HALADJUNK! DE MIKINT?
HALADJUNK! DE MIKINT?
Hazánk a’ haladési pályánakindult. Azon kebesek szava, kik nem olly sok év előtt elkülönözve hintegették, hogy számos intézkedéseink javítást kivánnak, nem egyesek gyönge szózata többé, hanem a’ közvéleménynek egyhangú kivánata; olly kivánat, mellyei nálunk, hol helyhatósági szerkezetünk minden egyes vélemény kijelentésének tág mezőt nyit, ismerni könnyebb, mint egyebütt, még most is félreismerni szándékos vakság lenne.
Azon körülmények, mellyek között hajdan a’ magyar alkotmány alapjain őseink egy dicső épületet raktak, nincsenek többé. És bár erősek az alapok, meg nem renditve a’ századok viharaitól, bár sértedenek az épület alkotórészei: ki tagadhatja, hogy a’ ragaszték a’ gondosan faragott épületkövek közül sok helyen kihulladván, azoknak szorosabb összefoglalásáról gondoskodni; – ki tagadhatja, hogy talán némelly már kidőlt közfalak romjait eltisztitani; – ki tagadhatja, hogy a’ régi épületnek – itt egy ajtótörés, amott egy terem tágitása ’s egyéb készületek által – belsőképeni kéjelmesb elrendezéséről szorgoskodni szükséges? sőt az ujabb kellemeivel és humanitásával már nem ismeretlen nemzetnek szüksége lenne még arra is, hogy e’ dicső ősi épülethez egy uj szárnyat ragasztanánk, mellyben a’ nyolcz század alatt megszaporodott unokák unokáit és ezeknek cselédjeit is lehetne fedél alá juttatni. És hogy ez nem egyes vélemény, hanem a’ nemzetnek közkivánsága, mutatják az 52 megyének közgyülései mutatják az ezen közgyülésekből az ország közgyülésére küldött utasitások.
Mind azon javitásokat pedig, mellyek az ősi épületen szükségesek, magunknak kell megtennünk. Ki is tehetné mi rajtunk kivül? avvagy nem mi, kik lakjuk, ismerjük legjobban gyenge és erős oldalait, kéjelmes vagy kéjelmetben elrendezését? Vagy talán másra kivánjuk bizni, a’ mit magunk tehetünk? és ohajtjuk, találkoznék bár egy gyámatya, ki kényszeritene bennünket cselekedni, mit tőlünk minjavunk megkiván, mit szükségesnek magunk elismerünk? Vagy végre el akarjuk várni, mig az idő végképen lerombolja az épületnek szertetágult falait? Munkáljunk addig, mig nappal vagyon, mert eljő az éjszaka, és akkor többé nem munkálhatunk, Ne rettegjünk az akadályoktól, mellyekkel küzdeni alig kezdettünk. – Hazánkban alig találkozik valalki, ki a’ haladás és javitásnak barátja nem volna; és méltán: mert azt az okosan ’s nem mától honapra, hanem századokra kiszámitott közérdek kivánja, ’s ezen köz nemzeti érdek minden egyes, okosan kiszámitott érdekkel egy.
Ne tartsunk attól, hogy a’ kormány e’ munkálatunkban gátolni fog. A’ kormány a’ nemzettl egy. A’ kormány érdeke ugyanaz, melly a’ nemzeté; a’ kormány erős akkor, ha a’ nemzet erős. És ez nem puszta okoskodás, hanem valóság és tény. A’ kormány önmaga tüzte ki a’ józan haladás lobogóját; de a’ haladás lobogója, melly az ő kezében lebeg, fehér ’s a’ béke lobogója, és helyesen cselekszik, midőn azt ohajtja, hogy e’ lobogó fehér maradjon. De szélei a’ remény zöld szinével szegvék, jeléül: hogy a’ nemzet ’s a’ kormány egyaránt e’ lobogóban remél. – Haladjunk tehát! de mikint? és hol kezdeni? ez a’ nagy kérdés, a’ miről egykor Széchenyi mondá: hogy sokan a’ torony tetjén kezdik épitni a’ temlomot, mások ismét a’ festésről és ékesitésről gondoskodnak, mielőtt az alapot lerakták volna. Legyen szabad, polgártásaink engedelmével, egy szót nekünk is szólanunk.
