ANGOLHON.
ANGOLHON.
Apr. 8án az alsóház biztossági ülésében – mikint már mult lapunkban említők – Russell lord (előbb bel- későbben gyarmati minister a’ whig kormány alatt) inditványa vala szőnyegen Peel adóterve ellen. Az ülés igen érdekes vala, ’s a’ ház mindkét részén jelen szónokok szóllaltak fel. Az inditványozó reményét fejezé ki, hogy a’ ház nem tartandja szükségesnek – mig más módok is vannak a’ hézag fedezhetésére – olly aránytalan, nyomasztó és eddig csak hadi tartaléknak tekintett adóhoz nyulni. A’ kormány – ugy mond – az országpénzügyi zavarát nagyitóüvegen látja, ennél a’ kereskedés szorongatott állapotja sokkal inkább érdemel figyelmet. A’ szónok véleménye szerint a’ hézagot mérsékelt kamatra veendő kölcsönnel is lehetne pótolni. Ellenokai ezekben központosulnak: először: a’ jövedelmi adó által a’ pénz is megadóztatik, miből ama’ veszedelmes körülmény eredhet, hogy nem London, hanem más europai főváros leend a’ világ nagy pénzvásárává; másodszor: ezen adó fölötte igazságtalan és aránytalan is egszersmind, mert a’ bizonytalan jövedelmet épen oly súlyosan terheli, mint a’ a’ bizonyost és állandót; harmadszor: az ezen adó behajtása szükségkép faggatásokkal jár, minélfogva ez adó igen nagy ellenszenvet fog a’ népnél gerjeszteni. A’ szónok sokkal inkább fedezhetőnek véli a’ hézagot a’ whigkormány tavali tervének sikeritése t. i., a’ gabna- és czukorvám leszállitása, A’ kávé- és épitőfavám fölebb emelése által ’stb., ’s azt hiszi, hogy még más, különféle oldalról javaslott eszközök is elsőséget érdemelnek a’ kormányéi fölött; illyen p. o. öröködési adó fekvő-birtokoktól, a’ kocsikra, férficselédek ’s más fényüzési czikkekre vetett adó fölebb emelése. ’A’ jövedelmi adó – mond végül l. Russell – nem azért vettetik ki, mert az ország állapotja illyet kiván, hanem azért, mert a’ ministerium erre támaszkodva magát fentarthatni reméli.” Russel lordnak a’ pénzügyminister, Goulburn ur, felelt. „A’ kormányt – ugymond – korán sem csüggeszti az ország helyzete, távolról sem kicsinyli a’ nép képességét és energiáját; az országjövedelmek hézagát igenis fedezni kell valamikép: de a’ parliament még nem tesz eleget ha csak a’ jelen pillanat sürgető szükségét fedezi, hanem a’ keletiügyek állásánál és az ottani harczok áltl okozandó kiadásoknál fogva szükség az ország pénzügyeit olly alapra állítani, minél fogva a’ jövendő igényeinek is meg lehessen felelni.” A’ minister példákra hivatkozik: Pitt nem csak háboru, hanem az akkori nagy hézag miatt is hozá be a’ jövedelmi adót; lord Althorp pedig későbben azon elvet mondá ki a’ parliamentben, hogy ő harmadfél milliónyi hézag mellett béke idején is tétovázás nélkül jövedelmi adóhoz nyulna. A’ minister bevallja ugyan az előtte szóló által ellenvetett aránytalanságot és az adó behajtásával szükségkép járó faggatást: de amaz minden adóval össze van kötve, ezen pedig kellő rendszabályokkal lehetőleg segithetni remél. A’ lelépett whig kormány tavalyi butgetjére menvén át a’ szónok, az idegen czukorra nézve megjegyzi, mikép a’ ministerium nem pénzügyi okoknál fogva ellenzé a’ czukorvám leszállitását, hanem azért, mert attól tartott, hogy illy rendszabály külstatusokban a’ rabszolgákkali kereskedést éleszteni fogja. ’S mind e’ mellett a’ nemes lord (Russell) legjobb esetben is még két milliónyi