TÖREDÉKES ÉSZREVÉTELEK a’ magyar tudós társaságról.
TÖREDÉKES ÉSZREVÉTELEK a’ magyar tudós társaságról.
Második czikkely.*
Az elsőt l. a’ Pesti Hirlap 5-dik számában. Ott a’ 38-dik lap harmadik szeletének alulról számitva 17-dik sorába egy értelem-képtelenitő sajtóhiba csúszott, mellynek kijavitására a’ szives olvasó kéretik. T. i. typographia-ellenőrség helyett topographiai ellenőrség teendő. T.
Ha az okokat, mik az academia hathatósb előmenetét gátolják, tovább nyomozzuk, mindenek előtt annak szegénységére bukkanunk. Szokásunk az nekünk magyaroknak, hogy szavakban termékenyek, tettben szűkek, hirtelen fellobbanók, de szintolly hamar elhűlők vagyunk. József császár ideje óta sohajtoztunk egy m. academia után, több országgyülésen sürgettük azt, nemzetiségünk horgonyát csak ebben kerestük (nem helyesen), mig negyven évi ohajtás, beszélés, irás és kérés után néhány lelkesek kimondák a’ „legyen” szót,és lettacademia. Lett: de ez csak kezdet akart lenni; ama’ nagy hazafiak, kik ez áldozatokat tették, azt remélék, hogy csak legyen egyszer valami, csak induljon meg az intézet: akkor a’ nemzet, melly negyven éven tul sohajtozott utána, meg is fogja alapitani: de im! e’ férfiak, kik különben olly jó számolók, ez egyszer nem jól számoltak, mert magyar tűzre számoltak. Ma állt a’ gyermekintézet, holnap már legkisebb gondja egy mostoha anyának. Áldozott ez anya azóta is, de ollyanra, kinek ajtai zárvák; áldozott egy másra, mellyet nemzetivé fogadott áldozatával, de csak, hogy gyámoltalansága a’ pompás czím alól még fájdalmasabban kitünjék. Ott van t. i. a’ museum, mellycsak egy embernek létezik: a’ ki őrzi; ott szinház, mellynek igy is mindennapi kenyérért a’ közönséghez kell folyamodni. A’ negyven évig sohajtott ’s tiz év alatt munkálkodása és hatása olly szép eredményeit mutató academia pörsölyébe pedig a’ jószivűek – néha két forintonkint – hordják kegyes adakozásaikat: mig másfelől a’ követelésekben sem mérték, sem határ.
Vettük a’ hirlapok mellett az igazgatóság jelentését a’ pénztár állapotjáról. A’ tőke 1839. végével kerek számmal 350,000 ft. De számithat e az academia ez aránylag csedély tőke kamataira bizton? Nem; az emlitett utolsóigazgatósági jelentés 10,796 ft. kamattartozékot mutat ki. Valóban mi nem volnánk magyarok, ha ez másképen volna. Nincs tehát pénz, nincs mód, nincs eszköz. A’ rendes tagokat a’ társaság nem teheti függetlenekké, nem nyujthat nekik eszközöket, készületeket, mik nélkül a’ hajós evező nélkül ’stb. ’stb. Az intézet felállíttatott az 1830-iki országgyülésen egy ideigleni kulcs szerint; fizetések szabattak minden osztályban egy helybeli és egy vidéki rendes tagnak: amazoknak öt, ezeknek három száz forinttal. Valóban az öt és háromszáz ft. tisztességes pótlékdij; de csak pótlékdij azoknak, kiknek hivatalaik vagy egyéb forrásaik voltak, mellyek után addig is tisztességesen élhettek, és koronkint a’ literaturának is szánhattak egyegy „üres óra”. Gyümölcsözött e egyébiránt ezen academiai pótlékdij azon szerencséseknél, kiknél az csak pótlék vala, több üres órát szenteltek e az ügynek, többet tettek e a’ literaturáért? nem akarom vizsgálni; de ki a’ legrégibb névkönyvekben e’ neveket fölkeresi ha bir ismeretével a’ literaturának, maga fog a’ kérdésre magának megfelelhetni. De voltak