Vezérczikk. (Birtok-aristocratia.)
Vezérczikk. (Birtok-aristocratia.)
A’ naponkint élesebben kitünő politicai színezetek egyhangulag mondják, hogy az átalakulás korszakát éljük, vagyis – mikint nem rég mondatott – „honunk a’ mult századok elavult formáiból kivergődni ’s az idő ’s körülmények kellékeivel magát öszhangzásba tenni törekszik.” ezt igaznak vallja minden színezet, ez tehát a’ nép szava, miről irva van, hogy isten szava. – Ebben ki van a’ czél, ki van az irány fejezve, melly felé politicai életünk minden léptének gravitálni, ez a’ „kibleh”, melly felé fordulnunk kell, mint Mecca fölé fordul az imádkozó muzulmán. Ha ez igaz és való, nem gondolunk ellenzésre találni, midőn állitjuk, hogy az átalakulás ime’ korszakában az idő a’ körülmények kellékeivel, a’ nyiltan vallott czéllal ’s iránynyal minden törekvés merőben ellenkezik, melly a’ helyett, hogy az osztályzatokat egybeforrasztani, hogy az érdekek szertevonulása által szakadozott nemzeti testet összeolvasztani iparkodnék, még azon is tul menve, mit csak imint elavultnak vallott, alkotmányellenes suprematia követeléseivel az osztályzati különbségeknek uj meg uj nemeit ügyekszik felállitani. És pedig vannak, kik ezt cselekszik, vannak, kik bár magok in praxi alkalmasint kivül esnének az igényelt suprematiai qualificatio vonalán (mit csak azért emlitünk, mivel a’ kevesebb vagy semmi birtokból politicai kiskoruságot szeretnek következtetni), elméletileg mégis olly tant hirdetnek, mellynek tévdoctrinái vészt rejtenének méhökben, ’s különösen azon érdekeket, mellyeknek legyezésére számitvák, veszélyeztetnék, hahogy nyilaik mind azoknál, a’ kik mellett szólani látszanak, mind azoknál is, kik ellen sokszor epés gyúnynyal szólanak, a’ felvilágosodott józan értelem, jogszerűség ’s politicai bölcseség paizsán meg nem törnének. – Ekkorig nép és nemzet között jogtanilag különbség vala, ’s hogy e’ két nevezet nem egyértelmű, hogy a’ jog- ’s érdekegység hatalmas kapcsa még ma is csak jámbor ohajtás, ezért vagyunk igy a’ mint vagyunk, hogy átalakulásról kellene gondoskodnunk; de bár nép ’s nemzet között egység nincs, ekkorig alkotmányunk szerint legalább az aristocratiát egy testnek hittük, mellynek körében törvény szerint jogban különbség nincs, ’s ha jogban nincs, politicai hivatásban sem lehet. És mi – szegény tévelygők – azt gondolók, ép’ ezen egység, jogban hivatásban teszi lehetségessé az átalakulás békes nyugalmas processusát, mert a’ magyar aristocratia eléggé számos, hogy a’ sánczokon kivül esők érdekeivel igen sokakban találkozzék, melly találkozás megannyi horogkapocsnak tekinthető az összeolvasztás nagy munkájában. Majd ismét azt gondolók, olly időt élünk, mellyben az értelmességnek szava van, bárha nem kastélyból szólal is föl; azt gondolók, hogy midőn arról van szó: mi jó, mi nem jó, mit kell, mit nem kell tenni, ok harczoland oknak ellenében, nem pedig gyermeki dacz, melly igy kérkedik: „legyen bár jó, én még sem teszem, mert TE javaslád”; azt gondolók, nincs senki közöttünk, ki Brennus-kint kardjának (vagy akármi súlynak, legye bár birtok, avvagy más súly) mérlegbe vetésével akarná dönteni a’ kérdéseket, miknek csak jogszerűség ’s ennek körébeni józan politica által kellene döntetniök. – Mind ezeknél fogva megemlékezénk, mikint a’ magyar aristocratiában vannak nagy és kis urak, van fő, van közönséges aristocratia; de oligarchiáról törvény ’s alkotmány semmit sem tud, ’s ha nemzetünk leélt viszontagságai közt illy vágy mutatkozott, az egész nemzetnél mindig a’ leghatározottabb ellenzésre talált, ’s vagy engedni vala kénytelen, vagy a’ hont ’s királyt veszélybe dönté; és ha ez emlékezet folytában lelkismeretünk mélyében önmagunknak kérdést tevénk, kik hivatvák honunkban az átalakulás munkásaivá? keblünkön átrezgett a’ meggyőződés, mellyet már máskor is nyiltan kimondánk, ’s kimondunk most is, hogy hivatva van általában a’ honszeretet szent érzelmeivel ’s kölcsönös türelem