EGYIPTUS.

Teljes szövegű keresés

EGYIPTUS.
Mehemed-Ali jövendőjére nézve a’ Courrier Francais következő czikkelyt közöl: „Mounier báró nem csupán emberbaráti czélból utazott – mint némellyek mondák – Angolhonba. Igen elégületlenül jő vissza azzal, mit ottan látott és hallott. Az angol politica érzéketlen önzése egész meztelenségében lelepleződött előtte. Mounier ur mint bizonyost értette, hogy az egyiptusi passával szintolly keményen fognak bánni, mintha nem föltétlenül hódolt volna meg. Angolhon még csak a’ hatalom árnyékát akarja neki meghagyni. A’M. Chronicle már is kinyilatkoztatta, hogy a’ porta, a’ négy hatalmasság sugalása szerint cselekedve, a’ föld egyedáruságot eltörlendi, mellyből a’ passa jelenleg minden segédforrásit nuzza; de ugy látszik, még tovább akarhak menni, ’s Angolhon befolyása alatt a’ passát lefegyverzeni. Mehemed-Ali még csak annyi katonát fog tarthatni, a’ mennyit a’ porta meghatároz, ’s e’ kis hadsereg főnökeit is az nevezendi ki. Nem lesz szabad a’ passának hájóhadat tartani; sőt a’ török hajóhad kiadása után saját sorhajóit is ki kellend adni. Csak a fregattok fognak nála hagyatni, mellyek azonban a’ porta által kinevezett kapitányokat nyerendenek. E’ hireket hozá, ha jól vagyunk értesítve, Mounier ur Londonból.” – E’ hirek nem ujak – mond az augsburgi Allgemeine Zeltung – már ezelőtt mintegy hat héttel felszámlálták londoni leveleink ezeket és hasonló megszoritásokat, Mehemed-Ali a’ Londonban Őszutó 14-kén tartott conferentia végzései szerint alávettetendő.”
Körlevél, mellyet Mehemed-Ali Felső- és Alsó-Egyiptusban, Szudán- Nigritiában közhirré tétete: „Minden uj és változó e’ világban. Igy gyakran a’ vad háborút e’ földön a’ béke örömei követik. Ha valaki a’ dolgok rendében e’ világ változásait egészben és egyenkint kikeresni ’s felmutatni akarja, látni fogja, hogy minden az által intéztetik, a’ ki Mindenható, ’s hogy a’ teremtmények mind azzal, a’ mit gondolnak és cselekszenek teni akarat elrendelt. Isten, a’ legfőbb lény, igazgat mindent, a’ rejtettet szintugy mint a’ láthatót. Semmi sem történik a’ dolgok természetének rendszerében, e’ világban, mit nem az Isten legfőbb akaratja idézett volna elő. Semmi sem esik a’ lépkör mérlegserpenyüjébe, mi nem az ő magas akaratjától parancsoltatott volna a’ világegyetem nyugalmára, valamint most történt, hogy Napier commodore ur, az angol tengerészet parancsnoka, a’ középtengerre érkezett, ’s ő k. fenségének jelentette, hogy Egyiptus kormányának örökös birtoka ő fensége fiai- ’s utódinak – Europa nagy hatalmasságinak akaratjával egybehangzólag – odaengedtetett légyen, ’s békességet kötni kivánt. Jónak találtatott, a’ muzelmanok vérét kimélni, ’s az alattvalók szíveit és az egész világét a’ békességgel megörvendeztetni, hogy mindenki a’ maga mestersége vagy foglalatossága, a’ kereskedés vagy földmüvelés után látna. Azért a’ mi fővezérünkhöz, a’ szeraszkierhez, azon parancs ment, hogy Syriát hagyja ezért a’ jelen levél minden tisztviselőhöz és alattvalóhoz intéztetik.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem