Miskolcz.
Miskolcz.
Miskolcz, télutó 4. Évnegyedes közgyülésünk utónapjairól két tárgyat kell megemlítenem. Télhó 26-kán hirdettetett ki a’ nm. m. ir. helytartó-tanácsnak mult évi télelő 22-ről kiadott azon k. intézvénye, mellyben az előző vizsgálatnak a’ polgári közboldogságra kiható üdvös eredményei rövid érintésével oda utasíttatunk: hogy, miután ezen ügyben fenálló legfőbb szabályok az 1790-ik évi 15, és 67-ik t. cz. által is elismertetnek, minden hivatalos irományaink kinyomatása iránt magunkat az 1795-ik évi télhó 7-ről 570 sz. a. kiadott legfőbb kir. rendelethez alkalmaztatva, minden e’ részbeni kihágásoktól óvakodjunk. – Borsod rendei fájdalmasan fejezék ki ez intézvény fölött aggodalmokat, melly a’ közbejött körülmények által még inkább súlyosbíttaték. Mert ugyanis e’ közgyülésünkön lön felolvasva Tóth Lajosnak Miskolcz városában egy könyvnyomtató-intézet felállitására nyert kiváltsági oklevele, mellyben minden iratoknak (’s igy kétségkivül a’ megye közönsége által már megvizsgáltaknak is) kinyomására csak előző vizsgáltaknak is) kinyomására csak előző vizsgálat után adatik engedvény. – Másik aggasztó körülmény ez: megyénk volt országgyülési követeinek tudósitását kinyomatni rendelé, mit a’ megkeresett nyomó-intézetek vizsgálat nélkül tenni vonakodtak. Pest megye követeinek tudósitása néhány nyomatott példányban megyénkben is elterjedvén, a’ megye rendei huzamos éveken állott gyakorlatukat továbbá is megtarthatni ohajták. Ezért múlt közgyülésünkből követeink tudósitását főjegyzőnk által felküldetők Pest megye főjegyzőjéhez, azon kérelemmel: hogy annak kinyomatását a’ Pest megyeinek nyomán eszközölné ki. e’ gyülésen vevők azonban a’ tisztelt ur levelét, mellyben tudósít tett lépéseinek voltáról, ’s ezen levelével vevők egyszersmind a’ felküldött követi tudósitást, nyomatlanul bár, mindazáltal a’ vizsgálat nyomaival; mert a’ tisztelt főjegyző ur levele szerint az, az illető könyvnyomtató-tulajdonos által, vizsgálat alá bocsáttaték; kapott értesités után azonban általa a’ sajtó alól elvonaték. – A’ megye éközönsége a’ fentebb érintett intézvény iránt ő felségéhez alázatos felirással kiván járulni, melly felirásban főkép fölfejtendő lesz, hogy az 1790-ik évi 15 és 67 t. cz. szavaiból az e’ tárgyban kiadott kir. rendeletekre törvényesitő értelem semmiképp sem vonatható, miután e’ törvényczikkek semmit egyebet mint a’ sajtószabadságnak országos küldöttség általi tárgyaltatását rendelik. Tisztelettel kivánja tehát e’ feliratban megyén kinyilatkoztatni: hogy az 1790-dik évi 10-ik t. cz. értelme szerint törvényeinkben nem gyökerezett intézvényeket el nem fogadhat. – Gyülésünk utólsó napján tiszai vidékeinkhez vezető egyik utvonalunk ’s ezen levő hidak vizsgálatára kiküldött megyei választmány tudósitást tön ’s ebben egy javaslatot a’ régi vonalnak elmellőzése ’s egy általa tervezettnek elfogadása iránt. E’ tervezett utvonalhoz azon nevezetes érdek csatlakozik: hogy ez által a’ Miskolcztól Pestnek vivő főbb országut magának Miskolcznak ’s az ugynevezett harsányi partoknak elmellőzésével megyénknek alsóbb ’s lapályosabb részén keresztül szembetünő röviditéssel köttetnek össze a’ hegyaljai ’s egyszersmind galicziai utvonallal. – Megyénk a’ haladó kornak legmagasb eszméivel válhatlan kapcsolatban hivén az utak ügyét, sokkal szentebbnek tartja azt, mintsem hogy körülte bármi egyes személyek, vagy községek magányérdekeire fordíthatná figyelmét; ’s igy a’ tevezett utvonalt – mint a’ réginél különben is kevesb költséggel járót – ölelő karokkal fogadja, bár az által megyei fővárosát nem csekély anyagi hasznoktól látja megfosztatottnak. Örülünk tehát! 