Ipolyság.
Ipolyság.
Az ipolysági magtár dolgában. Pongrácz Lajos ur a’ Pesti Hirlap 41-ik számában 16-ik pont alatt ezeket irja: „Az ipolysági középponti magtár is valahára megszüntetett. (E’ tárgyra nézve a’ multból röviden csak ennyit: Az adózó, takarmány szűkében, mellyben hegyes megyénk 3/4 része mindig sínlik, 10 garason is vette oda bevitt szénaadagját, ’s ezt az ur, hol gyülés és törvényszékek, hol az utazás alkalmával 2 garason megvette! Igaz ugyan, hogy abból a’ deperdita és absconditákra sok elment: de még igy is háromannyi volt a’ hunczut* paraszt szénája, mint a’ fogadóbeli négy garasos adagok. Ezenkivül tavasz felé egynek is másnak is kifogya szénácskája, pénzecske sem volt, és sokszor nem is lehetett azt közelében venni: mit tettünk? beküldénk a’ magazinumba és a’ szénácskát szekerkén haza hozattuk ’stb. eff.) „Ezen tudósitás, szárazon szólva, annyit tesz: Vannak Hont vármegyében olly emberek, kik a’ vármegye magtárából regulamentaris olcsó áron veszik a’ szénát, sőt még szekerkékkel is elhordják. És ezt mondja Pongrácz Lajos, Hont vármegyének épen azon járásbeli esküttje, hol a’ magtár létez. Mi természetesb tehát, mint L. A-nak és azon tagoknak, kik az általános gyanusitás által ártatlanságukban magokat sértve lenni látják, és kik a’ köztanácskozásokban részt vevén, minden visszaéléseket megszüntetni, a’ történteket törvényesen megboszulni szinte kötelességük, – felszólitani, és pedig férfiasan a’ megye közgyülésében felszólitani P. L. urat: valljon őket akarta e gyanusítni? felszólitani, hogy mint járásbeli eskütt kötelessége szerint fedezze föl a’ kihágásokat? És ime! a’ felszólitás a’ P. Hirlap 50-ik számában még a’ szerkesztőség által is szólás- és irásbeli szabadság sértésének, spanyol inquisitiónak bélyegeztetik*. Boldog isten! mire jutott a’ szólásszabadság nagyszerű eszméje, ha már illyesekre is bitangoltatik. És spanyol inquisitio! Erre, ha illendő lenne, kaczagnék; de igy csak elmosolyodva gondolom: mit mondana az iszonyatos Torquemada T. nagy inquisitor, ha hallaná, hogy egy esküttnek illyes kérdeztetése borzasztó cselekvésével neveztetik? De P. L. ur nyugott kebellel hallgatta, azonban szóhoz jutván, roszulléte és NEM elrettenés miatt gyenge hangon nyilvánitá, hogy „senkit sem nevez.” Én, ki ezen nyilvánitást hallottam, azokra, mik a’ P. Hirlap 50-ik számának 417-ik oldalán irva vannak, rá nem ismertem volna, mert csupán egy azonosságot látok benne: hogy valóban „gyenge” hangon senkit sem nevezett. A’ „rosszulléte ’s NEM elrettenés miatt,” szavaknál pedig akaratlanul jut eszembe azon női kaczérság, midőn tánczost nem kap, főfájást affectál. Azonban a’ honti tudósitónál kétségkivül bokros hivatalbeli (erről főszolgabirája adhatna bizonyságot) ’s irói (mert iró ám a’ honti tudósitó) foglalatosságai okozák gyengélkedését. – Már most, hogy tudja az olvasó közönség, miben van az ipolysági magtár, ’s lássa, mi különbség van a’ valóság és a’ között, mit P. L. ur irt, és mi mellett a’ szerkesztő olly élénken felszólalt, mindenekelőtt megjegyzem, hogy a’ többször említett magtári intézet nekem soha sem tetszett, ’s részemről is helyeslem, hogy a’ rendek megszüntették; de nem azért, mit P. L. ur irt, ’s mire a’ szerkesztőség „fejét tette egy görög dinnyére;” hanem azért, mert az abból bevett pénzek gyakran elköltettek, ’s csak hosszadalmas pör által lehetett néha visszakapni; néha, fundus hiánya levén, épen nem. Hogy