VÁLTÓJOGI ÜGY. Nem hiú fenyegetőzés, hanem a’ törvény jogossága és szentsége.
VÁLTÓJOGI ÜGY. Nem hiú fenyegetőzés, hanem a’ törvény jogossága és szentsége.
(Felelet a’ 15-ik számban foglalt „Hiú fenyegetés”-re.)
Értelmes férfiakkal, kik magához a’ dologhoz ’s okokkal szólanak, vitatkozni bizonyosan öröm ’s dicsőség még akkor is, ha meggyőzetünk. A’ könyvvitelrőli vélekedés pedig törvényünk következtében jelenleg olly különböző, hogy azon két jeles férfiak, kik e’ tekintetben a’ kereskedők némi mentségére felszólaltak, és – meg kell vallani – fontos nehézségeket görditének elő, nekem bizonyosan megengedendik, hogy használván az alkalmat, egész illedelemmel nehézségeiknek taglalgatásába bocsátkozzam, meggyőződvén mind Császár mind a’ szerkesztő uraknak igazságszeretetéről, ’s ha okaim alaposak, véleményemnek általok leendő elfogadtatásáról. – Előre kell azon elvet bocsátanom, hogy miután a’ törvények a’ kereskedőség iránt minden müvelt országban azon kedvezéssel vannak, hogy könyveik mellettök is, bár akárkinek saját irása jog szerint maga mellett nem bizonyithat, bizonyitó erővel birnak, természetes következés, hogy az ezen nagy kiváltsággali visszaélés ellen minden lehető módot meg kell a’ törvényeknek szinte határozniok, mellyek szerint a’ nélkül, hogy a’ könyvvitel pontos és lélekismeretes kereskedőkre nézve nehezíttetnék a’ saját irásokkal történető csalárdságok a’ lehetőségig eltávolittassanak, vagy földfedeztessenek. Legutóbbi bölcs törvényhozásunk ez iránt lényegileg e’ következőkben rendelkezett: Elsőben, hogy a’ kereskedő könyve hitelesíttessék (Váltótörvénykönyv II. r. 106. §. 1840. XVI. czikk 14. §.), mi abban áll, hogy a’ könyv a’ törvényben előszámlált hatóságoknál bemutattatik, ’s ott sinórral, akár a’ hitelesitéskor, akár előbb is, keresztülhuzatván, ennek két vége a’ törvényszék pecsétével lepecsételtetik és a’ lapok megszámoztatnak (vagy ha elébb számoztattak volna meg, ott átnézettnek). A’ sinórozás és sinór lepecsételése arra való, hogy később uj leveleket a’ könyvbe ragasztani ne lehessen; a’ lapszámozás szintén arra, de arra is, hogy leveleket kivágni ne lehessen. Ezeknek czélirányosságáról, ugy hiszem, senki sem kételkedik. – Másik lényeges kivánatatóság törvényünk értelmében: hogy az első följegyzési könyvek időrend és folyószám szerint vitessenek. (A’ váltótörvénykönyv idézett helyén ’s idézett törvényczikkben.) Ezen rendelet ismét fölötte czélszerű. Mert ha meggondoljuk, hogy ha időrend nélkül szabad a’ könyvekbe irni, mikor valakinek tetszik, vagy eszébe jut, ugy hetek vagy hónapok mulva ollyat is lehetne abba firkálni, mi azelőtt soha sem történt, ’s igy a’ csalásnak, mellyre csak később szükség esetében szoktak az emberek vetemedni, tág kapu nyittatnék. Hogyha pedig az egyes ügyeknek ’s tételeknek folyószámai nem lesznek, ugy akármikor lehet azok közé csusztatni, a’ mit ’s mennyit valaki csak akar, ’s a’ családságot teljességgel föl nem lehetne feldezni; a’ midőn, ha mindjárt legelébb minden eljövő ügyek folyószámokkal iratnak be, azok közé későbben, mikor talán valakit a’ körülmények csalásra ösztönöznének, semmit irni a’ nélkül nem lehet, hogy a’ következő sorszámokat vakargatni, törölgetni ne kellene, ’s e’ miatt a’ csalás egyszerre szembe ne ötlenék. Sőt ezen időrend és folyószám nélkül az egész hitelesités csak szemfényvesztés és haszontalan költség. Mert mellyik csalárd embernek van levelek