kevesbbé szerencsések is, kik jövendőjökről nem gondolkodván, engedtek a’ szent tüznek, dolgoztak, ’s midőn az academia felállittatott, iparkodásokfejében elválasztattak, egykettő fizetéssel, legvonzóbb kor iránti bizodalmokban, részint évdij és pedig elégséges évdij reményében, lemondottak minden egyéb jövedelem keresésétől, ’s ha kérdéd: mik ők? felelék: irók. E’ szóban feküdt ezekre nézve az átok. Érette elhagyák a’ révpartot, melly biztos jövendőt igért fáradságukét; ’s olly állásba ragadtaták magokat bizodalmok által, mellynek jelenjenélkülözések áldozata lett, jövendője pedig nincsen. Egy év folyt a’ másik után, az academia nem létezett többé a’ nemzet emlékezetében; a’ reményt reménytelenség, a’ bátor bizodalmat csüggedés váltotta fel. Azt kivánod: meglepő munkákkal álljanak elő? De oda studiumok kellenek, a’ studiumok kellenek, a’ nincsenek; idő, mellyet keresetre kelle forditani, kedv, mellyet a’ gond kezdett öldökölni. A’ közönség, mellyben nem volt és nincsen elég részvét, hogy könyvvétel által sikeresen pártolja az uj irói rendet, annál nagyobb érdeket mutat, midőn követelni kell: az academia két évig állott, ’s én nem egyszer halottam kérdeztetni: kész e már a’ magyar szótár? Az academia jövendője a’ közvélemény itéletétől lett függővé: azért a’ nagy és sok követelésnek legalább némileg meg kelle felelni; innen az erők rendszere eldarabolása, öszpontositás helyett; a’ rendes tagok szaporitása, fizetés nélkül! Vége azon intézetnek, mellynek elébe szellemi czélok tüzettek, ’s mellynek mindennapi kenyéréért a’ közvéleményt kell hajbásznia! Az academia, ez által tolva és szoritva, többet tett eddig, mint minden m?s academia felállása első tizede alatt. Kedvezőbb körülményekben neki jobb vala nem tenni, ’s elébb módot nyujtani tagjainak önképzésökre, hogy egykor tehessenek;de igy a’ csekély alapitás mellett csekély életerővel biró intézet kénytelennek érezte magát, erőit, mielőtt kifejlődhettek ’s megerősödhettek volna, palliativ megnyugtatására a’ közönségnek ’s nemzeti alapitvány ’s erre épülhető jövendő kivivására elfecsérelni. Azalatt az évek mulnak, a’ pártolás maradoz, ’s a’ reménységek áldozatainak hajaiba ősz szálak keverednek.
Igenis, az academiának nincs elég pénzereje, hogy azon kevés tagjait, kiket fizet, ugy fizethesse, hogy nekik ne kelljen pénzért irni; irni olly hamar és ollyféle dolgokat, mik ha ma megirattak, holnap megfizettetnek, ’s holnapután feledve vannak. Ne emlitséték a’ franczia academicusokat a’ magok hat száz forintjával: ott e’ dij mellékes, ott a’ közönség ad fizetést; ’s ne mondjátok, miképen ott van is miért fizetni; mert leszen az itt is, csak legyen, a’ ki fizet. A’ rét soha sem termi meg zöld palástját, ha az ég felhői nem öntözik: és ugyan visszás volna kivánni, hogy az ég felhői csak akkor jutalmazzák a’ rétet éltető nedvökkel, mikor már meghozta illatos füveit. – Igenis, az academiának nincs elég ereje, hogy minden rendes tagjait fizethesse, hogy egyformán fizethesse, hogy elégségesen fizethesse! És áll az intézet, mellyet a’ nemzet – egyesek áldozatain – emel; és monda: légy, de ugy hogy léted egy használon csüggjön untalan; tengődjél, de ne élj soha! Azonban hagyjuk a’ szomorú, a’ szennyes themát! mellytől a’ kebel feljajdul, az arczok pirulnak.