hézagot hagyna az országos pénztárban. Tévedés volna azt gondolni, hogy ingatlan hagyományok (legatum) vagy öröködések nem adóznak; mert az utólsó hat évben bevett hagyományadóból, szám szerint nyolcz millió font sterlingből három millió egyenesen fekvő javak után fizettetett. Szintugy nem helyeslé a’ szónok a’ Russell lord által javaslott többi adónemeket is, ’s végül reményét fejezi ki, hogy a’ ház olly helyzetbe teendi a’ kormányt, minélfogva ez az ország hitelét fentarthassa. A’ pénzügyminister után többen szóltak majd ki-, majd eltérőleg. Williams (whig) gyülöni a’ jövedelmi adót; de nemes barátjának (Russell lordnak) tervét is ellenzi, ’s helyette kettőt javasol, először: fizessen minden fekvő birtok épen olly magas öröködési adót, mint az ingatlan jószágok; másodszor: minden országos befizetésekből vonassék le aránylag egy kis öszvegecske; e’ kettőből évenkint könnyen bejöhet miintegy 4–4 1/2 millió ft stg. Ingles Robert helyesli, hogy csak 150 ft stget meghaladó jövedelem vetessék adó alá; de azt kivánja, hogy csak a’ fölesleg – p. o. 250 ft st jövedelemtől csak 100 ft sterling – adózzék. Igy nyilatkozának még néhányan a’ javaslat mellett vagy ellene különféle árnyéklatokban, ’s miután még Hamilton kapitány is Peel terve mellett szólt, felszólalt Shiel Lalor is, Tipperary irlandi grófság szabadelmű követe, az alsóháznak – Ishon nag agitatora és fáradhatlan ügynöke O’Connell után – legjelesb szónoka. Ő meg van győződve, hogy – ha Anglia becsülete és érdekei illy áldozatot mellőzhetlenné tennének – a’ nemzet önkényt alá vetné magát a’ jövedelmi adónak, és lelkes örömmel követné magasb keblű királynéja példáját. De itt az a’ kérdés: valóban olly csüggesztő e az ország állapota, hogy zavarba jött pénzügyein csak illy eszközzel lehessen segiteni? A’ szónok az első ministernek azon nyilatkozatát érintvén, miszerint ez (Peel) javaslatainak elfogadtatásáról függeszti föl további ministerségét, némi gúnyos vonatkozással az alsóház mostani conservativ többségére, ugy vélekedik hogy az igen tisztes baronet (Peel) arénye a’ parliament fenforgó körülményei közt aligha ki lesz téve illy kisértetnek. „De – mond a’ szónok – ha a’ nép ezen adót jól megértendi, ha a’ legjobb oktató, tapasztalás által okulva, átlátandja, hogy ezen adó az angol kézmüves nehéz munkájának gyér gyümölcseire, élelmére, ruházatára, hajlékára vettetik ki, hogy az adó egy sereg inquisitor által fog behejtatni, ’s minden magános embernek vagyon állapota eskü alatt megvizsgáltatni ’s fölkutattatni: akkor, mondom, a’ nép majd kérdezendi: ha szükségkép kellett e illy rendszabályhoz nyulni, vagy inkább nem arra használja e a’ tisztes baronet, ki jelenleg ő felsége kormányát vezérli, e’ háznak mellette buzgó nagy többségét, hogy a’ nemzet nyakába olly adót vessen, mellyet sem az ország jelen állapota, sem kilátások a’ jövendőre nem igazolnak? (Halljuk!) Valóban, hogy lehető gyöngédséggel szóljak, én legalább is nagy könnyelmüvéget látok benne, ha a’ pillanatnyi szorultság és szükség csak azért nagyíttatik hogy egy adó vivathassék ki, mellynek alapja igazságtalan, ’s melly erkölcstelen körülményekkel jár.” Itt a’ szónok szóba hozza a’ Russell lord által is említett vámtervet. A’ roppant hézagot nem tagadja, sőt fájlalja; de azoktól, kik azt a’ whigeknek