indulatával ikerített értelmesség, bárhonnan, bárkitől jőjön; mert a’ bitorlott reputatiók ideje lejárt, ’s ész a’ hatalom, és és tudomány, melly privilegiumot nem ismer, ’s mellynek, valamint az istenszeretet csillagos mennyezetű nagy templomának ajtai nyitván minden halandó előtt, ki parányisága szerény körében is emberi méltóság indulatával érzi keblében az istenszikra szelíd melegét: hivatva van tehát ész és értelem általában is; de mivel körülményeink természetében fekszik, hogy a’ békes átalakulás csak a’ fenálló alkotmányos formák között történhetik, különösen hivatva van az ész ’s értelmesség a’ magyar aristocratia egy és osztatlan testületéből, mellyben minden érdek találhat, ’s talál képviselőt. E’ nézet mellett azonban – nyiltan kimondjuk – örökké elevenen áll emlékezetünk előtt, hogy a’ jogszerűség, civilisatio ’s alkotmányos élet legfőbb factorát, a’ nemzeti erő valódi megtörhetlen magkövét, a’ középrendben keresendőnek mutatják a’ történetek évkönyvei – azon középrendben, melly nem áll olly magasan, hogy osztályzati érdekeit a’ nemzeti tömeg érdekeivel ellentétben képzelné, ’s azért mások fölött kény és kedv szerint uralkodni vágynék; nem áll olly alant, hogy mások suprematiai vágyának eszközeivé alacsonyulna; melly szerény szükségeinek szerény vagyonában, vagy munkás szorgalma gyümölcseiben kielégitésére talál, ’s függetlenségének alapját ön keblében lelvén föl, magát sem pénzért, sem csillámokért árúba nem bocsátja; mivel pedig aristocratiai alkotmányunk mellett a’ privilegiált osztályok sánczain kivül e’ középrendet hasztalanul keresnők, azt, – mig alkotmányunk jobban kifejlenék – egyedül a’ középrendű nemesség soraiban véltük föllelni, azon középrendű nemességben, mellynek politicai cselekvősége a’ municipalis élet körében forog, mellyet mi e’ szerint a’ közvélemény képviselőinek tartunk, olly képviselőknek, kiknek szemei előtt a’ municipalis rendszer a’ haladás érdekeivel testvéri kapcsolatban áll, kik tehát a’ kettővel együtt, nem egymás ellenében, élni tudnak, szeretnek, akarnak is. – Azonban midőn a’ középrendű nemességbe ennyi erőt helyezünk, azt koránsem osztálykülönzési, hanem inkább egybeforrasztási szempontból teszszük, nem felejtők, és soha sem fogjuk felejteni, hogy a’ nemesség egy és osztatlan; nem felejtők, hogy e’ nemzet élete historiai alapokon nyúgoszik; ’s azért fejeztük ki mindjárt hirlapszerkesztési pályánk kezdetén, hogy ha olly név tűnik föl e’ nemzet előtt az életben, mellyhez nagyszerű historiai emlékezetek csatolvák, a’ közvélemény őt bizodalomteljesen fogadja vezérévé, ’s kétszer meleg lelkesedéssel követendi az ős neveket a’ béke utján, mikint egykor ősei követék a’ harcz mezején; ha tudniillik nem követelnek imperatori igényeket, miknek ellenében minden másokra csak hallgatag engedelmesség vár; ha őszintén összeolvadnak a’ közvéleménynyel, mellyről gr. Széchenyi már évek előtt mondá, hogy e’ honban már van, ’s hogy tanácsosabb azt követni, mint neki ellenszegülni. – Mi ugy vélekedünk, hogy dicső szerep az, melly e’ nézet szerint a’ historiai nevekre várakozik, csakhogy senki ne vélje, mintha e’ szó: „historiai név” a’ főaristocratiával, vagy épen a’ gazdagsággal egyértelmű volna; mert ez utóbbit az alkotmányos lét szellemi részeiben factornak részünkről elismerni soha sem fogjuk, hanem nyomadéknak igenis, mellynek értékét azonban a’ személyesség föltételezi; az elsőben pedig vannak olly nevek, mikhez vagy semmi, vagy csak kedvetlen historiai emlékezet csatlakozik; ezek birjanak bár terjedelmes uradalmakkal, a’ nemzet bizalmára foglalót még nem nyujtottak; ’s ha észnek, értelemnek, hazafiságnak ’s a’ municipalis élet körében nyilatkozó közvéleménynek ellenében csupán gazdagságuknál fogva igényelnének tulnyomó suprematitát, szerepök Brennuséhoz hasonlítna, ha hátok mögött győztes gallusok, előttök legyőzött rómaiak állanának; de minthogy sem az, sem ez nem igy van, csak sajnálkozással találkoznának.
