Somogy.
Somogy.
Eczetgyártás ügye. Hogy Somogy vgyének főorvosa Csorba József ur olvasott és a’ régi classicusokban jártas férfiu, rég tudtam, ’s ha azt az ellenem irányzott, de önmaga ellen szóló és a ’ Jelenkor 59-ik számában megjelent czáfolatából mások észre nem vennék ’s elhinni nem akarnák, ezennel kezeskedem érte: de hogy a’ Jelenkor említett számában megjelent czáfolatával személyt az ügytől elválasztani nem tudván, kiméletlenségét (és ez gyenge szó) az olvasó közönségnek önmaga fölleplezte, – erről én mitsem tehetek; – és ha ez a’ müvelt közönség előtt „alta mente repos’tum” maradand, engem legkevesbbé sem okozhat miatta. – A’ Pesti Hirlap 50-ik számában levő ’s már honszerte aggodalmat okozott eczetgyártás ügye iránti közlésemben én nem Somogy vgye végzéséről, hanem ugyanazon megyei főorvos véleményéről (pedig nevet sem emlitve) szóltam, és igy csak ennek vegytani mestersége keverheti össze a’ megyét az orvossal; – ritka és nem rosszul számitott vegyités ez valóban (?); ámde ugy volt – van – és lesz is mindig, hogy a’ ki saját ügyében nem bizhatik, más köpönyege alá siet és szeret csúszni; – azonban e’ nemű bármilly ügyes azonositás is nem egyéb egy olly escamotterozásnál, mellyről ma már a’ „pettendi” paraszt is azt hiszi, hogy négy levelű lóherrel el lehet oszlatni. – Somogy vgyének a’ kérdéses eczetet illető bölcs és hatályos végzését a’ P. Hirlap 38-ik számábani becses közlésben olvastuk, ’s bár törekedjék Csorba József orvos ur szintugy a’ „megyei gyülés közönségét” is (ezt annak tárgyaul csúsztatva) utóbbi közlésem ellen fölingerelni: nyiltan szólva, én ez esetben is, ha Somogy vgye bölcs és előrelátó rendei olly végzést hoztak volna, mint az „ibis redibis” „forma patent” „noli me tangere” orvosi vélemény, azokat sem kimélém vala meg a’ tisztelet korlátai közt eszembe juthatott észrevételeimtől; – igy tehát nem a’ vgye végzéséről és megyei gyülés közönségéről, hanem kizárólag és egyedül az orvosi véleményről lehetvén szó, bár későn is (minthogy torokgyuladásban szenvedék) csak arról kellett, illett szólnom, és csak arról szóltam. Mivel pedig látom, hogy ámbár az én torokgyuladásom homoeopathicus kis adagokkal bámulandó rövid idő alatt meggyógyult, az említett orvosi vélemény olly aprócska szerekkel be nem érve, még beteg maradt, az igazság allopathicus gyógyszertárából (miből Csorba József orvos ur „recipe”-je nélkül is szabad expediálnom) akár pintszámra szolgálhatok nekie. – Vizsgáljuk tehát a’ még beteg vélemény és czáfolat symptomáit. Közlésem modora (ez ellen kikelni legujabb divat) iránti meglepetését Csorba József orvos urnak, mint melly a’ tárgyhoz különben sem tartozik, figyelem nélkül hagyván, áttérek czáfolatában szétpattant véleményi tojásocskájának epés tartalmára, melly igy szól: „nem csak a’ megyei főorvost illeti a’ gúny, hanem a’ megyei közönséget is; mert ha ollyan az inductio, hogy rajta tébolyodni kétszer, okosodni azonban egyszer sem lehet, miért nem fejezte ki elégületlenségét a’ gyülés? sőt maga a’ közlő – akkor inditványozó dúshatásával miért nem igazította meg?” – A’ gúny, ha volt közlésemben, a’ megyét, mellyről közlésem tanusitása szerint egy szót sem tettem, legkevesbbé sem illetheti; – hogy pedig a’ gyülés ezen orvosi vélemény iránt elégületlenségét ki nem jelentette, köszönje meg Csorba József ur! oka azonban az volt, mivel a’ kezem közt sub lecta levő végzés – melly szerint: „jövendőre minden mesterséges eczetet késziteni kivánók a’ megyei hatóságnál büntetés terhe alatti bejelentésére, és csak azután, ha a’ kimutatott készitésmód ártatlannak találtatik, az illy módon készült eczetnek nyert engedelem mellett leendő kimérhetésére” adatott engedelem, már a’ gyülés első napján a’ kérdéses eczet mint