Mindenek előtt föl kell szabaditni a’ személyt; ne legyen jogtalan ember a’ hazában, mert a’ haza nem csak azon föld, mellyen születtünk, a’ haza nem azon terület csupán, mellyet Kárpát bérczei övetnek és Tisza ’s Dunának árjai öntöznek; ez is haza, de nem ez csupán, hanem a’ jog és törvény. Az ember nem teherhordónak született, hanem azért, hogy éljen és boldog legyen; jog nélkül pedig ez nem lehet. Nagy és boldog nem lehet a’ haza is; mert nagy és boldog ez csak fiaiban lehet, kik jog nélkül hasonlók volnának Aesop állatához, melly a’ rablók közelgésekor gyorsabb léptekre unszoló hajtónak felelé: ’quid interest, cujus sarcinas feram, clyltellas dum portem meas?” E’ részben nem kevés történt már, mert nincs többé ember embernek birtokában, hanem törvény biztositja az emberek egymás iránti viszonyait; a’ mi még hátra van, megadja egy rendszeres büntető törvénykönyv, melly, az előttünk más nemzetek által tört ösvényen haladva, azon kezekben, mellyek a’ váltótörvényt alkoták, ezután nem fog hátrább maradni.
Legyünk egy nemzet, nemzetiség nélkül a’ közállomány embercsoport, mellyet egy testté össze semmi sem köt, ’s melly a’ viszontagságos idők kisérleteit nem képes kiállani. Törvényt, alkotmányt csinálhatni hetek, sőt napok alatt; nemzetiséget csak az élet ad, és az élet munkája százado, a’ századok munkája pedig lassú; nemzetiséget terjeszteni igen nehéz. – Ha valaha, most, midőn a’ szláv messze terjedő nemzetiségnek egy testté forradásra törekvését látjuk: megfeszitett erőveli ügyekezetre van szükségünk, ’s egy pillanatot sem mulaszthatunk. Mert minden elmulasztott pillanat, mellyet mi elvesztünk, a’ szláv ellenség nyeresége lesz, mi reánk nézve kettős veszteség. E’ részben a’ leközelebbi 20 év alatt már igen sok történt.
Legyen szabadabb a’ birtok, mentessék föl a’ közép századoknak akkor nem káros bilincseiből; virágozzék a’ szorgalom, és legyen biztos a’ szabad birtok, és tekintsen egyszer a’ törvény ne csak azokra, kik követelnek, hanem azokra is, kik valódilag birnak. – Addig, mig ember embernek birtokában lehetett, nem birhatott ember, ki másnak birtokában volt; most ember nincs többé embernek birtokában; hát azon föld, mellyet művel, melly semmivel sem különbözik a’ mellette lévő földtől, ne lehessen az ő birtokában? És legyen tovább is különbség föld és föld között? – Szünjék meg e’ különbség. Ez mindnyájunknak érdekében áll. E’ részben is történt már valami. A’ jobbágy birtokosa a’ haszonvételnek; és birtokosa lehet a’ földnek is. De van e módja azt megváltani? Ha már a’ kisajátitás elvét a’ viszonyokra nem alkalmazta, legalább adjunk módot neki, hogy alku szerint érhesse el azt, mire a’ törvény jogot ad neki. Állitsunk e’ czélra bankokat.
Ne legyen ember e’ honban, ki részesül a’ haza javaiban, és nem viseli annak terheit. – Érdek a’ polgári társaság alapja. Athene,melly a’ polgári erényen, – Sparta, melly a’ katonai vitézségen épült, eldőltek, elébb az első kevéssel utóbb a’ másidik; mert amabban az önzés, ebben az elpuhult kéjelem vettek erőt. Nem öntagadás az, mit embertől igazságosan kivánni lehet; de nem is az elnézés, hogy önségét tulemelhesse embertársának önségén, mit ember követelhet embertásától. Előttünk példák vannak. Legyen aristocratia, e’ nélkül egy vagy más alakban nincs egy nemzet is; de ne kivánjunk csak a’ hon közjavaiban részülni, a’ közterhektől pedig menten maradni.
E’ négy az mit én a’ magyarhon négy folyamának hiszek, mik annak téreit életerekkint keresztülhasitják: e’ négy folyam az ütér a’ hon életén, csendesen verni elkezdett immár, adjunk erőt és hatalmas ütést e’ négy érnek, és élni fogunk.
Szentkirályi Móricz