Mit mondjak a’ tudományos eszközök hijáról? Mindenek előtt nincs könyvtár! Ki kell mondanunk, kürtölnünk kell, e’ szónak kell reggeli és esi köszöntésünknek lennie, mellyel a’ nemzetet költjük és fektetjük: Nincs könyvtár! Pedig hogyan és miből tanuljunk, ha nincs könyv? Mint tudja a’ magyar iró, milly világ van másfelé a’ tudományok különféle ágaiban, ha az uj kor abban tett roppant elfoglalásainak hire is alig jut el hozzá? vagy a’ mennyiben egy és más folyóratból sejtéseket kap: tudomány e ez? nem inkább csak utmutatás, mit kellene olvasni, ha t.i. hozzá férne, hogy olvashassa. De ő a’ minden szakmákban feltünő fő munkákat nem látja soha, ’s ismereteinek azon szük és nagyrészt avult sommácskája, mellyet hihetetlenül elmaradt tanodáinkból hozott magával, ritkán veszen más, mint töredékes esetékes és egyoldalu gyarapodást; e’ vagy ama’ tudomány 111nagyban, egészben való haladásról, rendszeres ismerete nem lehet! De ti azt kérdezitek: nincs e az academia birtokában egy a’ Telekiek által felajánlott nagy becsű könyvtár? Nincsen, mert pénzhiány és körülmények tiltották mindeddig felállittatását; pénzhiány tiltja korszerű gyarapitását, ’s mit eddig egyes szükségek elkerülhetlenné tevén, a’ Telekiek nagylelküsége szerezgette, ’s mit egyesek buzgósága áldozgatott, kezdetek, pótlékok egy könytárhoz, nem könyvtár. – Emlékeztettek bennünket az egyetem tárára közel száz ezer kötettel. Hagyjuk E’ themát máskorra; most elég legyen azt válaszolni: ott minden van, csak az nincs, a’ mi Péter- vagy Pálnak épen kellene. – Oda mutattok végre nemzeti büszkéseggel a’ Széchenyi országos tárra, mellre cak az imint is néhány százezret áldozott a’ nemzet, ’s melly legalább a’ nemzeti tudomány, a’ nemzet történetei ’s a’ nemzet nyelve embereinek nyujthatna segédkezeket. De az – incredibile dictu! – évek óta el van ’s tán évekig el lesz még ládákba zárva: mintha illy kincset szabad volna kamattalanul elásni csak rövid időre is. De el volt az ásva, és megközelithetlen hatalmak őrizték kapuit, mióta létezik: azért nem gyümölcsözött még a’ milliónyi kincs egy batkát is, hacsak az őrző szellem álmait nem veszitek be kamatul. Bizony, bizony mondom nektek, vannak dolgok e’ világon, mellyeket hallva nem hisztek, látva nem foghattok meg, ’s mégis tiszta igazságok. Ott a’ forrás, és szomjazó ajkadnak nem szabad azt illetni; ott a’ bánya, ’s kincseit nem szabad fölemelnek; ott a’ gazdag tárház, ’s neked szegénységed érzetében csak keseregned a’ zárt küszöbök előtt! Igenis, reggel este, korán későn azt kiáltsuk a’ nemzet füleibe; nyisd meg forrásidat, ha akarod, hogy kikre a’ tudomány ’s értelmiség sáfársága bizva van, tehessék mit nem tehetniök kin és gyötrelem.
Könyvtárról szóltam, melly nincs. De mint mozogjanak különösen a’ tapasztalati tudományok – ha – nem emlitvén hiányát a’ szükséges praecedentiáknak, a’ gyakorlati oktatásnak, melly nem szól semmiről, mit az érzékek elébe nem vezet, nem tanit semmit, mit nem reproducál, mire a’ tanitványnak ügyességet nem szerez; – ha, mondom, nincsenek eszközök és költségek: vizsgálatok, kutatások, kisérletek tételére; ha nincs mód utazásokra, nincs pénz a’ vizsgálat tárgyai gyüjtésére – ’s ismét és ismét nincs könyv tanácsvevésre. Igy van egy academicus, ki szerencsés helyzetben is nélkülözések mellett gyüjt és gyüjtet: de a’ ritkább testek meghatározásánál kisszerű segédkönyvei által minden lépten cserben hagyva, kénytelen, ha fáradozásai- és áldozatainak következéseket akar adni, magyar nemzeti academicus létére, a’ külföldhöz folyamodni segitségért, ’s azzal osztani meg a’ hazai fölfedezések dicsőségét! Helyesen és valón mondja tehát a’ Századunkban N. K.: miszerint „a’ m. tudós társaság korunkkét leggyönyörűbb fölfedezését, a’ daguerréotypot és galvanoplasticát, nem tehette volna.” És mégis vannak, kik kérdik: mivel gazdagitotta az academia a’ tudományok tárházát? Külföldieket hozogatnak fel, egy Beudant-t emlegetnek, ’s nem gondolják meg, hogy egy franczia academicus előtt több forrás nyilik meg, mint a’ magyar nemzeti academia előtt! Nagy Pál mondotta ugyan 1825-ben: „Három dolog kell uraim, pénz, pénz és harmadszor is csak pénz!” ’s a’ szó visszazengett egyes nemeslelküek kebelében; de a’ nemzeté siket maradt, ’s mostohasága örök gyermekségre kárhoztatta korán szülött magzatát.
