Még egyszer: KLIEGL ÉS GÉPEI.
Még egyszer: KLIEGL ÉS GÉPEI.
Bajos dolog hazánkban müvészről és müvészetről szólni, részint mert nincsenek, legalább nem nagy számuak; részint mert fogalom sem igen van egyikről is. Komár, mesterember és művész, nálunk jobbadán egy rovat alá tartoznak, sőt a’ puszta mesterember nem ritkán több tekintettel ’s pártfogással bir, mint az, ki nem csak önmaga nevezi magát müvésznek, hanem müvész gyanánt tiszteltetik másoktól is. A’ müvész nálunk vagy eszelősnek kiáltatik, vagy koldusnak tartatik, kin szánakozni kell, ’s kinek hosszas könyörgés után is alig érdemes egy pár kegyelemfillért vetni kalapjába. Hol van példa rá, hogy közöttünk ’s általunk müvész nem meggazdagodott, hanem csak kéjelmesen megélt volna, holott szabók és vargák, kocsigyártók és ékszerárusok Budapesten házakat épitettek vagy vásároltak. Innen magyarázható: miért nincs nekünk általában müvészetünk. De azért ne essünk kétségbe; nem fog örökké tartani e’ mostoha idő. Ifju nemzedékünk egész szellemiránya méltán szebb jövővel biztat. A’ pozsonyi nemes ifjuság legközelebb olly gyönyörű bizonyságát adá müvészetbecsülésének, melly mindazon szép remények valósulandása iránt kezességet nyujt, miket minden jobb érzésű ember olly örömest helyez az utókorba. Ugyanis, midőn Kliegl urnak a’ posonyi választmány bánásmódja következtében eredt kellemetlen viszonyait megtudá, felszólalt kebelében a’ jobb szellem sugalma, ’s erejéhez képest nagyot, nemeseket cselekedendő, pénzöszveget gyüjtött, ’s egy küldöttség által önköréből megörvendezteté, boldogitá a’ müvészt; nem a’ segélypénzzel, mellyet az szerényen mellőzve, mindaddig el nem fogadhatónak nyilatoztatott, mig gépeinek honunkbani elkészithetéséről bizonyosságban nem lesz; hanem azon méltányoltatásnak vigasztaló érzetével, melly balzsamerővel szünteti meg az előitéletek és részvétlenség bakókeze által ütött sebek sajgásait, ’s melly ujra edzi a’ lelket, daczolni minden nehézséggel, minden ármánynyal, ’s nem veszteni el ipart, lelkesültséget. Lelkesültség nélkül nem volt ’s nem lesz semmi nagy e’ világon, és szánandó ember az, ki lelkesedésre képtelen, és szánandó nemzet, mellynek kevés lelkesedni tudó tagja van; lelkesedni tudó – természetesen – magas tárgyakért; mert pusztán állataikért – hevülni igen, de lelkesedni nem lehet. Voltak idők, mikor a’ lelkesedés ha nem kárhozat, legalább szerencsétlenség volt. ’S ezen idő még nálunk nem mult el egészen: azért szerencsétlenség nálunk művésznek lenni; mert a’ müvész valamint maga lelkesedett, ugy csak lelkesíthető emberek körében boldogulhat. E’ fájdalmas igazságot bizonyitja honunkban mindazok sorsa, kik művészi névre érdemesek: bizonyolja Kliegl esete. Találmányáról több izben szóltam. Lehet, hogy én gyorsszedő- és betüosztógépeiről némelly halvérüek itélete szerint, nagyon is sokat tartok: azonban semmi esetre nem többet, mint a’ mennyi számtanilag igaz, ’s mennyi a’ müvész által bárki előtt minden órán kimutatható. Lehet továbbá, hogy azon eszmék, mellyek ama’ gépek számtalanszori vizsgálgatása alkalmával előttem lebegtek, igen sokak előtt álmok országába tartozandóknak látszanak. Gondolám többi közt, hogy e’ gépek leendenek nálunk, ’s idővel az egész világon, a’ nyilvánosság leghatalmasb eszközei ’s a’ nyilvánossággal járó minden polgári áládsnak termékenyítő harmata; – gondolám, hogy országgyűlési termeinkben, megyeházainkban, egyesületi csarnokinkban ’stb. mindenütt gyorsszedőgép leend fölállitva, melly a’ tárgyvitatásokat azonnal sajtó alá bocsáthatólag megtestesíti, ’s gőzsajtó segitségével minden gyülés végén, legfölebb egy óra mulva, ezernyi példányban lesznek kioszthatók a’ nyomtatványok; – gondolám, hogy emberbaráti egyesületek alakulandanak, ’s nagy akarat mellett igen kevés költséggel nyomatandnak népnevelési és népoktatási könyveket, az idegen ajkuak