Vezérczikk. (Adó II.)
Vezérczikk. (Adó II.)
Száraz olvasmányt nyujtunk, uraim! A’ részletes fejtegetés egy komor mező, hol az érzékcsiklandós éldeletnek virág nem virul. De itt edződik meg az akarat, mellynek gyümölcse cselekvés leend, ’s a’ cselekvésben van az éldelet, férfihoz illőbb, mint akármi más. Legyünk férfiak nem csak egyénileg, de mint nemzet is. Az ifju remél, férfi cselekszik, az ősz pihen. Ifjué a’ jövő, öregé a’ mult, férfié a’ jelennek röppenő pillanata. Ragadjuk meg, hogy el ne muljék nyomtalanul. – Szabadelmüségünk ekkorig a’ jövendőnek alaktalan képletein kóválygott legtöbbnyire, ’s mig igy van, szabadelműnek lenni olcsó dicsőség. De vágyainkhoz a’ kornak lelke csalatkozott, és a’ reménynek valósulni kell. Ki riadna vissza saját ohajtásaitól, midőn az istenek már-már hajlanak meghallgatni? Legyünk hát, mondom, legyünk férfiak. Cseréljük be a’ reményt cselekvésért. Bimbófüzést a’ bájremény korának; munkavihart a’ férfi vas karjának; az őszült kornak mákkoszorút. – Mulnak a’ napok, észre sem veszszük, ’s eljő az országgyülés ideje; ’s ha e’ szó: „házi adó” szőnyegre kerül, meglássuk, szabadelmüségben férfiak vagyunk e, vagy csak gyerkőczék, vagy tán pihenni megyünk, hangokban fáradtak, cselekvés előtt? Nekünk ugy tetszik, e’ szó: „adó” lesz a’ próbakő. És meg fogunk mindnyájan méretni; isten adja, ne jegyezhesse joggal könyvébe föl a’ chronograph, hogy könnyűeknek találtattunk! – Meglátjuk. – Addig érleljük, mikint erőink parányisága engedi, a’ cselekvés gyümölcsét, ez kötelesség, ’s azért bocsánatot, hogy a’ részletes fejtegetés száraz olvasmánya talán naponkint gyakoribb lesz.
Mutogattuk előbbi számunkban, mikép az ország nemesei eredetileg nem áldozatképen, hanem önhasznukért adtanak a’ parasztoknak földet, következőleg örök igazság szerint ezzel nem takarózhatunk, midőn a’ naponkint növekedő beligazgatási költségek részesülésünket követelik. – Mutogattuk azt is, hogy az, a’ mit ma már urbéri földnek nevezünk, első telepités óta soha sem volt olly szabad tulajdona a’ nemességnek, miszerint később szabad tulajdonának feláldozásáról szólhatna, ’s igy a’ közadót tőkében örök időkre lefizetettnek historiai igazsággal állithatná. Lássuk: mit változtat e’ dolog ábrázatán adórendszerünk historiája? – Egy rövidke hirlapi czikk köréhez nem tartozhatik, ’s tán haszontalan is volna, diplomaticai szabatossággal kutatgatni, évről évre, a’ rég mult idők változatait. Czélunkra tökéletesen elég a’ fő vezérelvek kimutatása. – És pedig:
Adórendszerünkben, ’s a’ mi ezzel csaknem egészen hasonértelmű, országvédelmi állapotunkban, négy korszakot kell megkülönböztetni. Az első Zsigmond király idejekori 1435-ki országgyülésig terjed; a’ másik ettől a’ mohácsi vésznapig; a’ harmadik 1527-től 1715-ig; a’ negyedik végre ettől mostanig. – Vannak nyomai törvényeinkben, hogy a’ szabad emberek (liberi, Kálmán I: 40) már a’ legrégibb időben adót fizettek, mellynek két harmadrészét a’ király kapta, egy harmadrészét pedig a’ főispán, egyenesen a’ végett, hogy az adóból zsoldosok tartassanak. 