kiszaggatására vagy beragasztására szüksége, ha ő sorokat csúsztathat az egyes tételek köz? Nem irhat e’ ő oda, mikor csak akar, ezreket, milliókat a’ nélkül, hogy emberi teremtmény a’ csalárdságot észrevehetné, vagy bebizonyithatná? – Harmadik lényeges kivántatóság, hogy a’ kereskedő erkölcse minden szennytől tiszta ’s egész élete mocsoktalan legyen. Innen ha valaki megbukván, csődület alá kerül, ’s javai minden hitelezők kiegléitésére nem elegendők, tehát már azon méltó gyanúval terheltetik (ha ugyan tudvalevő szerencsétlenség emértexx), hogy többet költött, mint a’ mije volt, ’s leggyöngébben szólvá, a’ mások vagyonához nyult; törvényünk világosan rendeli, hogy ezen gyanú alól magát tisztítsa (1840-iki XXII. törv. czikk. 128. §.), a’ mit tenni ha nem akar, vagy nem tud: vétkes bukásban marasztaltatik ’s fenyitő per alá kerül. Innen látnivaló, hogy a’ kereskedő magát a’ gyanutól csak rendesen vezetett könyvei által tisztithatja. A’ mit ha nem tehet, a’ fenyitőperen kivül még a’ rendes kereskedői jogoktól is örökre elesik. ’S ez az, mi szintugy ’s talán még inkább nyakát szegi a’ kereskedőnek, mint a’ néhány hónapi fogház. ’S az teljes joggal történik, mert a’ rendes kereskedés könyvvitellel jár, ’s e’ könyvvitelre, hogy a’ könyv, mint a’ kereskedőnek (vagy megbizottjának) saját irása, mellette is bizonyitó erővel birjon, feddhetetlen erkölcs és élet kivántatik.
Vannak még többé kevesbbé fontos más kivántatóságok, de én lényegesnek, vagy leglényegesebbnek a’ mondott hármat tartom. – Ezeknek általam csak igen röviden érintett előadása után nem hiszek olvasót – ha ugyan magamat világosan kifejezni tudám – ki törvényünk mondott rendeleteinek teljes jogosságáról, sőt nélkülözhetlenségéről meg ne győződék. Itt csak azon kérdés támadhat: kivihetetlen, sőt csak tetemes nehézségekkel jár e’ a’ mondott rendeletek teljesitése? – A’ hitelesités némi költséggel igen (100 laptól 3 ezüst frt), de egyébiránt semmi nehézséggel nem jár. – Továbbá az első följegyzési könyvnek időrendben vitele – hacsak azt nem akarnók megengedni, hogy a’ kereskedő napokról napokra, hónapokról hónapokra halogassa az adott, vagy vett, vagy hitelezett árúknak ’s a’ pénzeknek följegyzését – törvény nélkül is nélkülözhetlen volna, ’s pontossággal igen, de semmi nehézséggel nincs egybekötve. – Hátra van a’ folyószám. ’S erre mondja Császár ur, hogy – a’ mennyire eddig értheté – „a’ kerekedőség több igen érdemes tagjai csak és egyedül az első följegyzési könyv minden egyes tételeinek folyószámmali megjegyzése tekintetében látnak ’s találnak nehézséget; mert – folytatja Császár ur – a’ magyar törvénynek ebbeli rendelete, ha egészen meg nem akasztja is, bizonyosan számos esetben igen nehezíti a’ munkát, könnyen vétlen tévedésbe ejthet, ’s az egész könyvnek bizonyító erejét elenyészteti; mert egy illy sorszám elhibázása ’s a’ hibának kivarás általi jóvátétele a’ könyveket hitelességöktől megfosztja.” – Micsoda nehézség legyen abban, hogy valaki a’ tételek elibe, mikor ezeket bejegyzi, egyszersmind a’ számokat is sorban oda irja, igy: 1, 2, 3, 4, 5, 6 stb., én csekély értelemmel megfogni valóban nem vagyok képes, és ugy hiszem, többen is velem együtt; hanemha azt kelljen hinnünk, ’s állitanunk, hogy kereskedőink még számlálni (zählen) sem tudnak. – Továbbá a’ gondatlan, rendetlen, szeleburdi ’s vaksi könyvvezető vagy kereskedő irásának adhat e’ a’ törvény és biró hitelt?