számára pedig nyelvtudomány, mellyet azután ingyen, vagy legalább batka-olcsón fognak szétosztatni, ’s igy a’ népet emberré ’s hazafivá képezendik. Gondoltam ezen eszmék fonalán még sok más valósithatót, ’s előttem minden számtani bizonyosságban állott, mellynek alapja e’ midnenki előtt kimutaható igazság volt: az osztógép mindennap legalább tiz ember munkáját végezi, a’ gyorsszedőgép legalábbi sötét: minden nyomtatvány előállitása tehát legalább tizenötször olcsóbban történhetendik, mint eddig; ’s igy a’ munka, melly most 15 pengő foriton árultatik, egy pengő forintért, a’ melly pedig egy p. forintban, az 4 ezüst krért lesz megszerezhető, ’s igy legalább is ezerszer töb ember által olvasható. – Vagy talán nem mindenki látja át egyszerre: mit tesz olvasni, még pedig olcsón olvasni? Az emberek nagy része nem ismeri az olvasás szükségét, nem tudván, hogy az táplálékul szolgál a’ léleknek, mellyet ha tőle megtagad, sanyarogni fog az, mint harmat ’s eső által látogatlan növény, ’s bár teste óriássá nő, lelke törpén marad. Innét a’ sok gyermek-ész elaggott testben, a’ sok bohóság ősz fürtök alatt. ’S mig ez igy marad, igen rosszul áll az emberiség dolga. Iparkodjunk eszközölni, hogy minél több ember szintugy éhezzék lelkileg mint testileg, ’s gondoskodjunk, hogy lelki szükségeit szintolly olcsón kielégithesse – ha nem olcsóbban – mint a’ testieket. Ez főkép ugy lesz elérhető, ha az olvasmányok kevesebb pénzbe kerülendenek, mint egy adag rostélyos vagy egy tálcza fagylalt. ’S ekkor – meg lehetünk győződve – kezdődni fog a’ tudásnak és jobbulásnak arany időszaka. Az olvasás szükségkép elpusztítandja a’ tudatlanság rémországát, mellynek pokolméhében az erkölcsi és polgári bűnök szörnyszülötti foganzanak. Egyedül csak tudatlanság volt és maradt nemzője az emberek közt eláradott ’s még eláradandó gonosznak. Irtsuk ki a’ tudatlanságot, és kiirtandottuk vele a’ bünt. Teljesedni fognak álmaink. Minden ember ismerni fogja a’ jót, és követendi azt. De ezt csak ugy valósithatjuk, ha nem csupán az eszme, hanem ennek foganatositó eszközei iránt is lelkesedéssel viseltetünk. Van e egyébiránt nálunk elég lelkesedés? Irjatok, szónokoljatok hidakról, vasutakról, gőzmalmokról ’s ezek részvényeinek jövedelmességéről; vagy inditványozzatok tánczestvélyeket, szinmulatságokat, galambvadászatokat, Eglintoun-féle lovagjátékokat, mellyek százakba, sőt ezerekbe kerülnek, azonban édes magunk és édes mindeneink gyönyörködtetésére szánvák, – ’s fogtok találni részvétre, lelkesedésre; de hozzátok csak szóba nemzeti nyelvünk gyakorlatos ügyét, a’ népnevelést, jogegyenlőséget ’stb., – és megőrülhettek magányos fejtöréstekben, ’s megszakadhattok magányos erőködés miatt, – ügytársra nem igen fogtok találni, legfölebb üldözőkre vagy gúnyolókra, kiknek legszelidebb részvéte az, hogy eszméiteket káprázatoknak fogják keresztelni, erőködésteken sajnákoznak, sőt talán eret vágnak a’ test és lélek, tudomány és becsület legkényesebb véredényein. Előttük a’ példa; előttünk Kliegl és gépei. Minő lelkesedésre találtak ezek? Csudálkozni kell, hogy akkor, midőn majd minden ember a’ „nyilvánosság” szót hordja ajkain, midőn a’ nyilvánosság eszközlése végett gyorsirói jutalmak alapittatnak, ’s a’ gyorsirás oktatására magányos tanitószék állittatik, – hogy ekkor Kliegl gépei iránt méltányos részvét nem keletkezett. Minő elvszerűtlenség fekszik e’ lettdologban, minden gondolkozó könnyen megfoghatja. ’S valljon honnét származik e’ visszásság? Alig csatlakozom, ha ezt azon módban keresem, mellyel Kliegl találmányának ügye fölfogaték. Nem vádolok senkit; mert vádra jogositva nem vagyok. Csak nézeteimet mondom el, szabadon, tartózkodás nélkül; részint mert fölvagyok szólitva, részint benső meggyőződésem unszoltából, minden esetre pedig, hogy e’ fölszámithatlan eredményű ügynek használják, ha még használhatók.
