Vezérczikk. (Közmunkák.)
Vezérczikk. (Közmunkák.)
Emlitők ns Somogy vármegyének közmunkák iránti határozatát. Vezérelvül volt a’ véleményező választmánynak kitűzve, hogy a’ közmunkákra forditandó napszámokat határozá meg. E’ végett mindenek előtt ismerni kellett az erőt, mellyről rendelkezhetni, ’s ez körülbelől 7200 egész telekre ’s az 1828-iki összeirás szerint 3900 házas és 2000 házatlan urbéri zsellérekre tétetik. Ez alapfölvételben „körülbelől” szó és 13 év előtt készült, – ’s tudjuk, mikint készült – összeirás emlittetvén, egy neme látszik az ingatagságnak, bizonytalanságnak, mellynek habgyűrűi aztán természetesen az egészen szerteterjednek. Erről a’ választmány kétségtelenül nem tehetett, csak sajnálható, hogy határozott erőszámvetésre nem épitheti munkálatát. Mi e’ sajnálkozásban teljes lélelekkel osztozunk; mert ez adathiány ujabb bizonyságul szolgál nekünk, hogy édes honunkban az adókivetés ’s közterhek elrendezése koránsem azon vezérelv körül forog, hogy igazság ’s arány szerint részesüljön minden adózó a’ közterhekben, hanem épül titkolózáson, melly titkolózásnak iránya, a’ közterhekből minél többet másokra róni, hogy a’ mi népünk minél kevesebet viseljen. Ezen iparkodik minden követ az országgyülésen törvényhatóságára nézve, ezen minden szolgabiró kerületére nézve. – Mi névvel nevezhetnők az illy rendszert kerekded-magyarán? nem akarjuk kimondani: de annyi bizonyos, hogy a’ tiz parancsolatok mindenikével aligha megegyezik. Midőn én, ki ezeket irom, a’ közéletben részt venni kezdék, midőn még az önlábu valóság meg nem tördelé vágyaim merész szárnyait, és azt gondolám, csak akarni, erősen akarni kell, hogy az igazság igéje testté legyen: adóviszonyaink fonákságát tisztán átlátva, néhány rokonkeblű ifju barátimmal mindent elkövetnék, hogy megyénkben a’ közterheknek igazságos elosztását eszközöljük; nevezetesen a’ közmunkák iránt is mélyen éreztük, hogy mindenek előtt a’ disponibilis erőt ismerni kell: oda vittük tehát a’ dolgot, hogy a’ szolgabirák szavokat adnák, kerületeik erejét a’ szolgabirói karnak alispán elnöksége alatti gyülésében valóság szerint hitelesen fölfedezni (hogy ez közgyülésen történjék, kivinnünk lehetetlen volt). És vala pedig a’ szolgabirák közt egy barátunk, ujoncz tisztviselő, mint én ujoncz táblabiró; ez ugy gondolá, a’ dolog fenékig tejfel, és felirta kerületének, legkisebbnek az egész megyében, utólsó kisuját szigorúan. Ép’ az nap reggelén, mellynek estején diadalát ünneplendő vala a’ szolgabirói őszinteség, ujoncz szolgabiró barátunkkal egy veteránus főszolgabiróhoz vetődünk, kinek járásában 52 erős helység van, háromszor több ’s háromszor erősebb, mint amazéban; és történetesen asztalon fekszik járás erejének lajstroma; belé pillantunk, ’s az összeg sokkal kisebb szám vala, mint amannak leggyöngébb járásában; ujoncz szolgabiró barátunk tűzbe jött, és az adott szó szentségét és mit én tudom, mit emlegetett; de az érdemes veterán mosolyogva legyintett kezével: „Beszélhet nekem uram öcsém, nem vagyok én bolond, hogy járásomat megrontsam.” – „Vagy ugy?’ – monda ujoncz barátunk – és tollat vőn, és kihuzta conscriptiójának két harmadrészét; és mi földre eresztők vágyaink fencsattogó szárnyait, és segitőnk neki nach bestem Wissen und Gewissen törölni, vagyis más szóval, segiténk neki hivatalos hitelességel hazudni. E’ rendszer ugyan tömérdék kárt okoz: de még többet okozna, hahogy a’ természetben a’ gravitatio törvénye ellenállhatlanul nem uralkodnék, ’s nem eszközölné, hogy a’ fallaciákban is bizonyos arány legyen: egyik valótlanság a’ másikat némileg paralizálja ’s ennélfogva, mivel a’ végszélek találkoznak, a’ rendszerített valótlanság némileg közelít valósághoz, csakhogy jaj a’ népnek, mellynek tisztviselője – mint a’ mese szól – termetes akar lenni a’ púposok közt. Nézetünk szerint mindaddig, mig a’ legszigorúbb, személyenkinti kivetés (individualis repartitio), mellynek egész nyilvánossággal, ünnepélyességgel ’s a’ népnek arróli előleges fölvilágositásával kell történni, hogy minden, a’ mit elhallgatni engednek, a’ többieket ’s különösen a’ szegényeket terheli, minthogy nekiek nincs mit elhallgatniok, – mindaddig, mig ezen személyenkinti kivetés, ugy a’ rovatos (dicalis), mint az országos (portalis) kivetésében alapúl nem vétetik, – mindaddig sem törvényhatóságok között az országban, sem járások között a’ megyékben, sem helységek között a’ jároksban, sem egyes lakosok között a’ helységekben nem lehet arányos, nem lehet igazságos a’ kivetés, ’s mindig a’ szegény lesz nyomva leginkább, kin mégis isten és ember törvénye szerint leginkább könnyítenünk kellene, kit azonban – közmondás szerint igazán szólva – még az ág is huz. – De visszatérve a’ Somogy megyei javaslatra, olvassuk benne: hogy minden telkes jobbágy évenkint 24 gyalog vagyis 12 vonós napszámot (felét őszkor, felét tavaszkor) káros megerőtetés nélkül dolgozhat, házas zsellér évenkint négy gyalog napszámot, házatlan pedig kettőt, mindnyájan napkelettől napnyugotig. De a’ jövés-menés ezen szabályozásba nincs beszámitva. Hogy pedig illetőségén felül senki se terheltessék, minden helységnek könyvecskéje lesz, mellybe tartozása szintugy beiratik, mint az illető főszolgabiró által utalványozott napszámok az elhasználó tisztviselő által nyugtatványilag bejegyeztetnek. A’ megyei közmunkák pedig (mert csak ezekről ’s nem a’ helységbeliekről van szó, ezek minden községnek külön teherül maradnak) szükségesekre és hasznosokra, rendszerintiekre és rendkivüliekre soroztatvák, ’s a’ nem annyira határozott mint gyanitott erőöszveg használata e’ szerint osztályoztatik. – E’ javaslat a’ választmányhoz első izben a’ végett lön visszautasítva, hogy az ingyeni közmunkáknak pénzbeli megváltása iránt véleményt adjon, s’ a’ tettleges alkalmazáshoz még szükséges számolási adatokat szerezze meg.
A’ jelentés, mellyet a’ derék választmány e’ visszautasitó határozatra tön, meggyőzött bennünket, hogy e’ tárgyban végetlen lehetett a’ súly, mellyel előbb az adózó nép terhelve volt, és nem ritkák a’ visszaélések; mert a’ jeles javaslat leginkább a’ körül forog, hogy legyőzze a’ nehézségtámasztó ellenvetéseket, mellyek a’ réginek megtartására talán fegyverül használtattak. – És ámbár mi ugy vélekedünk, hogy a’ javaslat igy, a’ mint áll, a’ mértéket nem ismerő, vagy a legfölebb csak egyes tisztviselők humanitása által mérsékelt tehernek égrekiáltó jogtalanságát megszünteti ugyan, és igy a’ régihez képest valóságos üdv és boldogság: de nem kereste föl mindazon módokat, mellyek a’ kényszerített munka mérges fulánkjait tompíthaták: mindazáltal olly elveket látunk a’ derék javaslatban, mellyekben szívvel lélekkel osztozni, dicsőségünknek ismerjük, ugy hogy kétségtelenül nyereségnek veendik tisztelt olvasóink, ha saját véleményünket a’ jövő számra halasztva, néhányat ez aranyelvek közül elősorolunk.