Ezek után szabad legyen röviden a’ két tisztelt ur többi ellenvetéseire ’s nehézségeire röviden felelnem.
Császár ur azon kérdést tevén: hogy „ha kereskedőink az egyes tételek e’ sorszámmali jegyzését elmulasztják, csupán ezért bukás esetében fenyitőper ’s fogság vár e’ reájok?” – erre „nem”-mel felel. – Első okát, hogy a’ törvénynek egyik rendelete a’ „hamisan” vezetett könyvekről szól, mint a’ kérdésre nem tartozót, mellőznöm szabad legyen. – Második okában, melly utóbb is ismételtetik, igy szól: „ha valaki könyveit Schiebe tana ’s angol olasz vagy franczia könyvviteli rendszer után egészen rendesen és pontos lelkiismérettel vezeti, ’s egyedül a’ tételek törvényparancsolta sorszámát hagyja ki, ezen körülményt nagyobb beszámitásunak – mellyhez a’ fenyitőper és fogság köttetik – nem tarthatom, hanem csak a’ könyvvitel leggyengébb kinövésének, hiánynak.” – Fölebb, ugy hiszem, eléggé megmutattam, hogy a’ sorszám kihagyása olly nevezetes körülmény, hogy ez az egész hitelesitést semmivé teszi.
Tovább folytatja: „Annyival kevesbbé mernék pedig fogságot szabni, mert lehetvén, be nem jegyzett kereskedők is, ezekre bukás esetében még akkor sem lehetne fogságot szabni, ha könyviket ’rendetlenül’ vezették. Ha már Philodikaeus ur fenyegetése állana: az a’ bejegyzett ’rendes’ kereskedőket sujtaná, ’s a’ törvény által ’rendesek’-nek el nem ismert kereskedőknek sorsa jobb leendne.” – Sőt épen az ellenkező áll. A’ nem-rendes kereskedő legrendesebben vezetett könyvekkel sem fog semmit bizonyitni; mert a’ nem-rendes kereskedő saját irása ő maga mellett bizonyitó erővel soha sem bir. a’ különbség csak az, hogy a’ rendes kereskedő (’s más, kit a’ törvény hasonló kiváltsággal ruház föl), ha könyveit rendesen vezette, ezekkel a’ gyanú alól magát kimentheti, de a’ nem-rendes, be nem jegyzett kereskedő, akármelly rendesen vitt vagy vezetett is könyveket, ezekkel a’ biró előtt semmit sem bizonyithat; hanem ha (az 1840: 22. czikk. 30. §. c), d) pontjainak értelmében) értékbeli állapotját ’s bukásának okait akarja előadni, más bizonyítványokat kell neki szereznie, ’s ha fizetni nem tud, a’ legtörvényszerűbben vezetett könyvek mellett is – más bizonyitványok hiányában – fenyitőper alá kerül. Kár tehát a’ rendes kereskedőnek a’ törvényben megállapított szép kiváltságot gondatlanul, sőt oktalanul veszélyeztetni, ’s még nagyobb kár, ezen gondatlansága vagy oktalansága által jó hirét ’s további jogait, mellyekre a’ rendetlen könyvvitel nem érdemes, kockáztatni.