A’ találmány kezdetbeli története – mennyiben az közönség elibe juttatható – már ugyis tudva van, legalább ’e lapok olvasói előtt; tudva az is, mikép áll jelenleg annak ügye. Hátra van tehát annak részletes előadása, mikép jött ’s jöhetett az jelenleges szomorú állapotjába? Erre vonatkozólag mondottam már némellyeket ’e lapok 28-ik számában. ’S talán az épen ott mondottak következtében jelent meg a’ pesti Társalkodó 37-ik számában az illető választmánynak egy számadó nyilatkozása, melly minden szükséges adatokat magában foglal ugyan, mellyek a’ találmány történetéhez hivatalszerűleg tartozók: de hijával van mindazoknak, mellyek a’ pártfogolás és ügyszeretet buzditó sugalmának lehetnének tanusitmányai. Valóban, ha a’ választmány érdemes titkárja a’ Kliegl iránti részvétlenséget a’ maga egész dermesztőségében akarta volna leirni, nem cselekedhette volna azt remekebbül, mint e’ számadási nyilatkozvány csigázott tartalmában, melly nem csak ügy iránti melegséget nem bizonyít, sőt a’ puszta jóakaratnak sem bir legkisebb szikrájával is. Olvassa el a’ mondott czikket, ha ki ezt lehetlennek tartja, – ’s ekkor nem fog csudálkozni, hogy e’ nyilatkozvány szibériai szellemét kárhoztatva, egy kis tüzet akarok gerjeszteni, mellynél hazánk mezítlen müvészete fagyottas tagjait melengethesse. E’ tüz a’ részvét tüze. Mert ne gondoljuk, hogy ez iránt honfitársaink keblében fogékonyság ne volna. Ennek igen számos példáját lehetne idézni. Legyen elég közelebb csak a’ gyorsirási díjak inditványának meleg pártolását említeni. ’S valljon mi a’ gyorsirás a’ gyorsszedőgép eszméjéhez képest? Azt gondoljuk e, hogy a’ közönség, különösen pedig megyéink föl nem fogták volna Kliegl találmánya nagyszerüségét, ha az megyei gyüléseken szőnyegre hozatik, vagy pedig a’ pártfogoló társaság vagy ennek választmánya által minden hatóságokhoz felszólitás intéztetik, – szóval: ha az ügy előmozditására minden szükséges lépés megtétetik vala? – Vessük félre az elfogultság szemüvegét, és lássuk, mit ismer el a’ választmány önmaga által tenni kelletnek, és mit mond – hogy tön? A’ gépek létesitése végett alakult társaság m. 1840-ik évi apr. 5-kén tartott közgyülésén következő utasitásokat adott a’ válsztmánynak: 1) hogy az eleve közrebocsátott aláirásíveket átvevén, a’ már aláirt részvények lefizetését eszközölje; 2) arra törekedjék, hogy miután a’ kérdéses gépek használható létbehozására körülbelől 3000 ezüst forint kivántatnék, aláirás utján minélelőbb a’ megkivántató 300 részvény elkeljen; 3) Kliegl József által a’ gépek épitését megindítsa, ’s neki azon czélból a’ bejött pénzből a’ szükséges summákat időrül időre előlegezze; 4) mindent elkövessen, mi a’ részvények biztositásaul szükséges; e’ végett ha czélszerűnek gondolná, egy 362kizáró föltalálási szabadalom elnyerésére kivántató lépésekről gondoskodjék; és 5) anank idejében a’ részvényesek díjai visszafizetését lehetőleg eszközöje.” – Ez volt a’ választmány feladata. ’S mikép eszközölte? Egyetlen egy pontjának sem tön eleget. Legfőbb törekvése – mint a’ társalkodói számadásból kitünik – a’ 4-ik pont első felének akart eleget tenni; de nem tön, mert ugyanazon pont második részét figyelem nélkül hagyá; ’s noha a’ szétosztógépnek „féligmeddig” elkészültét önkint elismeri: annak teljes elkészülését a’ 2-ik pontbeli utasitás szerint előmozdítni legkevésbbé sem iparkodott, ’s az által vélt eleget tenni kötelességének, hogy a’ müvész félig kész gépét lefoglalá, – biztositékul