Vezérczikk. (Régi baj uj kórjele.)
Vezérczikk. (Régi baj uj kórjele.)
November 10-ike volt 1834, ’s Pozsonyban a’ KK. és RR. tereme tömve emberrel a’ fulladásig; és ez embertömeg reggeli 10 órától napnyugoton túlig ernyedni nem tudó részvéttel csüggött a’ szónokok ajkain, kiket at’ nemzeti bizodalom egy uj időszak előbajnokiul tűze ki. – Az urbéri örökváltságról vitatkoztanak. S a’ tiszai követek asztalánál egy férfi állott, kinek halk szózata szent pietás ihletéskint rezgett végig a csontvelőkön. És e’ férfiu megyéjének dísze, büszkesége nemzetének, tölgy- ’s borostyánkoszorús kedveltje volt. Egy erős lélek töredékeny test lánczai közt. Tar agyát őszbe vegyült kevés hajszálak lengték körül, szintelen arczán ezernyi virasztott éjnek tikkadtsága ült, egyetlen szemében a’ nemzet minden mult ’s jövő bánata tűkrözött, szava tompa, mély és ércztelen, mint egy siri hang, mellynek monoton egyformasága csak ritkán, csak az indulat legfőbb hevében szállongott alá, és lön még tompább, még ércztelenebb, még siriasabb mikor aztán ökölbe szoritott jobbját emelve a’ rámeresztett szemek előtt ugy állott, mint egy tulvilági lény; kinek szellemszavát, nem ugy mint másét az érzékléteg segedelmével, hanem közvetlenül lelkünk lelkével véltük hallani. És a’ síri hangra síri csendesség figyelmeztetett; csak illy szavaknál: „hogy ha elvettetik az örökváltsági törvényjavaslat Magyarországban, a’ városi polgáron kivül csak két emberosztály leszen szabad, a’ földesur meg a’ koldus, ki hajadon fővel, ’s mezitláb kiáltoz az utczán irgalomért” a’ síri csendet csak illy szavaknál szakítá félbe az érzelmeknek villanyos kitörése, minőről lord Brougham szokta mondani: hogy a’ nép szavában néha mennyek dörgése hallatszik. – És e’ férfiu kinek emlékezetéhez engem a’ polgári tisztelet, ’s a’ hű barátság religiója csatol, a’ férfiu Szatmár megyének országgyülési követe Kölcsey volt. – És kevéssel ezen nap után, mellyen a’ szívlelket rázó gazdag gondolatok a’ rózsaszínű elmésség, a’ hideg észnek élesen metsző ítéletei, a’ vívott ügy szentségétől melegült férfias merészség, ’s a’ szónoklatnak minden bájai, az örökváltságot engedelmező törvénynek utólsó győzelmet vívtanak, kevéssel ezen nap után – épen december elején, épen hét évvel a’ mostani szatmári gyűlés előtt – Szatmár megyének rendei egy utasitást küldöttek fel, ’s azt követjöknek ki büszkeségök vala, megfeszitett moralis erőködése daczára fel is tartották; egy utasitást, melly mellett azon követ, a’ ki ugy szólott, mikint Kölcsey nov. 10-kén, követi székében többé becsülettel nem maradhata. – Lelépett tehát társával együtt, mert pályáján elhagyatva látta magát, és nem ismeré a’ másikat a’ melly most elibe szabaték; de, nehogy azt mondhassa valaki, miképen akkorig is Kölcsey ajkairól, nem Szatmár megye elvei, hanem csak Kölcsey magányvéleménye hangzott a’ velőketrázó szavakban, búcsubeszédében nyiltan hivatkozék küldőinek eredeti ’s pótló utasitásaira, ’s irásban kijelentett meglégedésükre; miknél fogva ő’ s követtársa boldogságukat lelék abban, hogy saját meggyőződésüket küldőik ohajtásaival párosithaták. – És a’ követ ki Kölcsey székét elfoglalá, bár elődjenek elvrokona, azon szomorú kénytelenségben volt, hogy első felléptekor egy írás tartalmát lenne köteles jegyzőkönyvbe iktatni, minélfogva Szatmárt rendei ünnepélyesen kijelentették, hogy az elveket, miket Kölcsey ’s rokonérzelmű követtársa olly hőn ’s hűn védtek, Szatmár megye elveinek el nem ismerik. – Alig enyészett egy-két rövid év, és Kölcseyt, a’ felejthetlent, a’ nemzet bánatkönye sírba kísérte; és nemes Szatmár megye a’ roppant veszteség fájdalmában, azt a’ kit nem rég elveiben magától eltaszitott, az elvesztett erényt – virtutem – sublatam exoculis fény csillagának vallotta, nemzetünket a’ lehúnytnak emlékezetben méltatására ’s bánat részvétre szólitotta fől, ’s arczképét