Végre igy szól Császár ur: „Könnyű nekünk theorizálni, de tapasztalat sajnosan mutatja, hogy kereskedőink nem felette mohón kapnak a’ váltótörvényszéki bejgyeztetésen; a’ pestinél ekkorig 17 kereskedő jegyezteté be magát, ’s olly kiterjedt vidékéből egy sem. Ezen hidegség eloszlatására a’ Philodikaeus-féle terrorismus nem leend a’ legjobb szer.” – Erre a’ szerkesztő ur végjegyzéke igy szól: „Itt bajnak kell lenni, ez szembetünő.” – Természet szerint hogy baj van; de ez nem a’ törvénynek, hanem az embereknek hibája, kiket valamelly megrögzött szokástól jobb elvekre vezetni mindig nehéz. Hiszi e’ a’ szerkesztő ur, hogy régi elvű vagy szokású gazdát a’ legjelesebb; legokosabb számitgatásaival sem lehet jobb gazdasági rendszerre birni? hiszi e, hogy az ősiséggel, mellynek káros befolyása magokra az érdeklettekre nézve is már töbek által ’s többször bebizonyíttatott, még maga a’ törvényhozás is többször fog küzdeni? hiszi e, hogy a’ jobbágynak maga megváltását, bár a’ haszna még a’ földesurra nézve is tagadhatlan, valamennyi földesur akarja? – Tökéletesen igy van ez a’ kereskedőkkel is; csak évtizedek fogják őket lassankint a’ törvényhez, melly hasznuk végett hozatott, szoktatni. Egyébiránt már hirlapokban is olvastuk, hogy Pesten is többen vannak el nem fogult mind nagy- mind kiskereskedők, kik könyveiket egészen a’ törvény értelmében vezetik, ’s ebben legkisebb nehézséget sem találnak. A’ 17 bejegyeztetésre nézve pedig azt jegyzem meg: hogy tudnunk kell, miszerint épen nem szükség magát senkinek a’ végett, hogy ’rendes kereskedő’ legyen, a’ váltótörvényszéknél jegyeztetni be. Megeshetik ez a’ királyi ’s más rendes tanácsu mezővárosoknál és megyéknél is (1840. XVI. czikk. 3 ’s köv. §-okban). Azon jótékonyságot, mellyet a’ váltótörvényszéknéli bejegyeztetés ad, szinte csak a’ jövő idő, főleg pedig a’ váltótörvényszékeknek és biráknak a’ törvényhez szoros ragaszkodása fogja kereskedőinknél (gyárosainknál, meseterembereinknél) kifejteni ’s megkedveltetni.
Megengedi az érdemes szerkesztő, hogy még némelly gyakorlati észrevételeire feleljek. „Egyik kereskedőnek – igy szól a’ szerkesztő ur – ki nek ügyei nagy kiterjedésüek, három-négy első bejegyzési könyve van. Egyikbe ir hosszabb tételt, azalatt jő más, ezalatt ismét más; be kell jegyezni, sőt bejegyeztetik külön könyvekbe külön személyek által. Már ha e’ munkának folytonos sorszámmal kell menni, a’ számtévesztés kikerülhetlen. Aztán jő a’ cassakönyv, és itt egyetlen számhiba az egész könyvnek hitelességét elrontja.” – Ezekből ugy gyanítom, mintha a’ szerkesztő ur azon hiedelemben volna, miszerint a’ több könyvek számai egymással összeköttetésben állanának. De ez nem igy van. ugyanis mire valók a’ több ’s külön első följegyzési könyvek? – Csak arra, hogy a’ tözsérség különféle ágaiban valamelly tőzsérnek annyi foglalkodásai vannak, hogy a’ külön ágak is egy-egy külön följegyzési könyvet ’s mindenikhez külön könyvvezetőt tesznek szükségessé. Ezen ok nélkül valóban oktalan kereskedő tart többféle első följegyzési könyveket, ’s elég kereskedő van, ki tetemes tőzsérsége mellett csak egyetlen egy első följegyzési könyvet (mindenféle ügyeket ’s tételeket is abba jegyezve) minden 181nehézség nélkül vezet. Már ha valakinek a’ mondott oknál fogva első följegyzési több könyvre van szüksége, akkor mind az eges könyvek, mind ezeknek számai teljesen függetlenek egymástól, ’s egyikbe iratnak p. o. minden árurendelési, a’ másikba minden bizományi, a’ harmadikba minden váltói, a’ negyedikbe minden készfizetési ügyek, stb., ’s a’ folyószámok mindenihez külön, függetlenül vezettetnek. ’S ebben legkisebb nehézség sem lehet.
