ANGOLHON.
ANGOLHON.
Az „angol áruk nem használása” végett összeállott társaság életbe lépett Irlandban, ’s O’Connell volt az első, ki az esküt letette. Igen szivén viseli ezen egyesület sikerét, melly erős emeltyűje lesz az irlandi iparnak. A’ dublini gyülésben, hol O’Connell példáját minden jelenlevő követé, hosszú beszédben fejtegeté a’ hasznokat, mellyek ez esküből Irlandra áradnak, ha olly közönséges leend, mint a’ mértékletességi egyesület. „Szent egek! – mondá ő – nem örömest élnék vissza isten nevével, de ez uttal nem lehet hozzá nem kiáltanom: milly kegyetlen, kőszívű lénynek kell lenni azon irlandinak, ki hiú pipere vagy szennyes nyereségvágy miatt, angol áruk használata által piszkolhatná be magát, holott irlandi áruk használatával legközelebb szomszédjának munkát ’s családjának gyámolt és örömet szerezhet. Azt mondják, St. Patrik kiüzé Irlandból a’ mérges hernyófajt; de én azt állitom, mindaddig nincs az kiirtva, mig csak emberek vannak, kik hazájok valódi érdeke ellen cselekedhetnek, kik nem segítik azokat, kik egyazon kedves szigetben születvén, rájok testvérszemekkel tekintenek.” Ő az esküttszék minél tovább terjedésétől várja ezen gonosznak megszüntetését. – Jelenté egyszersmind: hogy Tipperaryban 70 ezer ember fog gyülést tartani, mellyre ő is meg van hiva, ’s hol minden jelenlevőt, férfit, nőt és gyermeket, az eskű letételére fog birni. Az inditványnak kedvező érzelem villámgyorsasággal járja keresztül a’ hazát, ’s a’ vonakodók is pirulni fognak abban részt nem venni.
Angol lapok, saját szellemök szerint, különbözőleg itélnek a’ parliament-elhalasztó trónbeszéd felett. Mig a’ torylapok magasztalva szólanak annak egyszerű nemességéről, a’ radical Sun keserű megjegyzésekkel kiséri: „Szegény királyné! – ugy mond – őt nem is kérdezik, hanem urai ’s mesterei, a’ toryministerek, meg akartak szabadulni a’ bajtól, hogy naponkint uj kérelmeket ’s felszólitásokat fogadjanak el a’ népszükség ellenében mutatott hanyagságuk ellen. – A’ trónbeszéd mély sajnálatot fejez ki a’ gyárkerületekben sokáig uralkodott szükség fölött, mintha e’ szükség nem uralkodnék többé: azon ezer meg ezer panasz- ’s jajkiáltásnak tehát, melly a’ gyárkerületekből, most is létező, sőt növekedő nyomor miatt hallatik, ő felsége ministereinek e’ beszéde ünnepélyes ellenmondást tesz ellenébe. – E’ „mély sajnálat”, mellyet sir Robert Peel ezen, a’ whigkormány alatt uralkodott, de a’ toryk aranykorában egyszerre eltünt szükség fölött színlel, aligha borítja fejét ősz hajakkal ’s arczait ránczokkal. – Történetesen láttuk őt oct. 7-kén az alsóházban, ’s valóban egy mélyen sajnálkozó gentleman nem lehet mosolygóbb, vidámabb ’s derültebb, mint ezen sir Robert. Beszédei a’ parliamentben, arczulata, járása, egyenkint a’ legrózsaszinűbb ministeri kedvre mutatnak, mig a’ szív kebelében idegen szenvedések iránti legbensőbb részvéttől vérzik. Ez ismeretes lélektani tapasztalás: a’ fájdalom azon ponton, hol kétségbeesésbe megy által, elméssé szokott lenni, ’s ime! a’ mi mély fájdalmú sir Robertünk a’ parliament elmésévé változott. Nero hegedült, mig Róma lángokban álla; sir Robert tréfál, mig a’ nép éhen hal. Sőt épen azért látszik tréfálni, mert a’ nép éhezik; a’ népi szükség minden vonaglása whigek elleni sarcasmussá lesz nála. Ám tessék magának effélékkel, de a’ világon még valami más is van whigeken és torykon kivül. Ha statusemberek egy osztálya hibákat követ el, azért az emberiség nem lát azokban más szőrű politicusok részére érdemet. – Néhány szabadelmű barátunk nagyszerű ’s nemeslelkű politicát vár sir Robert Peeltől – mi nem! ő nagy szinész, de nem nagy ember. Az alsóházat érti kormányozni, de nem a’ nemzetet. Ő csupán politicai gép, mellyet falusi uracsok tettek mozgásba, és szerintök mozog. A’ szolga nem lehet nagyobb uránál, a’ gép okosabb alkotójánál: ’s igy Peel nem mulhatja felül a’ Richmondokat, kik teremtették, ’s politicaja nem lehet más, mint millyet ezek parancsolnak.”