ez megtörtént, arról kételkedni P. L. ur sem fog, ha honti családjának historiáját tudja. – Az ipolysági magtári intézkedés igy van: Mivel Hont vármegyének gyüléshelye ezelőtt Kemenczén, egy közönséges faluban, most valami 35 esztendő óta Ipolyságon, csekély kis mezővárosban van, hol egy nyomorú vendégfogadónál több nem levén, nehogy egyedáruságot gyakorolhasson, ’s az által a’ gyülésekre bejőni szokott tagokat kénye és kedve szerint róhassa a’ fogadós, régtől áll az a’ szokás, hogy a’ mezőváros magtárába behordani szokott széna és zab időnkint limitalt, de mindig a’ piaczi árhoz szabott áron árultatik azok számára, kik a’ gyülésekre magok lovain megjelenni szoktak. E’ magtárból nem regulamentaris olcsó áron árultattak a’ termesztmények, mint azt az évenkint többször limitáló számtalan megyevégzések mutatják, mellyek szinte szabályszerűleg igy vannak szerkesztve: „A’ piaczi árhoz képest a’ zabnak és szénának ára igy és igy határoztatik.” E’ sok végzésekből mutatóul csak kettőt hozok fel; u. m.: 1834-ik évi junius 27-kén tartatott közgyülésben 1319-ik szám alatt hozott e’ tárgybani végzés igy hangzik: „Szinte az érdeklett szűk termésnél fogva a’ piaczi árhoz alkalmaztatva, egy portio (10 font) széna 18 krban, egy pozs. mérő zab 3 forintban állapittatván meg ’stb.” – 1837-ik évi september 4-kén tartatott gyülésből 1724-ik sz. alatt pedig igy: „Pruszkay Dénes albiztos ur az ipolysági raktárbeli termesztmények árát, melly jelenleg a’ piaczit nevezetesen felülüti, a’ körülményekhez képest meghatároztatni kéri; mihez képest elhatároztatott: hogy f. é. september 15-től kilaja a’ zabnak 1 frt, a’ szénarészletek pedig 2 garason szolgáltassanak ki ’stb.” – Ezen, illyformán már magában nem igen káros intézkedést különösen menti ’s bizonyos tekintetben hasznossá tete azon körülmény, miszerint ezen magtárba koránsem hordatott a’ helységekre különösen kivetett mennyiség, hanem kiváltképen azon széna és zab vitetett oda, mellyet a’ katonaság el nem fogadott, és melly a’ megyei magtárakban féligmeddig megromlott; mert tudni kell, hogy Hont vármegyében egész vidékek vannak, hol az érczes vizek kiöntései által beiszapolt réteken termett szénát csak a’ hozzászokott marha eszi meg, és igy a’ katonaság elfogadni vonakodik. E’ tekintetben tehát, a’ mennyiben a’ szegény adózó elfogadni nem akart termesztményét lerakhatja, ’s visszavinni nem kénytelen, még hasznos is; hogy pedig ez valódi haszon fogja érteni az, ki tudja, hogy a’ magazinariusoknak semmiben sincs jobb módjuk ajándékot csikarni, mint azzal, hogy a’ messziről befuvarozott termesztmény elfogadásában akadályokat tesznek. Igy levén, jó lelkismerettel állithatom, hogy ezen magtári intézkedésből, mind a’ mellett, hogy visszaélések történhettek, sőt történtek is, félszázad óta a’ honti adózókra nézve annyi kár nem 554háromlott, a’ mennyit egy ügyetlen esküttnek egy esztendei forspontja tesz. Már most legyen szabad egész szerénységgel megjegyezni: hajlandó lenne e még most is a’ P. Hirlap szerkesztősége (a’ Hirlap 50-ik számának 418-ik oldalakint) csudálkozással felkiáltani: „Hogyan, uraim! hát nem elég a’ szegény parasztnak a’ katonai deperdita; még a’ ti saját lovaitokat is el kell megyei regulamentaris áron látnia?” midőn világos, hogy sem regulamentaris ár, sem olcsó két garas! de piaczi ár, legtöbbnyire rossz, el nem fogadott szénáról van szó*. L. A. táblabiró és azok, kik vele egyetértettek, „rettentesen