Továbbá igy szól a’ szerkesztő ur: „Egy nehézkes és mégis szükségtelen kényszeritő rendszabályra börtönfenyegetéssel akarni a’ kerskedést kényszeríteni, a’ népgazdaságnak alapfogalmaival ellenkezik.” – A’ törvényszabály egészen másképen áll. Általános rendelet: Törvény előtt rendes kereskedőnek csak az tartatik, ki kereskedési czimét (akár a’ váltótörvényszéknél, akár más illető hatóságnál) bejegyezteti, és kereskedéséről rendes könyveket vezet (1840. XVI. czikk. első fejezet). A’ ki tehát akarja a’ czélt, akarnia kell az eszközt is, és a’ melly kereskedő rendes könyveket nem vezet (bár bejegyeztette magát), rendes kereskedőnek nem tekintetik, ’s könyvei bizonyitó erővel nem birnak; de itt börtönről még távolról sincs ’s nem is lehet só. Sőt, tovább megyek, még bukás esetében is csak akkor van a’ fenyitéseknek helye, ha vagyona minden hitelező kielégitésére nem elegendő. Ebben fekszik a’ dolog ereje ’s egész titka (1840. XXII. 128. §.), kivevén minden esetre a’ világos csalárdságot.
Végre a’ szerkesztő ur az által vél a’ nehézségen segíthetni: „ha mindenik első följegyzési könyv számára egy-egy külön főkönyv tartatik, ’s mindenikben külön sorszám vezettetik.” – Ezen különkülön főkönyv (máskép számviteli könyv) valóban a’ legczéltalanabb ’s fölösleges volna. Mert ennek nem az a’ czélja, hogy belé az első följegyzési könyvekből minden fölirassék, hanem csak az, hogy minden egyes személynek, kivel a’ könyvvivő kereskedési összeköttetésben (azaz hitelviszonyban) áll, „külön számviteli lap adassék,” ugy hogy ide a’ kereskedő ügyeinek fele is alig kerül. Ezen főkönyveknek sorszámra sincs szükségök, ’s törvényünk sem parancsolja. –
Ezek azok, miket a’ derék két tudósnak nehézségeire a’ közönség előtt elmondani most jónak véltem, ’s miknek egész kiterjedésben fölvétetését az érdemes szerkesztő urtól kérem és remélem; ’s részemről az után is, ha akárkinek illy jelesen előadott ’s okokkal támogatott nehézségei lennének, és a’ szerkesztőség elfogadandja, felviágositással szolgálni és bölcs törvényünket ótalmazni tisztemnek tartom. Végül pedig a’ könyvvitel módjának megtanulását különösen ügyvédeinknek ’s biráinknak (akár a’ váltó- akár más törvényszékeknél) lélekismeretesen ajánlani bátorkodom; mert aligha kereskedőink abban is nem biznak, hogy ha nem értünk hozzá, talán meg is csalhatnak. Philodikaeus.