gyülés tereme számára lefesteté. Nem sokára ismét országgyülés volt; miről mi keveset tudunk, de azon Szatmárnak, melly 1838-ki septemberben Kölcsey arczképének megrendelésével a’ Kölcsey szellemének olly szépen hódolt, ekkori állásáról ha mi keveset tudunk is, az ország sokat tud; azonban csak hamar országgyülés után tisztválasztás következett, ’s a’ megye színe tősgyökerestül megváltozott. És miután a’ közelebb mult évek változékony ábrázatát ekképen feltüntetők, nézzük át – bárha csak tanulságos ellentét végett is – Szatmár megyének szellemét, mikint az a’ Pesti Hirlap 19 ’s 41-ik számaiban közlött gyülésekből szól; és vessük össze a’ legközelebbi gyüléssel, mellyben a’ 19-ik számban közlött gyülés elvei – megbuktattak, mit némelly honi ’s erdélyi hirlapok annyi kárörömmel fogadtanak; és ha látjuk, mikint amott polgári szent kötelességnek ismertetett magot hinteni el, mellynek bár jelenleg nem minden kebel fogékony hona, de belőlük egykoron a’ nemzeti jólét, nagyság ’s boldogság izmos tölnye viruland föl; imitt ellenben kimondatik, hogy a’ megye nemessége azon elveket (ép’ ugy, mint 7 év előtt a’ Kölcsey elveivel tön) magáéinak el nem ismeri, ’s a’ házi adónak a’ nemesség általi elfogadását e’ megyében soha még csak pertractatio alá sem jöhetőnek határozza; – ha mind ezeket egybevetettük, ’s emlékezetünket az utóbbi 7 év megyehistoriai vázlatán végig jártatjuk: lehetetlen meg nem győződnünk, hogy a’ mult decemberi jelenet, specialis végeredményére, t. i. a’ nemesség házi adóbani részesitésének eltörlésére nézve, csak egy régi bajnak uj kórjele; vastag kigőzölgés a’ pártszaggatta megye földéből, melly illy veteménynek, mint e’ szó: „közterhek viselése” meddő telek.
Megkell vallanunk, hogy bár minő köszönettel fogadtuk legyen is e’ gyülésnek lapjainkban adott higgadt férfias leiratát, még is minthogy a’ gyülés előzményeiről nem szól, ’s hamarébb költ, mintsem a’ két első napokon túl történttekről értesíthetne, tisztelt olvasóink, még eddig lapjainkból a’ jelenetnek egész teljes képét nem ismerhetik.* Elég azonban a’ végeredmény felfogásához annyit tudni , hogy az anyagi erő a’ legundokabb kitörésekben napokon át garázdálkodott Szatmár vármegyének moralis életében. És ebben tárgy van elég a’ reményre ’s vigasztalásra, tárgy van elég, aggodalom telt nemzeti fájdalomra. – Reményt említénk ’s vigasztalást; és ez a’ megbukott tárgyat illeti. Megbukott pedig Szatmárban nem az ismeretes 12 pont, mit a’ Mult és Jelen a’ magyar radicalismus chartájának gúnyol, mert ez egyet kivéve, még választmányhoz utasíttatott, ’s ezek közt van több, mellynek gyümölcsét magok az indítványozók is nem márol hólnapra, hanem csak évek érlelésétől reménylették; mert hiszen a’ javasló választmány kísérő jelentésében világosan kifejezék (lásd Pesti Hírlap 19-dik szám) hogy eszméket penditenek meg, mellyek jelen perczben a’ szokatlanság s ujdonság látszólagos szine miatt nem minden szivben találnak viszhangra de kiköltve az idő hatalmától, megérlelve a’ köz tanácskozás és vitatások napmelegén, néhány év alatt eszmékből valósággá, igéből testté lehetendének. Nem ez tehát a’ megbukott tárgy, nem is az ellenzéki párt befolyása, mert lesz idő, hogy az értelmesség erkölcsi ereje jó ügyben helyt állhatand, a’ nélkül hogy háta mögé állitaná azon tömeget, melly a nem olly régi tesztválasztáson ép azon pártot gyöztessé tevé; nem ez bukott meg tehát hanem a’ házi adó elvállalása lőn megbuktatva. És ép e’ megbuktatás mutatja, mikint e’ tárgynak már igen közel jövendője van. – Emlékezzünk csak az elkeseredett küzdésre, mellyet a’ tiszai megyék nagy része, (’s köztük főképen Szathmár,) megyei ’s országos gyüléseinken kevés évek előtt a’ jobbágytelket ülő nemesek adóztatása ellen vivtanak, ’s érteni fogjuk; hogy ott e’ szóban adózás a’ szenvedelmek kigyó korbácsa rejtezik, melly azonban már legsujtóbb