Rákos-Keresztúrról.
Rákos-Keresztúrról.
– Rákos-Keresztúrról az ottani evang. lelkésztől hoszszú panaszt kaptunk a r. csabai lelkészre, melly, ha a dolog úgy áll, mint előadatik, s miről épen nincs okunk kételkedni, nemcsak szeretetlenségnek és türelmetlenségnek jele, de talán a reactiónak is egy kis symptomája. A rákos-keresztúri lelkész és pestmegyei alesperes Melczer János úr a történetet következőleg adja elő: Régi idők óta többször történt, hogyha a helységben valami tekintélyesb egyén meghalt, az evangelicusok és r. catholicusok iszonyosan harangoztattak egymásnak, a nélkűl, hogy ezért valami fizettetett volna, hanem kölcsönös szeretetből és tiszteletből. Melczer úr legalább, midőn a r. cath. vallású helységbiró, kántor, kántorné stb. tiszteletére harangoztatott, egy fillért sem fogadott el. Nem régen Melczer úr elfelejthetetlen fia, Titus, ki mint önkénytes tüzér a schwechati csatában harczolván, s ennek következtében megbetegedvén, 18 éves korában meghalt, halotti tiszteletére a r. cath. toronyban is harangoztak. Még alig törölte le könyeit a fiát gyászoló atya, midőn már Bruckner András, ákos-csabai plebánus, a magát a hazáért önkényt – mert még csak 18 éves volt – föláldozott fiú atyját contributio alá vetvén, a harangozási díjnak kétszeres árral jegyzett contóját elküldé, s annak kifizetését több ízben sürgette. Ez, ha nem vallásbeli türelmetlenség, legalább reactiói színű tett, mert tiszteletlenség van benne a honvédek, a honvédi institutió, tehát a honvédelem iránt. És ez nem valamelly távol saharai pusztaságon, hanem Magyarország szent Olympusán, a hazafiságot lehelő s arra ébresztő Rákos mezején Pestnek közelében történt.