„Ez ország minden rendes közterheit a’ szegény adózó nép viseli: a’ követeléseknek tehát, miket a’ közálladalom tőle megkiván, olly határok között kell maradni, hogy a’ létnek biztositására nyujtott javak körét tul ne hágják, különben alapot vesztve, zsarolássá fajulnak, ’s orvosolhatlan nyomoruságot okoznak.” – Szent ezen elv, és annyira szent, hogy valóban mélyen kellett a’ választmánynak az akadályok sárkányerejét ismernie, midőn mégis ezen elv daczára egy-egy telektől jövés-menésen és a’ helybeli közmunkákon kivül, mellyekhez még csak a’ levélhordást is hozzászámitá, évenkint 24 napi kényszerített ingyen közmunkát javaslott; mit önmaga is olly terhesen soknak vélt vala, hogy nyiltan kijelentené, miképen feddéstől kell tartania, ha valaki naptárt véve kezébe, számba veszi a’ szegény embernek szabad munkára megmarad. Idő és munka a’ két nagy soksorozó, melly a’ nemzeti vagyonosság öszvegét előállitja; de ép’ azért, valameddig a’ kényszerített munkák határozatlanul, vagy legalább súlyos nagy mértékben emésztik e’ megbecsülhetlen két kincs erejét, anyagi pazarlás ’s a’ tunyaságnak és titkos boszuságnak erkölcsi mételye erőink szabad kifejlésének mint éhes farkas, utját állja el, ’s lehetnek közöttünk egyes gazdagok; és ha ezt nemzeti jólétnek nézitek, ám legyen nektek hitetek szerint: de a’ tömeg mindig csak szegény maradand, mint törvény és megye stylusa szól; mellyre a’ földi javak közül legfőbb áldás 390gyanánt csak az várhat, hogy megmaradhasson.
A’ közadministratiónak különösen megismert és tapasztalásból bizonyodott jelleme a’ hanyag kezelés, és alig van mód, e’ téren a’ magánykezelés jelességeit megközelítni.” – Igy szól a’ választmány. – És nekünk eszünkbe jut az ármányos gyámsági rendszer, minélfogva némellyek leg- és legjobb szándékból az emberek minden cselekvényeit mély bölcseségök szerinti avatkozásaikkal intézgetnék, azt vélve, ők jobban értik a’ földmüvelést, jobban a’ kézműipart, és a’ kereskedést, mint magok a’ földmüvelők, kézmüvesek és kereskedők. – Boldog isten! mivé lenne némelly ország, hahogy az emberész fonákságait a’ természet csendes működése ki nem kaczagná! – „A’ kinek nehézségei vannak javaslatunk ellen – mond tovább a’ választmány – annak egy jobbal, tökéletesebbel szolgálhatunk: minden ingyeni kényszerített közmunka eltörlésével.” – Eurika! mondá Archimed; – igenis, uraim, e’ szónak e’ honban jövendője van.
A’ határozatlan közmunkarendszernek még egy átka van, mellyet a’ somogyi választmány az által fejezé ki, hogy „a’ köznek örve alatt sok magányérdekű munkára több ezer napszám fordíttathatik, a’ nélkül, hogy ellenőrség gátolná, vagy felelősség tartóztatná.” – Ez szomorú, nagyon szomorú; de ha visszaemlékezünk a’ túróczi hidépitésre, mellyről lapjainkban szó vala; ha visszaemlékezünk, hány elhagyatott utat láttunk imitt-amott az országban, mellyet e’ vagy ama’ hajdani alispán lakához egykor százezernyi kezek raktanak, ’s melly most romban áll, mert megszünt az érdek, melly épitteté; ha visszaemlékezünk mindazon adatokra, mik saját tudomásunk ’s mások beszéde szerint Ilium falain kivül és belől a’ választmány állitását igazolják: lehetetlen föl nem kiáltanunk, és minden kellemetlenségek daczára (mikben bő részünk van) tökélt lélekkel kiáltunk fel: Ki a’ napfényre, uraim! e’ napfnéy megorvosolja bajainkat.