ágát rég elvesztheté, hahogy az illető megyék némellyike névszerint Szatmár is azon polgári vétket (igen is vétket uraim!) el nem követi, hogy a’ törvénynek parancsoló szava már öt év óta teljesitve nincs, de Szatmárban a’ jobbágytelket ülő nemesektől öt év óta fizetni tartozott adójuk nem csak beszedve, de rájok még csak kivetve sincs. Ha itt e’ vétek, e’ polgári bűn közbe nem jő; állitani merjük, hogy a’ Tyukodi ’s Csengeri ólmos botok 1841 decemberben vagy semmi szerepet nem játszanak, vagy ha csakugyan egy fatalis átok a’ téren, hol csak észnek ’s honszerelemnek kellene versenyezni őket is feltünteti, izgatás nélkül is önérdekükben az igazság táborának salakját képezték volna. – Mikor, oh! mikor szünik már meg az uralkodó néposztály érdekébe vágó igazságos törvény iránti tiszteletlenség e’ nemzetben? Feltűnnek jelek egyben másban is, a’ multat ’s jövendőt megbünhödött magyarra egy jobb jövendő hajnala hasad, ’s illyenkor olly örömest engedünk a’ szebb kilátás gyönyörösztönének, ’s munkásságra feszűl minden gondolat, minden izom, mert a’ czél reménye olly kitűrésre buzdít gyöngébbeket is, minővel ott, hol minden elveszett, csak a’ becsület nem, csupán nagy emberek birnak küzdeni; de ha meggondoljuk, hogy egy nemzetet, mellynek erkölcsi jelleme sűlyedésben van, csuda sem menthet meg enyészettől; és eszünkbe jut, hogy a’ törvény iránti tiszteletlenség e’ sülyedésnek egyik bélyege: optimismusra van szükségünk, hogy isten megóvjon kételkedéstől. – Felejtsük, uraim! a’ politicai színkülönbséget, ’s vállat vállhoz vetve, dolgozzunk e’ tiszteletlenségnek ellene; mert bizony bizony mondom, jövendőre is igaz, minek igazságát vérbetűk jegyzik évkönyveinkben hogy a’ közboldogság mételye itt rejtezik, hocfonte derivata clades in patriam populumque fluxit.
A’ derék Erdélyi Hiradóban találtuk, ‘s adni is fogjuk legrészletesb leirsát a’ szatmári gyülésnek olly tollból, melly lapjaink egyik fődísze vala, ‘s mellyet, olly örömest neveznénk továbbá is munkatársunknak ha remélhetnők, hogy a’ közvetlen viszony, mellyben az Erd. Hiradóhoz áll, egy kis időt hagyhat számunkra is. – Szerk.
És már most nézzük, mikint áll a’ házi adó kérdése? A’ legellenkezőbb politicai szinezetek organumai kivétel nélkül a’ részesülés elve mellett nyilatkoznak, sok megyének már utasitásában is van; legközelebb Borsod lelkes nemessége az ész erejének ’s hazafiság szent érzelmeinek hódolva, az igazság ’s magas szempontú józan politica diadalát üle, ’s tudtunkra még csak két megyében bukott meg, ’s ez Fejér, és Szathmár megyék. Amott személyességi viszálkodás buktatá meg, itt tömeg és anyagi erő, pedig még az is megjegyzést érdemel, hogy ha a’ 12 pontnak ’s közte a’ házi adónak is elvben lett elfogadása méltán azon kifogás alá esett, hogy a’ ne messég a’ tudta ’s hozzájárulta nélkül történt, ezen kit fogás a mostani megbuktatás ellen is áll, mert Tyukod es Csenger még nem Szatmár megye; ’s ha egyszer az 1836:11 t. cz. véjrehajtva lesz, a’ háziadó kérdése, előleges hirdetés után vétetik tanácskozásba, ’s gond leszen rá, hogy a’ lélekvásárlás ördöge ne ármánykodjék: bizony bizony lehet, hogy az ügy még Szatmárban sem esett el. Azonban akármiképen legyen is ez, annyit bizonyosan merünk állítani, hogy ha már oda jutott a’ háziadó elvállalásának kérdése, miszerint azt csak anyagi erővel lehet földre teriteni; az földet érvén Antaeuskint uj erőt nyerend, ’s jövendője már közelebb van, mint év előtt a’ rózsaszin kedv legsangvinicusabb perczében sejdithetők. – És ebben van a’ remény és vigasztalás. – Az aggódó nemzeti fájdalomra, pedig anyagot ismét abban lelünk, mit lapjaink 17-ik számában Nemzeti veszélynek nevezénk, ’s miről szeretnők,hogy egy istenszózat hatalmas hangja menydörögné füleinkbe: „ez öngyilkolás.” – Elég súlyos, elég szomorú tárgy, hogy külön elmélyedésre ismét és ismét anyagot nyujtson.