1342-ben pedig az ócska pénzek ujakkali beváltásának költsége fejében behozatott a’ kincstári nyereség név alatt ismeretes adó, mellyet azonban az 1351: 12 t. cz. utmutatása szerint egy időben a’ nemsek is fizettek. De a’ rendes országvédelem (mint azon időben csaknem egyedüli statusteher) kötelességét csakugyan nem a’ jobbágyok, hanem a’ király, főpapok és urak ’s ezeknek és a’ főispánoknak zászlója alatt katonáskodó, eleinte különféle névvel nevezett, de később (a’ 14-ik században) minden különbség eltörlésével a’ „nemes” névben összeolvadott szabad emberek teljesitették. Ezen időszakba esik az urbéri kilenczed eredete. Első Lajos király előtt az adónak ezen neme ismeretlen volt. Ő hozta azt be az 1361: 6 t. czikk által; és pedig egyenesen a’ végett hozta be, hogy a’ nemesség jövedelme szaporodván, könnyebben viselhesse a’ katonáskodás kötelességét. – Nem azért adá tehát a’ nemes kilenczed mellett földjét a’ jobbágynak, hogy ez azon földnek egyéb jövedelméből a’ közterheket viselje; hanem azért szedett kilenczedet a’ jobbágytól, hogy maga könnyebben viselhesse. Ez által emelte I. Lajos 200 ezer főre seregét e’ honban, mellynek erejét a’ várbirtokoknak elvesztegetése, ’s ezzel a’ várjobbágyoknak nevezett szabad néposztály meggyéritése, a’ gyengeségig megfogyasztotta. A’ második időszak Zsigmond király 1435-ki regestrumával kezdődik. Itt is az foglaltatik, hogy az ország védelmét mindenek előt a’ király által állandóan tartott zsoldos sereg, ennek elégtelensége esetére a’ főpapok banderiumai, majdan az ország zászlósai, nagyai ’s végre a’ megyei zászlók alatt katonáskodó nemesség viselje; de már itt világosabban látjuk azt is, hogy azon jövedelem, mellyet a’ földesur törvény által határozott mennyiségben jobbágyaitól vön, alapja volt a’ később „portalis insurrectio” név alatt ismeretes országvédelmi kötelességnek; minthogy minden 33 jobbágy után egy lovas ijászt tartozott állitani a’ birtokos nemesség, a’ mi későbben különböző kulcs szerint gyakrabban fordul elő. – Ez időszakban, nevezetesen Mátyás alatt, mutatkozik első nyoma az állandó adó által fedeztetni kivánt katonáskodási kötelességnek; midőn az ország rendei 1478-ban, kivevén némelly szomszéd hatalmasságoknak az országba beütését, magokat öt évre a’ katonáskodás terhétől menteknek határozták, ’s e’ helyett adót rendeltek, a’ jobbágyok által fizetendőt, mellynek első nyomát 1474-ben látjuk, de még azon különösség kiséretében, hogy az adóért só adatott. – Azonban Ulászló alatt visszaállittatott a’ régi szokás, azon különbséggel, hogy ha annakelőtte a’ statusterheknek viselése mindenek előtt a’ királyi banderiumot ’s főtisztviselőket illeté, kik banderiumaik fentartására zsoldot kaptak a’ kir. kincstárból; ha pedig ez nem volt elegendő, az egyházi rend tartozott dézmajövedelme ’s jobbágyszám szerint fegyvereseket állitani; majd ezek után az országnagyok, végre a’ nemesség következett: most a’ gazdagabb országnagyok a’ sorból kimaradtak, ’s a’ közfelkelésben olvadtak el. És a’ királyi kincstárt a’ vesztegetés kimerítette, hadi erény helyére pazarló fényüzés lépett, a’ kisebb nemesség elnyomatott, nyomását lefelé terjesztette; és a’ veszélynek végnapjaiban kapkodott az ország mindenfelé. Volt idő, hogy a’ föld népének személyenkinti fölkelése is elrendeltetnék; de megszakadoztak a’ statusélet minden kapcsai, ’s rövid 40 év alatt a’ Mátyás-kori hatalom ’s dicsőség fokáról nemzetünk le a’ sirig sűlyedett. – A’ harmadik időszakot örökös harcz és küzdés élethalálra ’s azért szokatlan rendkivüli segédeszközökhez folyamodás jellemzik; minden megkisértetett a’ honnak ótalmára; királyi zsoldosok ’s mellettök a’ portalis katonaság, állandó lovasok (equites perpetui) ’s ezeken kivül particularis és közönséges és személyes