INTÉZKEDJÜNK HAMAR ÉS JÓL.
INTÉZKEDJÜNK HAMAR ÉS JÓL.
A tapasztalás eléggé bebizonyította, hogy nemzetek és országok nem csupán eszmék által tartatnak fenn, hanem, hogy arra kiváltkép intézkedési ügyesség s ildomos gazdálkodás kivántatik meg. Az eszméket valósítani kell, azaz, nekik a viszonyok- és körülmények-adta elemeket testűl kell idomítani, különben bolygó tüzek gyanánt időre eltűnnek, a nélkűl, hogy az elhagyott testbe mindig vissza lehetne idézni. Mert nem egy példa van rá, hogy nemzetek állami életöket elvesztették.
Azért mi koránsem úgy képzeljük a dolgokat, mint lenni ohajtjuk, mivel jól tudjuk, mennyire szoktak az ügyek másként fordulni, mint szeretnénk; hanem inkább a valóságot mutatni, mint beszédünkkel tetszeni akarunk.
S ezt annál szivesebben teszszük, minél kényszerítőbb a szükség, melly politicánknak irányt szab, úgy hogy választás sem engedtetik többé; s minél inkább vagyunk meggyőződve, hogy mindnyájunk czélját, országunk megmentését és biztosítását, kétségen kivűl elérendjük, ha részünkről mindent megteszünk, a mi nemcsak hazafiúi szeretet, melly erény (tehát lehet, nem mindenikben találtatik), hanem kénytelenség is parancsol, melly a nem akarónak tétovázást nem enged. Csakhogy mindent úgy is megtegyünk, miszerint hiány ne legyen benne. De ez oldalról vajmi nagyon lehet ügyünket félteni.
Országunk ltele tagadtatik: megmutatni, hogy van Magyarország, elmulaszthatlan kötelesség, s olly egyetemes kötelesség, hogy nehezen találtatik ép eszű ember a pártütőkön kívűl, ki tiszta szívből nem akarna ezen kötelességnek hódolni. Szerencse ránk nézve, hogy országunk lételét Olmützben tagadják. Kit Jellacsicsnak teljhatalmú biztossá kineveztetése Magyarország ügyéhez a szeretet és lelkesűlt buzgóság kötelékein el nem lánczolt, azt ha van szive, bizonyosan az Olmützben dec. 2-án kelt hirdetések lánczolják hozzá.
Jellacsicsnak legalább azt mondták; üsd agyon és temesd el Magyarországot! Nem üthette még agyon, s el nem temette még, jóllehet imitt amott a sirásáshoz már hozzá is fogott: ime most Olmützben azt mondták, s legünnepélyesebben kihirdették, mire a kremsieri magas birodalmi gyülés’ az elnök által felszólittatva hármas éljent kiáltott, mintegy a nemzetek egyezését nyilatkoztatván hogy nincs Magyarország, nem kell ott temetni, csak a bűzös dögöt, melly az ifjodott birodalom ujjá építésének utjában hever, hányják el, hogy szemet ne sértsen s orrot ne boszantson. Arra pedig, ugymond az uj császár, minden intézkedések meg vannak már téve.
Ezt hallva, ezt olvasva bizonyosan minden ember a pártütőkön kivűl az eltagolt 1000 éves ország ügyében áll. S a ki nem állana hozzá, annak nincs szive, az már is ollyan döggé lett, minőnek Olmützben Magyarországot hirdetik.
Mutassuk meg, hogy Magyarország nemcsak él, hanem jövőben is akar erősebben, teljesebben élni.
De annak ollyan megmutatásához, hogy a legtávolabb kétkedő is meggyőződjék róla s a vak akaratlanúl érezze, nem elég különféle hangokat kiáltani, mellyeket a nagyot halló külföld tán örvendve, tán nem ohajtva vesz fel, a munkára készülő belföld pedig magyarázgatni kezdene, s ez által munkájában az összehatást és legteljesebb egyetértést könyen el is vesztené: hanem kell, hogy védelmező munkáinkat a legügyesebben megtegyük, az idővel, költséggel, emberekkel a legvigyázóbban bánjunk, mindenik inkább maga tenni, mint másoktól várni akarván, hogy ők tegyék; kell, hogy országunk vagy ujból építendő vagy meg volt intézeteit a legbiztosabb alapra, a tapasztalás földjére, fektessük, s koránse akarjuk mindjárt a leges-legjobbat, midőn még a középszerű jónak felállításában sem vagyunk teljesen ügyesek.