Ez a’ mi véleményünk a’ kérdés iránt: hogy kik hivatvák honunkban az átalakulás munkásaivá? – Ennek ellenében legközelebb egy egészen uj doctrinát hallottunk, azt: hogy a’ fekvő birtoknak kell átalakulásunk processusában tulnyomó befolyással birnia; és ámbár minden gyermek tudja, miképen a’ birtok-aristocratia nem egyéb, mint a’ pénz-aristocratiának egyik neme: mégis mivel ez utóbbi szó hazánkban – ’s méltán – gyülöletes, a’ magyar alkotmány szellemével merőben ellenkező doctrinának azzal akarnak bemenetijegyet szerezni, hogy azt mondják: „a birtok-aristocratiának a’ pénz-aristocratiával semmi köze”, ’s a’ mi még ennél is különösebb, a’ fekvőbirtok tulnyomó befolyásának hasznait Anglia példájával akarják igazolni; csakhogy mondhatlanul rossz kútfőből meriték példájokat, minthogy a’ dolog Angliában merőben, de merőben ellenkezőleg áll, mint ők állitják. Itt már nem vélemény, mellyben különbözhetünk, hanem historiai tény forog kérdésben; ’s mégis csak különös gondolkozással lehet a’ statushistoriai tudományok ismerete felől hazánkban, ki olly tényt állit föl, mellyet egyhangulag megczáfol a’ historia. – És ez az, mire nézve némelly felvilágositó közléseket jövő számunka halasztunk, mielőtt a’ birtok-befolyás igényéről elmondanók véleményünket, és szólanánk a’ megyei rendszer köréről, hatóságáról is, mit annyival inkább tennünk kell, mivel az emlitett uj doctrina mellett egy irányt látunk keletkezni, melly a’ haladási kérdéseket egyenesen a’ municipalis hatáskör megszoritásával szeretné összekötni; miből nézetünk szerint a’ legboldogtalanabb eredmény következhetnék*.
Alkalmat veszek ez uttal gr. Dessewffy Aurél urat tisztelettel megkérni, hogy ha szavaimból idéz valamint, ne méltóztassék ollyast rám fogni, mit én soha sem állitottam. Én a’ mult pesti gyülésen azt mondám, hogy vannak, kik szorosan a’ megyei hatóság körébe tartozó kérdéseket is a’ törvényhozás körére szeretnék vonni; mert megyei gyülésen a’ szegény Kossuth Lajos ’s hozzá hasonló ellenében csakugy állanak, hogy szavazatkor egyet az egyből – marad semmi, mig az országgyülésen mint hatalom állanak egész megyéknek ellenében; a’ gróf pedig „Világ”-a 95-ik számában azon egyednek, ki a’ most idézett thesist felállitá, e’ szavakat adja szájába: „ámde mi a’ mi sorsunk szegény nemeseké, kiknek részére alig mosolyg azon remény, hogy valaha személyes részt vehessünk a’ törvényhozásban”; miből aztán a’ nemes gróf személyes hiusági sugallásokat következtet. – Igy, a’ mint a’ gróf idéz, az okoskodásnak egyenesen megfordított értelme van: mintha t. i. mi, kik személyes részt soha sem veendünk a’ törvényhozásban, e’ miatt akarnók a’ megyei hatóság körét szélesíteni; holott a’ thesis megfordítva áll: azok, kik mint hatalom hatalom ellen, ugy állanak országgyülésen a’ megyék irányában (tehát nem követekről van ’s lehet szó), szeretnék a’ megyehatóság körét szűkiteni. – A’ gróf e’ megforditott idézete is azon gyanusítgatások közé tartozik, miket Deák nov. 28-kán ezereknek hallattára olly keményen megrovott; ’s melly gyanusitás annál alaptalanabb, mivel én az idézett szavakból csak egy negyedrész betűt sem mondottam. – Ezen bánásmód hasonlit azon uréhoz, ki minap a’ „Századunk”-ban reám fogta, hogy én azt mondám: jelenkorunk embereinek a’ forradalom dicsősége jutott; holott a’ hirlap idézett helyén „fáradalom” áll, ’s nem forradalom. – Kossuth.