’S ugyanezen pénzhiány tehetetlenné teszi az academiát arra is, hogy tagjait ’s a’ nem-tagokat ollynemű munkálkodásra buzdithassa, mellynek jutalma a’ közönség által biztositva nincs. Ez oka t.i., hogy munkák, mellyeknek a’ t. társaság által lett elfogadtatását részint már igen régen olvastuk, még mind maig nem jelentek meg, pld. Kazinczy Ferencz Eredeti Munkái, mellyekből 1834 óta két kötet jött, ’s e’ másodiknál, ugy látszik, meg is akadtak; igy Győry és Vállas urak mathematicai munkái, Sebestyén István pápai prof. ur Hebraizáló Etymologusa, Cuvier Állatországának forditása, melly alapját vetné meg egy magyar zoologiai literaturának, Kiss K. és Tanárky Sándor urak hadtudományi munkái, Plutarch és más görög classicusok forditásai ’stb.; igy már most számos kötetekre menő philosophiai, historiai, mathematicai és törvénytudományi pályamunkák; ’s 1837-től fogva a’ titoknok esztendei előadásában álló helylyé lett annak megemlitése, hogy a’ közhasznú tudományos kézikönyvek szándéklott gyüjteményének eszközlése, költség nem léte miatt, munkába nem vétethetett. Ezekhez járul, hogy a’ már megjelent munkák is évekig hevertek, mig rájok jöhetett a’ kiadatás sora; hogy végre az eddig megállapított illedelmes, de épen nem különös tiszteletdijkulcs leebb szállitása látszik megkezdettnek: minek következtében – mint jó forrásból tudjuk – egy elfogadott munkácska, a’ dij kiszabatása után, szerzője által viszszahuzatott. Hogy mind ezen körülményeknek dolgozásbani halogatást, lágymelegségét, sőt valóságos kedvcsökkenést is kell szülniök, természetes; sőt, hogy már is szültek, bizonyitják a’ titoknok statisticai kimuztatásai, mik szerint évről évre kevesebb kézirat adatik be, a’ mi ha nem nagy kár is közvetlenül, a’ mennyiben a’ munkásság ’s igy a’ remélhető haladás csökkentét is jelenti. E’ pénzhiány oka, mint mondatik, annak is, hogy a’ társaság által még 1834-ben kiadatni rendelt Régi magyar Nyelvemlékekből mindeddig csak két kötet jött ki; a’ történetosztály által pedig még 1832-ben inditványozott ’s azóta is sürgetett magyar történeti emlékek kiadása, mellyhez a’ társaság már is szép készületeket tett, mindeddig munkába nem vétethetett.
E’ pénzhiány okozza végre, hogy a’ társaság a’ hazában (egyebüttről még most szó sem lehet) utazásokat nem tétethet. Pedig mig ezeket nem tétethet, addig a’ nyelv, történet és müvészség emlékei hazánkban rendesen föl nem kerestethetnek, az évenkint mindinkább fogyók és enyészők száma nem kisebbittethetik, a’ hazai nyelv dialectusainak rendszeres és teljes ismerete, ’s ezzel a’ nyelv természetének alaposabb kifejthetése, soknemű még rejtező szókincsének és szókötési sajátságainak minél teljesb összegyüjtése, szép álmok maradnak; addig a’ hazának nép- és földtani tekintetben teljes átnézetét nem nyerhetjük, ’s természettani szempontból még sokáig a’ külföld lekötelezetteinek kellend maradnunk. Pedig e’ neme a’ munkásságnak különösen ki van az alaprajz által az academiának tűzve, ’s ha nem volna is, ki volna tűzve az academiák általános eszméje, ki a’ magyarnak rendeltetése által.
T.