178mert ismét nevezetes utvonalunk lesz. De valljon nem rejt e’ keserű csöppet örömpoharunk? valljon midőn utról szólunk, ’s határozunk, nem jutnak e’ eszünkbe adózó polgártársaink, kikre e’ teher súlyos kő gyanánt kirekesztőleg nehézkedik? nem érinti e’ e gondolat szivünk nyugalmát? – Megyénk rég kimondotta már: hogy habár volt is oka hajdan a’ törvényhozásnak, midőn az utak alig néhány ölnyi gátakból állottak, – ezen terhet az adózókra róni*: most, midőn a’ haladó kornak ezernyi szükségei ’s naponta fejledező érdekei már milliókat kivánnak ’s idővel még sokkal nagyobb mennyiséget kivánandnak e’ czélra fordíttatni – most tehát! ’s még továbbá is e’ terhet kirekesztőleg adózóink vállain hagyni, az igazságtalanságok legnagyobbjai közé tartoznék. – Nem levén azonban joguk a’ megyéknek, e’ kérdésre nézve határozólag föllépni, jelen közgyülésünk csupán annyit tön: hogy az ut költségeinek a’ nemesi rend általi aránylagos viselését szorgalmaztatni, a’ jövő országgyülésre követeinek utasitásul eleve följegyzé; a’ most megalapított utanak környékén lakozó ’s annak jótékonyságát közvetlenül éldelendő minden rendű nemességet pedig szabad ajánlatokra szólítja fel, ’s az ekkép bejövendő öszveg a’ tervezett utvonalhoz szükséges hidaknak biztositékaul a’ pesti, vagy más takarékpénztárba lesz leteendő. E’ felszólitás jövőre az utterveknek megállapitása előtt fog tétetni, ’s az utvonalnak lehatározásakor a’ teendő ajánlatok mennyisége figyelembe vétetni. Nem hallgathatom még el, mikép e’ tárgy fölötti tanácskozások folyama közben inditványoztatott jövő országgyülésünkre utasitásul az is: hogy a’ házi pénztárnak minden terhei aránylag a’ nemesi rend által is viseltessenek. Ennek lehatározását azonban – more patrio – népesebb gyülésre halasztók.
Igen sok olly dolog van az életben, mellyet annyira megszoktunk jó hitben tényleges valóságnak tekinteni, hogy eszünkbe sem jut vizsgálódni, ha valljon igazán ugy van e, mint a' mikép hiszszük, 's apáink hitték? – A' mi minket illet: koránsem tartjuk magunkat csalhatatlanoknak, 's tanulni szeretünk is, de nagyon is reánk fér. Azonban eddigi csekély tudomásunk szerint kéntelenek vagyunk megvallani, hogy mi az egész "Corpus Juris"-ban egyetlen egy törvényt sem tudunk, melly az utaknak ingyelxx csinálását az adózó nép nyakába róná. Ellenben vannak hajdani törvényeink, mellyek oda látszanak mutatni, hogy ha őseink utcsinálásról gondolkoztak volna, alkalmasint igazságtalannak vélik vala, e' közterhet kirekesztőleg az adózó népre róni. – Nevezetesen hajdan más közmunka nem volt, mint a' véghelyi várerősségek körüli munkák. És ez azon időkben méltán legfőbb közérdekű dolognak tekinteték. Mér pedig az 1554: 8 és 9 t. czikkelyek kötelezik ugyan a' népet e' közmunkára, de csak hat napra 's csak mindennapi készpénz-fizetésért, mellyet olly szigorún megkivánt a' törvény, hogy a' munkásoknak hatalmat adott azonnal elváltozni, mihelyt napi bérök csak egyetlen egy nap is ki nem fizettetnék. Igy az 1556: 4 t. czikkelyben az ország rendei minden jobbágytelek után saját erszényökből még 50 magyar pénzt köteleztek, a' végett, hogy a' várak körül dolgozó munkások ebből fizettessenek; sőt itt már csak szekeres munkákat rendeltek, a' gyalog dogozó napszámosok felfogadását szabad vállalkozásra hagyván. – E' mellett pedig szigorún megtiltották, hogy a' munkásokat verni nem szabad!! (Boldog Isten! ki van közöttünk, ki az "ütleg-virtuózók" pálczáját közmunkáknál gyakori activitásban nem látta? – valóban mi e' részben hátrább vagyunk a' XIX-ik században, mint őseink a' XVI-ikban voltak.) Tudjuk ugyan, hogy már az 1557: 6 t. cz. a' véghelyek erősitésére ingyen munkát kötelez a' jobbágyoktól, 's ez később is igy maradott: de csak a' végszükség idézte létre ez intézkedést; a' munkanapok száma (4 – 6 napra) szorosan meghatároztatott, a' véghelyi munkákon tul tudtunkra soha senki nem terjesztett, 's az 1729: 1 t. cz. által az ingyen munkák ismét egészen eltöröltettek. Szerk.