szeretnék vétkül tulajdonitani, kérdi: a’ whigek szaporiták e a’ nemzeti adósságot 100 millió ft sterlinggel? Az angol jellem igazság szerető vonására hivatkozván, kettőre figyelmezteti a’ házat: hogy a’ whigek 1830-tól 1836-ig a’ levélpostadijon kivül 6 milliónyi adót engedtek el, ’s e’ részben más régibb tory kormányok érdemét is ószintén elismeri; és hogy akkor, mikor Pitt Vilmos a’ jövedelmi adót inditványozá, az ország jogai és szabadsága, az angol nép háza és tüzhelye, sőt létezése is koczkán állának; a’ jövedelmi adó akkor világosan havi adónak vala nyilatkoztatva, ’s midőn 1806-ban megujittaték, egy záradékban világosan kijelentetik, hogy csak az akkor remélt békekötésig marad kivetve. Az ország azonban még tiz évig viselé terhét ezen adónak, és félő, hogy – ha a’ tisztelt baronet illy kenőcsöt béke idején tesz az országra – azt alkalmasint tovább fogja négy évnél szivatni vele. Ezután a’ szónok a’ javaslatot erkölcsi oldalán támadá meg, ’s megmutatá, hogy az szükségkép hamis esküre ’s más erkölcstelenségekre nyujt alkalmat, és hogy a’ szegényeket is aránytalanul terheli. „Ez adó igazságtalan – ugymond – mert legnagobb mértékben igazságtalan: egy embernek szellemi munkáját épen ugy megadóztatni, mint a’ búza- és komlóföldeket. Nem méltányos e, hogy a’ vagyonos nemesember, kinek egyéb dolga nincsen, mint lejáratkor kamatait megszámlálgatni és beszedegetni, többet fizessen, mint a’ tudós, ki dolgozószobájában éjjel nappal fáradoz, hogy családjának vajmi bizonytalan élelmet szerezhessen, vagy mint a’ szárazi vagy tengeri tiszt, vagy mint az özvegy, kinek csekély jövedelmecskéjéből négy-öt gyermeket kell táplálnia, ruháznia és fölnevelnie? Nem lehető legaránytalanabb e illy egyenlőség? Feleljetek ti magatok, földbirtokosok és tőkepénzesek, kik ebben a’ házben ültök! Mondják: a’ becsületes ember őszintén kivallandja vagyonának valódi állapotát; ugyde igazságos e inséget szenvedő családot állapotának előterjesztésére kényszeriteni? Erkölcstelenségre ingert teremteni nagy oktalanság. Az angol nép erkölcsös nép; de épen azért fölötte veszélyes dolog, hamisitására igéző kelepczét vetni elibe.” A’ szónok végül csudálkozását fejezi ki, hogy a’ kormány béke idején, midőn önvallomása szerint minden külhatalmasságtól barátság jeleit veszi, üres rémitgetéssel ijesztgeti az angol nép szivét, „és mindent csak azért – mond – hogy a’ nemzetnek olly adót róhasson nyakába, mellyre béke idején nincs példa, ’s mellynek kiséretében annyi rosz jár, hogy háború végeztével még mindig türhetlennek tartatott; – olly adót, mellynek igaz- ’s aránytalanságát védszónokai is elismerik; – olly adót, melly épen olly átkos faggatással jár, mint a’ vallási inquisitio; melly az esküt divatossá teszi, az evangeliumot pénz-emeltyúül használja, a’ hamis esküt megjutalmazza, és az igazságra büntetést ró; melly az igazlelküségnek és becsületnek hálót sző; mellyet csak ármány és család kerülhet ki;– olly adót végre, melly minden gondolható adók közt leginkább alkalmas arra, hogy a’ népérdekeknek ártson, a’ jólétet csökkentse, a’ vallásos gondolkozást megmérgezze, és az angol nép erkölcsérzetét föllázitsa!”A’ szónok végszavait az ellenzék részéről szakadatlan zajos tetszés követé, mellynek megszüntével az első minister Peel Robert szólalt föl. – (Folytattatik.)