Az igaz keresztény tan ezt követeli: szeresd az embert, mert ember, mivel ha meggyőződésében vagy külső hitében keresnéd okát szeretetednek, úgy embergyűlölő lennél.
Az igaz hazafiság ezt követeli most mindnyájunktól: hogy fogjunk fegyvert a haza megmentésére, a nélkűl, hogy teendő munkánkat az ország belső rendezése után akarjuk meghatározni; különben országunk ügyét eláruljuk.
Pedig még ez sem elég.
Nekünk, hogy országunkat jelenben megmentsük s jövőre biztosítsuk, szinte természetünkből kell kivetkeznünk. Nemcsak hogy felhagyjunk a nagy beszédekkel, mellyek nem egyéb, mint tapasztalatlannak kérkedései, s mellyeket Európa némi gúnymosolylyal fogad, s tapasztalatlanságunk rovására nem sokáig el sem fogadand többé: hanem azon elbizottságból is kilépjünk, melly bennünket országunk embereitől is távol tart, s csalódásunkat örökíti.
Ha nem kérkedünk vele, ha elbizottak nem voltunk volna, Erdély bizony el nem esik, s a Katona Miklósféle gyalázatos hadmenet nem történik. Pedig jól jegyezzük meg: az országok és nemzetek sarában az ételre nem elég ok az ügynek szentsége, hanem kell még hozzá ügyesség, melly minél testvériebb a tapasztalással, annál idegenebb a kérkedéstől és elbizottságtól.
Szinte természetünkből kell kivetkeznünk.
Nemcsak készséggel vállaljunk részt a haza megmentésének munkájából, hanem azután lehető erélylyel és önfeláldozással végezzük is. Nem elég napestig teremtettézni, káromkodni, hanem tenni, utána lenni, tanúlni és tanítani kell. S mind azt gyorsan, lehető gyorsan. Mindennap, minden óra sőt percz, mellyet nem kellően használva vesztegetünk, hazánkból egyegy darabot elszakít s azt ellenségeinknek zsákmányúl adja.
A Bánátban s általában az alvidéken ugy foly a háború, mint ha condottierék vinnék, hogy lehető sokáig tartson. Régtől fogva achillesi sarkunknak nézzük országunk ezen részét, s majd majd rettegünk a nyilat is látni, mellytől az egész haza meghalhat. Soha kedvezőbb őszi időjárás nem volt mint ez idén s a Bánátnak ellenségtőli kitisztítására nem használtuk. Már is imádkozni kell: O, mihi praeteritos referat si Jupiter menses! Mig lehet, hozzuk helyre az elmulasztást. Arad, Temesvár tovább nem lehet az ellenség kezében, Pétervárad iránt nem irott de tettleges bizonyosságban kell lennünk; a katonát mérgező Kuh orvosnak nem szabad volna e pillanatban már élnie, ha igaz, mit Verbászról írtak felőle; továbbá Péterváradról Karlovczát össze kell lőni; s ha mindezeket teszszük, Erdélyt is félig visszanyertük. Egyesíteni a seregeket, a vezért jól kiszemelni, a szerencsétlen vagy ügyetlen vezér, bár mennyit beszél is hazafiságáról, annyit árt most, mint az áruló, mert rövidebb hidat készíttetni mint kell, vagy épen elfelejteni a hidat, egyre megy ki. Szoros kemény fegyelmet felállítani, minthogy eléggé tapasztaljuk, hogy kicsapongó nem vitéz, s a hazát nem menti meg, ki magát is elveszti; azután pedig gyorsan tenni szükséges, ha embereket, időt, költséget kimélni és a hazát megmenteni akarjuk.* P.
Miket czikkíró itt végsoraiban ajánl, a kormány legújabb intézkedései megtették; de a jó siker nem mindig függ a jó akarattól és buzgalomtól. A szerk.