a’ részvényeseknek!! Valljon hiszi e a’ választmány, ’s hiszi e bármelly józan gondolkozásu ember, hogy ezen – mint a’ számodási nyilatkozat nevezi – féligmeddig elkészült gép a’ részvényeseknek több biztositást nyujt, mint ha az – bármilly áldozatok mellett – a’ részvénysegedelem utján egészen elkészülhetett volna? – Az utasitási negyedik pont szelleme, mellyre a’ választmány olly bizton hivatkozik, egészen más, mint a’ mivé magyaráztaték. Ott biztositékról van szó, a’ müvész részére szintugy mint a’ társaságéra; itt – a’ számadási nyilatkozatban – ellentétbe helyeztetik a’ müvész a’ társasággal. Mikép igazolható e’ fonákság? A’ társaság érdeke, annak alakultakor, összeolvadott a’ müvész érdekével; ’s a’ választmánynak e’ szerint azt megerősinie kellett volna, nem pedig gyengítnie, sőt ellentétbe hoznia. A’ választmány csak ugy biztosithatá – mondom – a’ társulatot, ha a’ gép elkészülését minden módon eszközölte volna. De ő a’ módok közül semmit nem tön; sem részvényeseket nem gyüjtött, sem szabadalmat nem eszközölt, sem a’ müvészt nem buzditá, – sem – sem–sem–. Egy kis példáját a’ semlegességnek! mindjárt a’ pártfogás – az ugynevezett pártfogás – idejének kezdetéből. – Kliegl két hétig ágybanfekvő beteg volt. Nem mozdulhatott sehova, senkihez. Aggódott, hogy e’ miatt balul vélekednek róla azok, kiknél ekkor szükségkép meg kellett fordulnia; – aggódott, hogy nem-jelentkezését gondolatváltoztatásra vagy hanyagságra magyarázandják. Egy barátja ajánlkozék megszüntetni aggodalmát az által, hogy az illető személyt tudósitandja beteg állapotjáról. Ez megtörtént. A’ jelentő barát belép; elmondja, ki ő, ’s mi tárgyban jött. Fogadtatása e’ két szóban volt kifejezve: „Jól van!” ’S ő nem tudá magának megfejteni: mi van jól; ’s gondolá magában, hogy nagyon is rosszul van; mert azt hivé, hogy ha a’ lovászmester jött volna ugyanezen urhoz jelenteni, hogy valamellyik hámos lova megbetegült, jelentése legalább is e’ kérdést vonta volna maga után: „Mi baja van?” – Bocsánatot e’ kis eltérésért, melly egyébiránt semmi esetre nem olly nagy, minőnek talán némellyki tartani fogja; ’s csak főállitásomat igazolja, t. i. a’ Kliegl ’s találmánya iránti részvétlenséget. Azt irja többi közt Hauszer titkár ur a’ társalkodói nyilatkozásban, hogy a’ választmány Kliegl József fenyegető kifakadásairól (t. . hogy ha neki a’ készitésre költség nem adatik, ő a’ munkát félbenhagyandja) nem indittatott meg ’ stb. – Attól függ, ki mit tekint fenyegetésnek. Itt csak logicai előterjesztés, vagy inkább a’ szükségesség nyilatkozata van. Egyébiránt nem is fenyegető kifakadások álal kellett volna a’ választmánynak magát megindittatnia, hanem az eszmének nagyszerüsége s’ a’ találmányok valósitásaért kezeskedendett gépi készitmények által. De látta e’ valamellyik választmányi tag a’ munkában levő gépnek kész részeit? Előbb alig, mint midőn azt le kellett foglalni! Pedig a’ valódi müvésznek, minőnek én, ki soha semmi középszerűt nem bálványoztam, soha kontárságnak térdet fejet nem hajtottam, Klieglt ismerem, – többet ér egy baráti látogatás, egy buzditó kézszoritás ’s egy lelkesitő szava ’a méltánylatnak, mint a’ jövőnek legcsillogóbb érczreményei; mert pénzhalom közepette is lehet az ember nyomorult féreg, kevesebb a’ féregnél, semmit, ’s lehet pénzhalom nélkül egy részvevő kebel egy baráti lélek körében ember, a’ szó fönséges értelmében; lehet több; lehet fél-isten! – Hanem ismét eltértem a’ számozás jégösvényéről. Az mondatik, a’ számadási nyilatkozatban, hogy a’ mult évi november 15-kén tartott ülésig Kliegl ur 1700 pengő forintot vett át a’ pénztárból, melly öszveggel már az egyik gép létesitése lett volna eszközlendő, mi későbbi előlegezések után ’s összesen 2490 pengő forint felhasználásával sem történt meg; ’s ezt olly iszonyú dolognak látja a’ választmány, hogy „pártfogó részvényeseket szerezni lélek ismeretelleninek tartottak.” Uraim, legyünk igazságosak! Hauszer titkár urnak titoknoki, nem pedig prókátori tollal kellett volna előterjeszteni a’ dolgot, ’s nem palástolni el, hogy a’ gép tulajdonképi készitésére csak 600 pengő forint adatott, ’s hogy a’ többi pénz, a’ választmány 1840-ki tavaszhó 12 és 13. napjain tartott gyülésének világos rendelete szerint, nem a’ munka folytatására, hanem élelmi fizetésre fordittaték, havonkinti 100 pengő forintnyi öszveggel, ’s hogy a’ müvész akár hányszor panaszkodott a’ miatt, hogy csupán hizlaltatásra, nem pedig gépei készitésére kap előlegezést. Igy állván a’ dolgok, csudálatos hallani a’ gép el nem készülte miatti zúgolódást. De tegyük föl, hogy a’ müvész az osztógép készitésére 600 forintnál többet fordított is, részint az élelmére rendelve volt havonkinti 100 pengő forintból, részint magánylag kölcsönvett pénzből; – tegyük föl, hogy mégegyszer annyit, tehát 1200 pengő forintot fordított rá: megütközhetni e azon józanul, hogy a’ gép mégis csak félig kész; ’s mert csak félig kész, el kell e azért vonni a’ müvésztől minden segélyt? meg kell e őt tagadnunk és számüznünk hazájából? Összefér e ez joggal és emberiséggel? Tudom, hogy nincs törvényünk, melly illynemű csapás miatt, minőt jelenleg Kliegl és az értelmiség szenved, kárpótlási keresetet tulajdonít: azonban hiszek lélekismeretet és a’ mienknél jogosabb országot, hol illynemű kelepczék biróilag kárhozatvák. Meg kellett volna a’ választmánynak a’ gépkészitési költségek előzetes fölszámitására nézve gondolni azt is, hogy e’ gép legujdonabb ’s egyetlenegy, első a maga nemében, s’ hogy azok, kik e’ gép részeit csinálják, kétszer háromszor is elronthatják azt, ’s igy a’ költség háromszorosodhatik; – meg kellett volna gondolniok, hogy Young illyféle gépnek csupán kisérleteire – nem készitésére, miről még szó sincs – a’ Theaterzeitung szerint már is 60,000 forintot (!!) költött; – meg kellett volna gondolni, hogy itt világérdekű gép készitéséről van szó, melly semmi áron nem lehet drága, ’s hogy e mű nem ollyan, mint egy kabát, mellyhez a posztónak, bélésnek, szabómunkának ’stb. árát előlegesen akár egy fillérig meghatározhatni. – Volna még elég mondani valóm; mert illy világérdekű találmány ügyében ’s illy elhanyagoltság ellen vajmi sokat lehetne még szőnyegre hoznom! de nem akarom e’ lapok hasábait különösnek terhelni, ’s azon adatokra nézve, mellyeket e’ lapok szerkesztője az ügy érdekében tőlem kivánt, a’ mennyiben azok e’ fölszólalásomban eléggé nem foglaltatnának, kérem az érdemes szerkesztőt az érintettem társalkodói választmányi számadó-nyilatkozásnak elolvasására, ’s minthogy a’ tárgy olvasó közönségét is bizonyosan érdekli, egyszersmind közlésére. Én azon buzgó ohajtással fejezem be soraimat: bár az egyesülés által bukásához közel jutott ügyet egy másik egyesület fogná föl ’s végezné be! Tehetné ezt talán a’ keletkező iparegyesület; vagy tehetné a’ tudós társaság, vagy tehetnék az irók. Tenni kell minden esetre, uraim! Tett az élet; s’ a’ tett jutalma, itt, ez ügyben, az emberiség hálája!.
Kunoss.