fel” nem „zajdultak, ’s a’ megyét disztelenítve” nem „látják;” mert hiszik, hogy a’ megyék sokkal magasabban állnak, hogysem egy hirlapi czikk azokon homályt ejthetne; de felszólaltak, ’s hiszem, ezentul is fel fognak szólalni az illy általános gyanusitás ellen mindig; mert vagy tud valóságos visszaéléseket P. L., és azon esetben, mint járásbeli eskütt, fölfedezni tartozik; vagy nem tud, és akkor – legkiméletesebben szólva – rágalmazott. Azon körülmény, hogy önmagát is vádolja (oh de naiv vallomás!), ismét csak affectatio, gondolván, hogy épen azért, mert magáról is szól, ő egyik lesz a’ közönség előtt azon kevesek közül, kik nem részesek a’ visszaélésben. – P. L. ur hirlapi tudósitásinak hitelességére egyébiránt még csak egy adatott: A’ Pesti Hirlap 52-ik számának 436-ik oldalán kettős csillag alatt a’ többek közt ezt mondja P. L. ur: „E’ napokban egy köztiszteletben álló főtisztviselőnktől hallám, hogy mig Hontnak két század katonája volt, kevesebb volt magadózása mint most, mikor csak egy századot tart.” Uram! illyeneket nem hallani, de tudni kell egy tisztviselőnek, főkép ha egyszersmind hirlapi tudósitó, nem mendemondákon, de adatokon kell épitni előadásait, mihez ép’ ollyan könnyen juthatott volna, mint én, ki a’ levéltárból kivettem a’ magtári illetőséget mutató táblát, és ime! abból épen ellenkezője tünt ki annak, mit P. L. ur mond, t. i. midőn Hontnak két század katonája volt, jelesül 1831/32 évben, szolgáltatott: buzában 4026 pozs. mérőt, zabban 15,446 2/4 p. m., szénában 123,570 portiót; – midőn már csak egy századja van, vagyis 1840/41-ik évben, kiszolgáltatott: buzában 2190 p. m., zabban 8212 4/.. p. m., szénában 65,700 portiót. Erre több commentarius nem kell, mint az, hogy ezt minden ember a’ levéltárban megnézheti. – Végre még a’ Pesti Hirlap 50-ik számában említett szakácsra nézve meg kell jegyeznem, hogy P. L. ur az 59-ik számban adott válaszában annyit felejte megemlíteni, hogy ezen, már egy pár év előtt megszüntetett szakácsságot nem megyei végzés hozta be, hanem az akkori várnagy visszaélése eszközlötte. – Költ Sülykén (Hont megyében), augustus 4.
Ez Hont vármegye rendei iránt ocsmány, az adózókra nézve pedig gyengédtelen ironia.
V.
Engedelmet kérünk, mi nem ezt mondottuk. Világosan kifejezők, hogy L. A. urnak, vagy akárkinek joga volt kérdezni P. L. urtól, ha őt értette e? de nem lenne joga faggatni, kit értet? hogy ha őt nem. – Tovább megyünk. P. L. urat, Hont vgye esküttjét, joga volt akárkinek felszólitani, hogy hivatalos kötelessége szerint jelentse be, ha visszaélést tud, ezt elismerjük; de hogy hirlapi levelezőt hirlapi közlése miatt lehessen igy faggatni, ez az, mire nézve szerényen kételkedünk.
Szerk.
Őszintén kimondjuk, hogy ezen előadás a’ dolog fekvését egészen más szinben mutatja, mint az addigi közlések mutatták; ’s ha kivált még az is áll (a’ mint ezekből kivehetni gondoljuk), hogy az adózó nem volt kényszerítve, szénát vinni a’ magtárba, hogy ha nem akart, hanem csak szabadsága volt letenni azt, mit a’ katonaság el nem fogadott: ugy valóban tisztán áll, hogy hacsak más (a’ közlő ur által fentebb gyanittatni engedett) okok nem tették az intézetet súlyossá, a’ széna- zab-beadás bizonyosan nem tette. – Mi csak köszönettel fogadhatjuk e’ becses fölvilágositást, ’s a’ közlő urtól hasonlókat jövendőre is teljes tisztelettel kikérünk; mert igazságot ohajtunk.
Szerk.
Vladár László, főszolgabiró.