Szabad legyen egy-két észrevétel. – Nézetünk szerint sokat tehetne az illy lényeges ügyek alapos felvilágositására: ha kölcsönös vitatkozásainkban szorgosan ügyekeznénk csak azt czáfolgatni, mi a’ másik részről mondatott; nem pedig azt, minek ellenkezőjét a’ másik rész soha sem állittotta. – Igy Császár urnak lapjaink 15-ik számábani czikkelyében (ha jól fogtuk fel) csupán a’ körül forog az elmélkedés: hogy mivel váltótörvényünk az első bejegyezési könyveknek folytonos számokkali ellátását parancsolja, bár mikép legyen is az által a’ könyvvitel nehezítve, nélküle még is bizonyitó erővel a’ könyvek nem birhatnak, mig a’ törvény áll; de azért, ha valaki nem teljesitné a’ törvény ime”’ parancsát, ’s különben könyveit rendesen vinné, ég korán sem követett el olly bünt, hogy e’ miatt fogsággal lehetne őt fenyegetni. – Ez az egész tétel veleje és nem egyéb. – Ezzel azonban Philodikaeus maga is egyetért, midőn kimondja: hogy „számsorozás nélkül a’ kereskedői könyvek ugyan bizonyitó erővel nem birnak, de itt börtönről ég távolról sincs ’s nem is lehet szó.” Épen ez az, a’ mit Császár ur is mond; ’s igy mi nem vagyunk szerencsések érteni, mit akar tulajdonkép e’ részben a’ czáfolt; valamint azt sem, miért ügyekszik megmutatni: hogy a’ ki nem „rendes” kereskedő, törvény értelmében annak legrendesebben vitt könyve sem fog semmit bizonyítani? ez kétségtelenül igaz; de ennek ellenkezőjét Cs.ur sem állitotta, hanem csak azt mondá: miképen ha a’ rendes kereskedő csupán a’ sorszám elhagyása miatt börtönre juthatna: sorsa rosszabb volna, mint a’ nem rendes kereskedőé, mivel a’ törvény csak amarról szólván, emez egyedül e’ miatt börtönre nem juthatna. – A’ mi már Philodikaeusnak szerkesztői jegyzetünkre tett becses észrevételeit illeti: mi nagyon tudjuk, hogy a’ saját könyvekkel bizonyitsa joga fontos engedély, ’s hogy a’ viszszaélés ellen biztositás kell: de azt is tudjuk, hogy ezen engedély koránsem több ’s nagyobb mint minővel a’ kereskedők mindenütt a’ világon birnak, a’ nélkül, hogy visszaéléseik ellen a’ sorszámozáson kivül többi biztositás elégtelennek tartatnék, vagy gyakorlatban annak mutatkoznék. A’ sorszámozás tehát sehol a’ világon nincs a’ kérdéses engedély föltételéül szabva: ’s még is van kereskedés, pedig szilárdabb, terjedettebb ’s viághitelűbb, mint a’ miénk tán valaha lesz. – Innen megfogható, hogy némellyek hajlandók kérdeni: miért kellett hát az minálunk? Mi azonban nem tartozunk e’ kérdők sorába, ’s azt hiszszük, helyesen tön a’ törvényhozás, hogy még több biztositásról gondoskodott; csak az a’ kérdés: olly nemét állitotta e’ föl a’ biztositásnak; melly a’ kereskedői kezelést nem nehezíti? és e’ részben, megvalljuk, Philodikaeus észrevételei meggyőződésünket nem mindenben változtathaták. – A’ mi azon javaslatunkat illeti: hogy mindenik első följegyzési könyv számára külön főkönyv tartassék; ez meglehet, hogy czéliránytalan: mindazáltal kérdjük Ph. urat: nem nyomnak e’ a’ pozsonyi kereskedőtestületnek a’ pozsonyi német hirlap 16-ik számában olvasható ime’ szavai valamit? „Ha szabad több első följegyzési könyvet tartani, szabadnak kell lenni több főkönyvet is tartani; mert ha lehetségesnek ismertetik, hogy valamelly kereskedés sokkal terjedtebb, mintsem hogy az első följegyzéseket mind egy kéz tehetné: szintugy meg kell engedni, hogy a’ főkönyvbe egyetlen egy kézzeli átirás, ügyterjedelem miatt, a’ lehetetlenségek közé tartozhatik; sőt a’ hol nagyban ’s kicsinyben is foly a’ kereskedés, valósággal tartozik is.” – Ehez mi hozzáadjuk: hogy sokkal nagyobb rendben lehetne talán a’ dolog, ha mindenik külön „prima nota” számára külön főkönyv van, mint ha egy főkönyv tételét több első följegyzési könyveken kell keresztül kutatni. – Egyébiránt, hogy a’ főkönyvnek sorszámozásra nincs szüksége, azt mi nagyon jól tudtuk, ’s a’ külön sorszámozást nem azokra, hanem az első jegyzeti könyvekre értettük. – A’ mi már ezeket illeti: őszintén megvalljuk, miképen mi olvasván a’ törvénynek (II-ik rész 106. §.) ime’ rendelését: „minden kekereskedő, vagy váltói ügy egy első följegyzési könyvbe jegyeztessék föl,” – olvasván alább (106. §. d) pontban): „mind a’ két könyvben,” (t. i. első és főkönyvben) stb., – olvasván végre (ugyanott f) pontban): hogy „mind a’ két könyvet vagy maga a’ kereskedő, vagy egy arra rendelt segéde tartozik vinni, ’s ugyanazon időben többek által felváltva nem irathatik;” természetesen azt kellett hinnünk, hogy csak egyetlen egy könyvet enged a’ törvény vitetni; ’s mivel egyetlenegy kötettel egy széles terjedelmű kereskedést kezelni lehetetlen, ugy véltük, hogy a’ törvény parancsát a’ lehetöséggel az által ügyekeznek a’ kereskedők kiegyenlitni, hogy több külön darabokban, de összeköttetésében levő folytonos sorszámmal viszik az első följegyzést; ’s igy több darabban bár, de mégis egy könyvet tartanak; és ez az, a’ mit mi gyakorlatban hiba és tévedés nélkül lehetlennek itéltünk; ’s a’ dolgon ugy vélünk segíteni, hahogy a’ külön kereskedési ágak elválasztatnak, – ’s mindenik mintegy külön kereskedésnek tekitntetvén, egy első följegyzési ’s egy külön főkönyvre szorítkozik; mi által a’ czélzott biztositás el eléretnék, és csak egy könyv tartatnék, mikint a’ törvény szava parancsolni látszik; mit azonban dr. Wildner ur commentárja máskint ért, és a’ dolog lehetősége és saját javaslatunk értelmében ohajtanunk kell, hogy igaza legyen. – Végre mi a’ bejegyzett kereskedők kicsiny számát illeti: erre nem vehetjük helyes válasznak azt, hogy „rendes kereskedővé” nem csak a’ váltótörvényszéknél lehet magát bejegyeztetni; – ezt mi nagyon jól tudtuk; de tudtuk azt is, hogy váltótörvényszék előtt csak azon kersekedők könyvei birnak fél próbát tevő hitelességgel, kik magokat a’ váltótörvényszéknél jegyeztették be, és illyen volt akkoron a’ pesti roppant megyéből 17!! – Ismételjük: itt bajnak kell lenni; ’s azótai tudakozásunk után e’ baj másik ’s talán főbbik okát a’ bejegyzési taxa szerfeletti nagyságában találjuk. E’ költség terjedtebb kereskedéseknél évenkint százakra meg százakra megy. Nézetünk szerint ezer lapért elég volt volna azon taxa, melly most százért fizettetik. – Vannak még némelly tekintetek, mellyekre kiereszkedni nem akarunk: bátorkodunk mégis Philodikaeust a’ pozsonyi német hirlap 16 ’s 17-ik számaiban megjelent, általunk ugyan nem mindenben helyeselt, de mégis igen sokra nézve nagyobb fontosnak talált váltójogi czikkre figyelmezteti.
Szerk.