Különös megkeresés következtében adjuk a’ következő „Visszatorlás”-t: Pápa, tavaszelő 7. Miután egy veszprémi közlő, több hirlapokban (Hirnök 16. – ’s Világ 17. sz. a.) hivatalomnál fogva megnevez, és vármegyei közgyülésben mondott beszédemből azt a’ ferde tanuságot vonja ki: „mikép lehet a’ szentirás ’s polgári törvénykönyvünk szavait értelemcsavaró csonkitásokkal egy oldalulag balra magyarázni: vagy mikép verheti meg az ember önmagát, épen az általa bemutatni szándéklott állitmányok ellen fordítható idézetek összehalmozásával; vagy mikép lehet szent tárgyat is gúny és nevetség tárgyává tenni!” – nehogy elhallgatásom megegyezésnek magyaráztassék, épen a’ közlőnek tulajdon szavaival felelek: hogy ezen állitása hamis ráfogás és rágalom. Azért is ennek egész ünnepélyességgel ellene mondok. Általános leszólásra általános visszatorlás elég. Ha már belé kapott K. ur, kár volt specificumokat nem említeni; de hiszen más utra tartá fen a’ bővebb megmutatást: noha ennek a’ gyülésben akkor lett volna helye ’s ideje. Ám tessék beszédemet taglalás alá venni: én szavamnak mindenkor ura leszek. Örömmel veendem az okos észrevételeket; mert, vagy okok által meggyőzetem – ’s ekkor én tanulok; vagy pedig nekem adatik alkalom, annak helyén ’s idején, magamat bővebben kifejezhetni – ’s ekkor K. ur tanulhat. Scire aliquid laus est, pudor est nil discere velle. – „E’ gyülés – ugy mond továbbá K. ur – megtanított bennünket, hogy a’ protestans az auctoritásra nem sokat ad, azaz ha ellene bizonyít valamit; ad pedig sokat, ha mellette harczol.” – Ismét egy ferde tanuság! hiszen nyilván is ki volt mondva, hogy a’ vitatás alatti ügy nem a’ protestansok ügye: a’ honnan a’ felhivott auctoritások sem protestansok mellett, – hanem, mint ellenfél fegyverei, az ellenfél ellen használtattak. Az auctoritást pedig auctoritása válogatja; mert lehet auctoritas, mellynek kevés, vagy épen semmi az auctoritása. Fide: sed cui, vide. – Szabad legyen azonban nekem is K.ur közlésére azt a’ jegyzést tennem, hogy midőn K. ur, noha magát piszkálódások barátjának nem tartja, mégis ezt mondja: „e’ dicsőséget mi örömest átangedjük azoknak, kik a’ dologhoz nem értő, de adandó jel szerinti fölkiáltásokra előlegesen megtanított nagy sokaságot begyüjtik ’stb. – és hogy részletesebben szólhatna némelly apostolokról ’s előleges tanácskozásokról stb.”* – ezen mondása hasonló rágalom levén azon állitáshoz, melly ellen kikel, – maga esik azon hibába, a’ mivel mást vádol. Turpe est doctori, quum culpa redarguit ipsum.*
Itt alkalmasint azt érti K. ur, it a' "Világ" 16. száma alatt egy másik párt embere által igy adatik elő: "Az egyik fél feszült iparral minden módokat megkisértve készült; Pápán előleges tanácskozásra gyültek öszsze, hol elhatározák a' pesti 's borsodi határozatok pártolását. Beparancsolák a' rokonértelmü nemes helységek előljáróit. E' synodusból kizárták volt főbiró Cs – 's urat; mert, mint mondák: e' tárgyban az ellenféllel tart; ki ezen kizáratást neheztelve, irt az illető főnöknek, hogy ezt ezentúl tenni ne merje stb." Nyilván kimondom, ebben sincs egy szó igaz is: ez is mind egy betűig hamis ráfogás és rágalom. Kár! hogy némelly közlő urak – egyik részről ugy, mint a' másikról – olly mendemondákat és sértegetéseket szőnek tudósitásaikba, mellyek méltó fájdalmat 's ingerültséget okoznak. Oh mi szép! ha a' nyilvánosság barátja – egyszersmind az igazságnak 's illedelemnek is barátja. S. G.
Jó volna, ha közlő urak becsületes nevöket kitennék. Tudom én, hogy nem az a' kérdés: ki? – hanem: mi? de mégis hiszem, hogy akkor jobban meggondolnák, mit irnak: legalább olly szemeszöktébe nem irnának valótalanságokat. Történt dolgot bátran álorczátlanul ki lehet mondani. a' nyilvánosság mezején nem illik titkolózni. S. G.
Sebestyén Gábor,
m. k., t. n. Veszprém vármegye tiszti főügyésze
m. k., t. n. Veszprém vármegye tiszti főügyésze