fölkelések; a’ zsoldosok ’s portalis katonaság már-már rendesen a’ jobbágyokra vetett adóból fizettetnek; a nemesség azonban maga erszényéből is gyakran hozzá járul. De mindenek fölött egy körülmény van ez időszakban, melly az 1715-iki gyökeres változás magvának tekinthető. Az t. i., miszerint a’ nemesség fölkeléséhez törvény szerint föltételül levén kötve, hogy a’ király maga vezérelje a’ hadakat; mivel ez, mióta V. Károly császár europailag divatba hozá, hogy a’ fejedelmek fővezéreik által hadakozzanak, kivált a’ mohácsi gyászpélda után nem történt, nem történhetett, kormány ’s országgyülés mintegy hallgatólagos megegyezéssel közelebb, ’s közelebb járultak azon rendszer állandósitásához, miszerint az országvédelem rendszerint adó által fedeztessék, ’s egyenesen megfordittatván az eredeti állapot, mellyel a’ nemes minden adózástóli mentességének sarkalatos kiváltsága viszonyban áll: a’ nemesség csak rendkivüli esetben tartozzék személyesen katonáskodni. – Ily simult nemzeti életünk az europai fejleményekhez, igy lön az állandó hadseregre nézve alkalmazásilag valósitva, mit már egyszer általában mondottunk, t. i. hogy minden kornak van saját eszméje, melly egy világrésznek életszükségeiből önkényt fejlődvén ki, olly világerővel hat, hogy nincs nemzet, melly magát attól elkülönözni képes legyen. – Igy lön minálunk is sok egyebekkel, igy különösen a’ rendezett állandó katonaság ’s ennek tartására nélkülözhetlen folytonos adó behozásával; melly adórendszerünknek 1715-tel kezdődő negyedik korszakát teszi, mellyről az 1827: 15 t. cz. által kiküldött országos választmány igy szól: „Az ország védelmének rendszere lényegesen megváltozott. 1715 előtt állandó rendezett katonaság, ’s ezzel egybekötve, az ország minden nemetlen lakosai által folytonosan fizetendő adó törvényeink előtt ismeretlen volt; a’ melly védelmet hajdan a’ királynak ’s királyi tiszteknek zsoldosai, az ország rendei által szükség esetében kiállitott népekkel egyesülve viseltek, azt most az állandó hadsereg viseli; ’s a’ portalis katonaságnak, vagyis csupán rendkivüli veszély közelgésekor fölállittatni szokott hadseregnek pénzalapja, állandó katonaság alapjává általváltozott.” Igy szól az országos választmány. Mi e’ historiai vázlat syllogismusának következményét rideg meztelenségben élre állitani nem akarjuk. Csak annyit vonunk ki, hogy az 1715: 8 czikkelynek nem szavai (mert a’ nemesi személyes fölkelés kötelessége ott is elől áll), hanem gyakorlati fejleménye után, az országvédelem folytonos rendes kötelessége olly vállakra menvén által, mellyek azt előbb nem viselték, ha e’ változásnál áldozat forog fen, itéljen kiki, mellyik részen van az áldozat; de mielőtt itélne, emlékezzék meg, hogy az 1715-iki 8-ik törvény a’ földesur ’s jobbágy közti viszonyokba legkisebb változást sem hozott, ’s a’ földesur azon jövedelmeiből, mellyeket jobbágyaitól soha kény, hanem – mint lapjaink előbbi számában is mondók – mindig törvény határozta mérték szerint vön, 1715-ben még csak egy csirkét sem veszített; és ha ezekre megemlékezék, a’ historiának ’s törvényeinknek el nem sophismázható nyilt szózata ellenében lehetlen lesz tagadnia, hogy csalódáson épül ama’ jóhitü vélemény, melly a’ közterhek tőkéjét, 1715-ben a’ földbirtok egy része feláldozásával örök időkre lerovottnak hiszi. – Hátra van különösen a’ házi adó állapotjának fejtegetése, miről jövő számunkban szólandunk.
