehessen, minden tisztviselő becstelenség terhe alatt, hetenként egyszer történendő fegyver-gyakorlatok tételére Szent-Miklóson megjelenni köteleztetik; felszólítás tett egyszersrnind az inditványozó arra, miszerint minden egyes tag, hazafiui kötelességéről megemlékezve, mindenkép oda igyekezzék munkálni, hogy a tisztikar ezen példája minél több utánzókra találván, a megye részéről számos önkénytesek csatlakozzanak hozzájok. – Szemmel látható azon változás, melly Liptó megyében illy hazafiui törekvések következtében történt.
E napokban Szent-Miklóson keresztűlmentek a sárosi és szepesi nemzetőrök, Beszterczebányára mintegy 400-an s onnét rendeltetésök helyére, Simonics rablófőnök betörései ellen őrködni. Mindnyájan lelkesűlt derék s művelt honfiak, kik között a szepesi főispán s első alispán mint közvitézek az egész csapatot lelkesítették. – Itt létök mi reánk is jó hatással volt, mert nemzetőreink is kivánkoznak mielőbb a haza védelmére szállani, s folyó hó 8-kán az árvai határszélek megőrzésére megyénkből 200 nemzetőr indíttatott ki, kikhez több tisztviselő, és számosabb szent-miklósi izraelita is csatlakozott, kiket csupán a haza iránti lelkesedés hívott ezen zászló alá.
Egyébiránt megyénkben mindenfelé legjobb egyetértés, csend és béke uralkodik, minden rang és valláskülönbség nélkül, kivévén, hogy az előitéletek s martius előtti fogalmak még néhol láthatók. – Benedekfalvay Vendel.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem