Vidéki levéltárcza.
Vidéki levéltárcza.
Miskolcz, januar. 1. Elvonultak a’ közelebbi gyülés viharjai megyénk egén; s’ mi örültünk a’ győzelemnek, melly Szemere Bertalanunkat közelebb hozá velünk kapcsolatba, ’s malasztteljes békével biztatott. De az elégületlenség nem tud nyugodni a’ nyugvókkal, ’s az Acheronra száll reményvesztett sajkája. Alig rekesztők be mult gyülésünket, ’s már is aggodalmas hirek érkeztek két alsóbb járásunkból; nevezetesen pedig: hogy az apróbb nemesség „parforce” lázittatik uj főszolgabiránk ellen, mint ki őket adó alá vonni ’s minden kiváltságaikat eltörleni ügyekszik. E’ gyöngéd húrnak pengetése közben nem voltak ’s nincsenek feledve mások sem. Egyes főnököknek boszulása ’s egész családoknak kiirtása fenhangon igértetett. E’ körülmények közt közelgett Miskolcz városának a’ mult év ’s hó 30-kán már végbement tisztujitása. A’ főbiróságért két egyed lépett ki a’ küzdtérre: eddigi főbiró Soltész Nagy János és Kun Miklós. E tisztujitás, melly minden évben szokott tartatni, et ideig még rendesen csendes folyamú volt; ’s bár a’ közelgő megyei tisztválasztás ’s az imint érintett zavarok ’s ezek irányában tekintet az igen nagy számu miskolczi nemességre, a’ kedélyeket a’ szokottnál kissé élénkebb ’s feszültebb várakozásban tarták is: mindazáltal a’ miskolczi népnek szelid jelleme mellett hihetőleg végbement volna az most is minden zivatar nélkül, ha – és itt figyelmet kérek – egy, mult gyülési elégületlen bajnok falusi lakáról 31be nem érkezik, ’s az eddigi bíró mellett vezéri zászlót nem ragad. – Ezen ur ugy tekinté ez ügyet, mint önmagáét, ’s a’ város nyilt utczáin kiáltá ki elég balgatagul: hogy e’ választásnál nem a’ miskolczi biró, de a’ megyei jövendő tisztválasztás forog kérdésben. Majd a’ választást megelőzött napok estéjén vezérlete alatt, fáklyás zene mellett, botjaikat ’s csákányaikat fejeik fölött ujongatva forgató csoportok járták be a’ főbb utczákat, törve és rombolva mint fergeteg. A’ muzsika és torokzaj fölött fülsértőn hallatszott illyenkor a’ bezúzott békés polgári lakok ablakainak csörömpölése, mellyek közül számtalanok törettek be; nevezetesben pedig B. S. volt másod alispánunkén kivül az ellenfél jeleltjének szülejéé is, mellynek (mint hiteles tanukkal bizonyitható) maga a’ vezér ur volt mestere. Majd az ellenvéleményű polgárok utjokban támadtattak meg, ’s arczukon széles kék folttal bocsáttattak el; a’ vezér neheztelését biró polgárok lakai körül eső házak ereszei alatt égő fáklyák lobogtattak, udvar- ’s házkerítések romboltattak szét, ellenséges tanyák támadtattak meg, bár itt nagyon is értettek a’ repulsióhoz. E’ közben első alispánunk előtt egymást érték a’ tisztelgések, kinek nyomadékos beavatkozása hiresztelteték, ’s a’ vezér ur által – elég szerénytelenül – a’ tisztelgő beszédben is kimondatott, hogy ő különösen azért is éljen, mert részükön van. Csinos kis tactica volt ez, de minden kiszámitás, és süker nélkül: mert a’ derék férfiu, ki égész éltében a’ népért élt, ’s egyetlen jelszava volt mindenkor ennek boldogitása, hű maradott most is magához; kijelenté szóval: hogy „a’ nép szava isten szava”, ’s tettleg mutatá meg, hogy ezt korlátolni még véleménye nyilvánitásával sem kivánja, mi könnyen beavatkozásra magyaráztathatnék. – E’ tisztelgések ’s utczai járkálások – mellyek leginkább erődemonstratióul történtek, ’s hihetőleg terrorismusra valának számitva – kicsalták ollykor-ollykor tanyájáról az ellenfelet is, de az összeütközhetés kikerülése tekintetéből mindenkor a’ másik fél eltávozta után. Ezek részéről is volt egy ablaktörés ’s – mint hallik – az ellenfél tanyájának egy főnélküli csoport által történt megtámadtatása; de ez is reactiója volt már – bár nagyon hibásan – az előbb történteknek. Mind ezek közben a’ tacticának legnevetségesb nemei sem hiányzottak; fenhangon hireszteltetett ugyanis: mikint nálunk is egy feketetollas párt készül keletkezni, mellynek végczélja: minden reformatust – á la Heves – elzárni a’ közhivataloktól. És e’ gyanu alá vont egyedek leginkább azok, kik tettel bizonyiták be, hogy e’ megyében senkinek sem feküdött annyira szivén a’ hevesi fehértollas párt ügye, mint épen nekiek. Nyugtatásukra szolgálhat azonban, hogy e’ gyanusitás leginkább azon uraktól jő, kik vallás nélkül már talán agitálni sem tudnak. Valóban csak nevetnünk lehet, midőn e’ gyanusitást még azon cortesvezértől is kell hallanunk, ki a’ hevesi feketetollas párt embereivel nagyon is jó barátságban áll. – Ezt megemlitni szükségesnek véltem. Egyébiránt a’ dologra térve: az eddig előadottak után csak azt kell megjegyeznem, hogy illy zajos tisztválasztása Miskolcz városának még soha sem volt. Sajnosan kell mondanom, hogy nincs e’ nagy városnak egyetlen vidéke sem, mellyben mindkét részről cortestanyák nem üttettek volna föl. A’ választás azonban, mind ezen ijesztő körülmények után is, csöndességben ’s nagyobb részint szavazat utján történvén meg: Kun Miklós 1057 szavazattal, 441 ellen, főbiróvá választatott; albiró lett Bőjtös Mihály; főjegyző: Édes László; aljegyző: Rozgonyi Alajos; közügyész: Csabay József; tanácsnokok: Szép József, Pintér Ferencz, Lökös Imre, Debreczenyi László, Pásztor Sámuel, Hankó Mihály, Hudiczius Ferencz, Bendig János, Povóvszki Konstantin, Ulier Antal, Záhr János; inspector: Csorba István; pénztárnok: Mizalkovics, Reich Ferencz ’s Réti Sámuel. –