első napi legelső tárgy fölött kimondatott: következőleg, minthogy az orvosi vélemény (hiteles mása szerint) még csak maj. 4-kén, a’ gyülés negyedik napján költ, ha nem utóbb, előbb ugy sem olvastathatván föl, – az, mint a’ megye végzésének helyességét dubiositásai által csak erősithető, figyelemre nem méltat, ’s bárha általam szó nélkül mellőztetett is, mint köztiszti jelentés nem szünt meg a’ közönség figyelmének és nyilvánosságnak tárgya lenni; – ’s lényegesen véve a’ dolgot, ha figyelmemet el nem kerüli is a’ „si bibis, sanus eris, non morieris de hoc aceto” vélemény, mit nyer vala Csorba József ur általa? – a’ pohárnak, ha keserű volt, kétszeres üritését; – azt mégis meg kell vallanom, hogy az érintett „socraticus methodus”-sal irt orvosi véleménynek mélyébe csak akkor láttam, midőn azt a’ gyülés utólsó napján több más irományokkal magamnak expediáltattam; most meg örülök, hogy belőle kigázolhattam, ’s titkos mélyébőli kiforgathatása sikerült. – Megengedem, hogy főorvos ur meghívott engem a’ vegytani vizsgálatra, noha hivás nélkül is megjelenek vala; igaz, hogy én a’ megyei bölcs végzéssel mai napig is meg vagyok elégedve; igaz, hogy a’ gyülés első napján három inditványt tettem; igaz hogy az egyik szerencsésen meg is bukott (mi sokszor megtörténik rajtam): de igaz ám az is, hogy ugyanerről szinte az eczet tárgyával egybefoglalva és ugyan egy alkalommal küldöttem fel a’ P. Hirlap 59-ik számában megjelent közlésemet, mellynek nyilvánitását a’ nagyérdemű szerkesztő ur ugyanazon számban (tessék megnézni) meg is igérte; de ha voltak, Csorba József ur állitása szerint, kik a’ közegészséget országszerte veszélyeztető eczet gyártását tárgyazó inditványomat csak „ridiculus mus”-nak tartották, legkevesbbé sem csudálom, mert természetesnek tartom a’ macskának egérrőli álmát; noha azóta olvashatják vala már, mikint az érintett eczetgyártás ügyében Bács vgye szinte biztosságot küldött Pestr az egyetembeli orvosoktól e’ tárgy iránt véleményt kérni; meg kell még azt is mondanom, mivel kétséget támasztott Cs. J. ur iránta, hogy érintett közlésem nem junius 23- vag 24-kén, mint mondja, Pesten mulatásom alatt készült, hanem az már mintegy két három héttel előbb adatott föl dr. Gulás ur által, ki tartalmát is tudta, a’ kaposi helyettes posta-intézetnél; de maga a’ nagyérdemű t. cz. censor ur is tanusithatja a’ P. Hlp szerkesztőségével együtt, azon közlésemnek az idézett idő előtt történt megvizsgáltatását. – Továbbá én azt irtam, mikint érdemes másodalispánunk mondá, hogy cselédei a’ kérdéses eczet használata után mebetegültek, és ez igaz is; de más urak is tudnak és készek is, ha szükség, illy és más adatokkal szolgálni. No–no–van ugyan Cs. J. orvos urnak erre ismét tökéletesen megfelelő ’s mindenkit megnyugtató és ellenem irt czáfolatában közlött uj specificus találmánya, t. i. ezen betegülések mind – állitása szerint – „non propter, sed post hoc acetum” történtek. – Illyformán minden megholt betegeiről elmondhatja a’ legkábább kuruzsoló is, hogy azok „non propter, sed post” beadott gyógyszerei után haltak meg; „danke sehr; ich muss nicht von Allem haben.” – Mondom én, ha csak hetenkint egy-egy lapban vihatok is Csorba József urral, fogadom, czáfolataiban olly axiomákat födözend még föl, minőknek csak Ádám apánk látta mását; de ezen termékenységnek csakugyan a’ P. Hirlap és az (istennek hála!) szabadabb sajtó leszen mégis egyedüli mind „propter,” mind „post hoc”-ja; ’s valóban minden védelem nélkül sem fogja valaki ezen véleményi dicsőséget irigyleni Cs. József urtól, ’s azt egész mivoltában az övének ismervén (ne busuljon), elvenni tőle senkinek sem jutand eszébe; tartsa meg magának, csak ne kivánja, hogy mások is elfogadják. A’ „méreg” és „ártalmas” közti különbséget, minek megtanulására ha leczkét nem igér és annyi kutfőkre nem utasít, hallgatással mellőzném: de igy mégis ezennel tudtára adom Cs. József urnak, hogy tudom, mikint a’ pujkapecsenye quantitative, – a’ méreg pedig qualitative már ártalmas lehet, „utut absolute venena non dantur;” – ugy a’ „zsongátlan” szót is megtanultam a’ m. academia szótárából, ’s a’ kérdésjegyet sem én, hanem az érdemes szerkesztő ur tette, ki egyébiránt Csorba József ur ellenemi czáfolatának állitott el nem fogadásáról, ugy szinte levelezőinek rosszalt megválasztásáról ’stb. ’stb., én pedig a’ ferdéknek nyilvánitott somogyi közlésekről bárkinek, mikor és hol tetszeni fog, megfelelni mindig készek leszünk. – A’ censura engedékenységét sokalva Csorba József ur, czáfolatában idézett „est modus in rebus” mellé tán „dummodo nemo sciat”-ot ohajt; mert én a’ „certi denique fines, quos ultra citraque nequit consistere rectum” a’ nyilvánosságban keresetlen is föltalálom; azon kérdésére pedig: valljon „jó e a’ közhivatalban levőket ’s a’ megyék végzéseit nevetség tárgyává tenni?” bár én ezt nem tettem, mégis azt felelem: hogy a’ nevetségest igenis szabad, ha nem felesleg, azzá tenni, sőt én azt ki is szoktam nevetni untig; – továbbá a’ statusbölcsnek ime’ szavait: „les mauvaises exemples sort pires, que les crimes” nem tudom mi okból idézte Csorba József orvos ur; hisz a’ rossz példaadás vétkes, – a’ vétek pedig rossz példa levén, – a’ bün és rossz példa közti különbség minden statusbölcseség mellett is alig lehet nagyobb a’ szürdolmány és dolmányszür közöttinél; azért pedig, hogy Cicerónak e’ mondását: „Qui autem parti civium consulunt, partem negligunt, rem perniciosissimam in civitatem inducunt, seditionem atque discordiam” – ellenem idézte, köszönettel tartozom Csorba József urnak, mert félvén a’ somogyi főorvos véleményének rosszalása által véghezvitt seditiositási bűnöm következtében ellenem támasztandó főbenjáró pertől, jóelőre elillanhatok. – Illy vészes állapotomban mégis legbiztosb védszerem lesz mindig Csorba József urnak saját orvosi véleménye, mellyet ezennel a’ vegytani vizsgálattal együtt (miben a’ vélemény javára egy szó sem találtatik) ide iktatok*: ujra kérdem tehát: ki tud ezen orvosi véleményen eligazodni?!? senki! – ’s ha ezt nem hiszi, ám nyissunk egy ívet említett kérdésem fölött, ’s hordozza azt maga Cs. J. ur országszerte, – én addig, mint lehet, legalább félszemmel aludni fogok, – és ha ezen véleményét helyeslő majoritást tud szerezni, én megigérem neki, hogy mind a’ két szememmel kész leszek folytonosan aludni. Továbbá az ellenem irt czáfolatában olvasható „kétélü fegyver, szalmás kunyhók ’s meztelen világgali bolyongás” csak tropusok, mellyeket öreg apánk lelke sem ért: megvallom mégis azon bűnömet, hogy e’ remek orvosi véleményről nem kellett volna (quod difficile est) satyrát irnom, mert az maga már pompás egy satyra; – a’ czáfolat pedig csak,sat ira.’ Végre, mint fentebb is mondám, Cs. J. orvos ur személyéről az 50-ik számu Hirlap-ban megjelent közlésemben egy szót sem tevén, – csak véleményéről irtam; sőt még azt sem mondtam, hogy az említett közlés egyforma Csorba József ur véleményével – ’s most sem mondom; – de ha ezen gondolat meglepne (miről sem én sem más nem tehetne, ’s eltiltani sem lehet), mondom, ha ezen gondolatra jönnék valaha, – oka én aztán ne legyek ám! – Kaposvárott, aug. 2. 1841.
Az orvosi vélemény már mult számunkban közöltetett; a’ vegytani vizsgálatot nem kaptuk. – Ime! tehát az eczetügyben összesen nyolcz hasábon át gyönyörködött az érdemes olvasó; és ez ezer dologgal van ám igy; ’s most kérdem: vagyunk e csak egy betűvel is előbb a’ tudományban, mint Cs. J. ur válasza előtt voltunk?
Szerk.
Záborszky Alajos.
